Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. megyei város tizéves történetének vázlata. Írta: dr. Sántha József

tekinti ellenforradalmi vértanúnak, aminthogy Szabó Istvánról se hiszi, hogy igazában komoly ellenforradalmi szándék fűtötte volna cselekedetét. Itt említjük meg, hogy a forradalom bukása után a vezetők egyike iratai közt egy névjegyzéket találtak, melyről a közhangulat az tartja, hogy abban szereplők — így dr. Fehér Gyula kanonok, Homor Imre és Vitái István hírlapszerkesztők, Jakus János kisgazda, Pály Sándor ref. lelkész, Szölgyéni Gyula ig. tanító, Toldy János és A^odicska István építőmesterek, dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd és mások — arra voltak kijelölve, hogy a szentferencrendiek pincéjében ellenforradalmi érzületük miatt halált szenvedjenek. Mi igaz e közhiedelemből, s mi igaz Szabó István és társainak a most említettekkel egy napon se említhető érzületéről, egyelőre titok, melyet csak a részletekig elmélyedő későbbi kutatás van hivatva kideríteni. « Közben megindulnak a Tanácsköztársaság részéről a hadműveletek is, melyek a vörös erőt vannak hívatva bebizonyítani. Jellemző, hogy amiként különben történni szokott, a kezdeti sikereket nagy diadalként tüntetik fel s róluk a helyi lap is dicsőítő himnuszokkal emlékezik meg, hogy amikor aztán a vörös sereg sorsa balra fordult, a lap egyszerűen elhallgasson a harctér eseményeiről. A harcokban az esztergomi fiúk is kiveszik a részüket, a hadseregparancsnokság kiilön is megdicséri a III/19. jelzésű, Esztergom megyéből és városból toborozott szakaszokat, melyek a csehek elleni harcban derekasan megállták helyüket. Időközönként lelkesítő hirek jelennek meg hol arról, hogy az orosz bolsevikiek Galicia felől közelednek, hol meg a világforradalom terjedéséről, melynek folyományaként a párkányi katonaság szocializálást követel, Nyitra város és megye pedig egyenesen a III. internacionáléhoz való csatlakozását mondja ki. Ám e hírekkel épúgy, mint az esztergomi nyolc vörös zászló avatásával hiába akarják elhitetni a polgársággal a vörös uralom verhetetlenségében való hitet. A változó szerencséjű harcok arra késztetik a központi vezetőséget, hogy végre komolyabb cselekedetre szánja rá magát. Erősítik ezt a felfogást azok a tisztek, kik a vörös hadseregbe bekényszerítve, színre behódolnak, valójában azonban az integritást tűzik ki célul, hogy midőn majdan a határok visszaszerzésével a hadseregnek kellő hatalma s tekintélye lesz, ismét proklamálják a fehér uralmat. A hadseregparancsnokság egyes vezetőinek ezirányú törekvése nem tartozik értekezésünk keretei közé, másrészt az időközben lefolytatott igazolási s bűnvádi eljárások e tényeket a lehetőséghez képest máris tisztázták. De meg kell emlékeznünk arról, hogy e szellem folyományaként ismét felújul — hogy úgy mondjuk — a militarista szellem; újabb és újabb sorozásokat rendelnek el, melyeknek ugyan a lakosság nem igen tesz eleget; a legfontosabb azonban a volt tényleges és tartalékos tisztek berendelése harctéri szolgálatra, melynek idejére már a bizalmi férfiak rendszerét is, mint alkalmatlant, kiküszöbölik. A tiszteket és tiszt36