Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. megyei város tizéves történetének vázlata. Írta: dr. Sántha József

mánybiztos statáriumot hirdet, melyet a kormány is helybenhagy; dr. Frey Vilmos, a polgárőrség főparancsnoka, fegyverbe szólítja a tiszteket, kikből csakhamar három század alakul Andrássy József csendőrszázados, ifj. vitéz Matus Gyula és dr. Brenner Antal parancsnoksága alatt; összeül a Nemzeti Tanács, e végeredményben erőre s alkotásra kevéssé alkalmas testület is és fájdalmas tanácskozás után kimondja, hogy esetleges megszállás esetén nem fejt ki ellenállást a reguláris csapatokkal szemben. Hír kél szárnyra arról is, hogy dr.Csernoch János hercegprímás elmenekült, hoiott csak betegségének kezelése céljából utazott akkor éppen Budapestre. Szerencsére a rémhír nem bizonyult valónak, mert a cseh parlamentőr kijelentette, hogy a cseh csapatoknak nincs parancsuk Esztergom megszállására, de a túlsó járást lezárják s csupán arra készek, hogy az innen szolgáltatandó villany és szén ellenében cukrot, sót s egyéb élelmiszereket engednek át a hídon. A párkányi járás tehát, Esztergomnak szinte éléskamrája s iparának, kereskedelmének felvevő piaca, egy nap alatt ellenállás nélkül elveszett. A Kisalföld e dús talajáról, honnan kétszáz éve Rákóczi nézte az esztergomi várostromot, míg riadtak a tárogatók s pattogtag a fegyverek, most cseh hódítók nézik a város vergődést; az ország főszékesegyháza pedig idegenné lett talajra tekint, s Nagyboldogasszony öreg harangja fájdalmasan kondul az ország sorsának jobbra fordulásáért. Az ország legkisebb vármegyéje még kisebb, Esztergom városa az ország végvára lesz. de amíg a közönség lelke a nagy veszteség hatása alatt van, addig a fórum a kezdeti fellángolás után ismét megnyitja a politikai tülekedés átkos Pandora szelencéjét. Az utolsó városi közgyűlés, melyet meg-megzavar a fegyelmezetlen karzat hangja, a város tengeri kígyójával, a halastó lecsapolásával bíbelődik s csak úgy mellékes tárgyként mondja ki a sok között a Területvédelmi Ligához való csatlakozását, nem is számolva azzal, hogy — legalább is, mint akkor hitték — hosszú időre utolsó ülését tartja. Dr. Antóny Béla polgármester szabadságot kér, s a Károlyi-párt vezércikkírója úgy emlékezik meg róla, mint aki aligha fog többé visszatérni; szabadságra távozik Unger Hugó rendőrkapitány is. Közben megjelenik az 1919. évi VIII. néptörvénj, mely feloszlatja a képviselőtestületeket s helyükbe a Néptanácsot lépteti. Természetes, hogy megindul a tülekedés és mikor Beniczky kormánybiztos kinevezi a Néptanácsot, valóban oly tagokból, kik nem hogy lélekben, de külsőre sem voltak forradalmi pártiak (hisz köztük van Mátéffy Viktor, Vodicska István, Horváth Mihály stb.) és legfeljebb csak kényszerből s a polgárság érdekei védelmére léptek be az alakulatokba, a forradalmi pártok tiltakozást jelentenek be, s midőn Beniczkyt felmenti a kormány és helyébe országos pártközi megegyezés folytán a radikális dr. Majláth Ferenc budapesti ügyvédet nevezi ki kormánybiztossá, hosszas versengés után sikerül is a helyi forradalmi pártoknak megosztozniok a néptanácsi helyek tartalmatlan koncán. 29