Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Vukov Konstantin: Az esztergomi Vármúzeum Vitéz János korabeli rekonstrukciós programja

ter alapterjedelmű tér a XV. század kifinomult rendezvényei, népes táncmulatságai számára szűknek bizonyult, ezért egy nemesi származású családtól vett házat, a Gürzenich-épületét 1444-ben táncpalotává alakították, de ebben a ma ismert források szerint pillérekkel alátámasztott sík mennyezet volt. Zsigmond már nem érhette meg azt, hogy itt mulathasson. Mulatott viszont a helyi feljegyzések szerint Münchenben 1434-ben a városházában (12. kép), 1429-ben fogadták itt már Ciliéi Ulrichot. A bajor vendéglátás színtere minden valószínűség szerint a nagy tanácsterem (grosse Ratsstube) volt, mivel ezt 1392-ben létesítették. Ennek nagy, hajlított főtartókon nyugvó gerendafödéme volt, a vezérív szegmens alakú, inkább egy túlnövekedett „Stube"-ra emlékeztetett. Ügy látszik azonban, hogy a müncheni udvar reprezentációs igénye — lehet, hogy éppen ilyen látogatások után — addig növekedett, hogy megépítették 1470—80 körül a ma is (természetesen restaurálva) látható nagytermet, melyet leplezetlenül nagy táncteremnek is neveztek. Itt is szegmens ívelésű deszkamennyezet van, de nem tagolják hevederívek, vagy főtartók, hanem hálózatos bordákat alakítottak ki. (13. kép). A falegyenen végigfutó talpgerendázat — amire ez a födém ül — sűrűn van festett címerpajzsokkal díszítve.

1

3 Miután alaposan végigjártuk Zsigmond itineráriuma nyomán az általa is meglátogatott termeket, ahol famennyezet volt, a szerkezeti felépítésre tehetünk általános észrevételt. Mindenütt, akár Franciaországban, akár a német földön a mennyezet íves formáját a tetőszék szarufái, torokgerendája, és a talpnál, illetve a toroknál levő könyökfák által képzett-valóság szerint- sokszög alkotja. Ezt szabályos ívvé az alkatrészrudak megfaragása, vagy enyhe hajlítása esetleg kiegészítő betételemek alkalmazása teszi. A tetőszék állásainak ritmusa kirajzolódik a mennyezeten a főtartók bordáiban, a bordák köze pedig deszkaborítású. Csak a XV. század végén vagy a XVI. század elején látják el a deszkázatot kazettázással. s a reneszánsz antikizáló építészeti törekvések hatására kerülnek rozetták a kazetták közepére. Fel kell figyelnünk a korabeli szemtanúk olyan szóhasználatára. amely kimondottan faláblás (pallós), deszkás mennyezetekről szólnak, (pl. Oláh Miklós) Tehát a fadonga mennyezet a tetőszék tartószerkezetével párosul. Nem ezt látjuk Itáliában. Az említett padovai ,.11 Salone" — vagyis a Palazzo della Ragione egyetlen emeleti óriásterme (27 x 80 m) fölé hatalmas hajlított gerendákból alkotott háromcsuklós ívtartók sorozata ágaskodik.

1'

1 (14. kép). Erre került a deszkázat, több rétegben is, s reá az ólomlemez fedés, amely hűen követi a tető fordított hajóhoz hasonló, változó lejtésű felületeit (1420 kör.). Még Vicenzában láthatunk hasonlót, ahol egy tűzvész után megújulva 1460-ra készül ez a nagyszerű ácsszerkezet a XIV. sz. eredetű középületre, amelyet Palladio munkálkodása nyomán Basilica-ként ismerünk

1"

1, (15. kép). Ezeknek a szerkezeteknek az az előnyük, hogy nagy fesztávokat lehetett áthidalni, viszonylag könnyű technikával és technológiával. A kőboltozatokkal szemben jóval kisebb az oldalirányban ható vízszintes erő, s ezt a 3—4 állásonként beiktatott vonórudakkal fel lehetett venni. A vonórúd anyaga lehetett kovácsoltvas vagy fagerenda. Több részből álltak, s az összeakasztásnál lehetett a kellő feszességet beállítani. Saját súlyuk 102