Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv
Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi
sek vezérelték-e az összeesküvők táborába, mint Vitézt, vagy egyszerűen csak pontosabban felmérte a rájuk váró sorsot, amikor a menekülés mellett döntött, egyelőre nehéz volna megmondani.) Mátyás ugyanis — mint megannyiszor máskor — ezúttal is valósággal „leiskolázta" az összeesküvőket, akik rosszul mérték fel mind a belső erőviszonyokat, mind Kázmér lengyel király lehetőségeit. S ahogy szokta, kegyesen megbocsátott az ellene vétkező országnagyoknak, hogy aztán — ha szükségesnek ítéli — kedvezőbb pillanatban lecsapjon rájuk. Mátyás és Vitéz esztergomi találkozója külsőségeiben kísértetiesen emlékeztet V. László és Vitéz harmincnégy év előtti egymásratalálására csakhogy ezúttal mindkét fél meg volt győződve a másik rosszhiszeműségéről. Vitéz biztos lehetett benne, hogy az uralkodó előbb-utóbb békeszegéssel vádolja majd, s belefoglaltatta az egyességbe, hogy csak kétségbevonhatatlan bizonyítékok alapján emel vádat ellene és akkor is csak „javaiban" bünteti meg. ha bűnössége bebizonyosodnék. Bár nemigen hisszük, hogy az érsek mindezek után valóban újabb akciókba kezdett a kimenekült, de néhány felső-magyarországi várat még megszállva tartó Kázmér érdekében, a vádemelés nem késett sokáig. Mátyás 1472. március l-jén lefogatta és Visegrádon őrizet alá helyezte Vitézt, majd — miután Beckensloer felügyelete alá helyezte és az esztergomi érsekség várainak átadására kényszerítette — egy hónap múlva visszabocsátotta székhelyére. Az április 1-jei szerződés ugyan bizonyos „az elmúlt napokban felmerült viszályok és egyenetlenségekre" hivatkozik,' 1 1 időpontja elárulja, hogy Vitéz unokaöccse makacsságáért bűnhődött, s miutáán az március 27-én menekülés közben elhunyt, nem tartotta érdemesnek tovább fogságban tartani. Bár az érsek ígéretet kapott arra, hogy egyházi és világi hatóságát továbbra is gyakorolhatja és lefoglalt jövedelmeit is visszakapja, Mátyás nem sokat kockáztatott. Immár aligha kellett attól tartani, hogy testileg és lelkileg összetört férfiú újabb zavarokat támaszthat. Bár IV. Sixtus pápa még szükségesnek látta bíbornoki cím kilátásba helyezésével az uralkodó oldalára kötelezni Vitézt, azok számítottak jól, akik közeli halálával számoltak. 1472. augusztus 9-én megtért elődei mellé az esztergomi székesegyház kriptájába, ahol mindmáig őrzi emlékét — a török uralom százötven esztendejét csodálatos módon átvészelt — vörösmárvány sírköve. Zárszó A köztudatban — beleértve ezúttal a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók „köztudatát" is — élő Vitéz-képet nem a köztörténeti, hanem az irodalom- és művészettörténeti, továbbá filológiai kutatások alapozták meg. Ezek egyértelműen bizonyították, hogy az 1440-es évek elejétől fogva huzamos ideig minden olyan törekvés, amely az Itáliából indult — összefoglalóan humanizmusnak nevezett — új világszemlélet és életstílus meghonosítására irányult, őtőle indult vagy valamilyen úton-módon őreá vezethető vissza. Vagyis: teljes joggal nevezhetjük az „első magyar humanistának", „a magyar humanizmus atyjának".' 1 2 Noha ő is kedvtelve hódolt a nemzetközi humanista céh sokszor már formálissá merevedett szokásainak — felhajtatta és lemásoltatta a kor divatos kéziratait s maga is szorgalmasan javítgatta (emendálta) azokat, igyekezett maga köré 33
