Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

A bánhidai villamos keletkezése. Írta: Hermann Miksa ny. miniszter

lai tanítóképző, (1905—1906) Kecskéd és 1906 óta Felsőgalla, ahol mint osztálytanító működik. A világháborúból is derekasan ki­vette részét a 12. cs. és kir. gyalogezred kötelékében. Bejárta az orosz, olasz és szerb harctereket. Tartalékos hadnagy, a bronz vitézségi érem és Károly csapatkereszt tulajdonosa. A forrada­lom után a polgári őrség parancsnoka volt. Levente-vezetőfőoktató, a Hangya szöv. ügyv. igazgatója, a „Tatabánya" és „Tatabánya és Vidéke" c. lapoknak a felelős szerkesztője voL. EDELÉNYIKÁLMÁN igazgató-tanító A komárommegyei Kecskéd községben 1882-ben született. Középiskolai tanul­mányait Tatán végezte, majd beiratko­zott a győri tanítóképzőbe, ahol tanítói oklevelet nyert. Utána Pápán gazdasági szaktanfolyamot végzett. 1903—1904-ig Babol sopronmegyei községben tanított, onnan került Felsőgallára, ahol jelen­leg is folytatja nevelő munkáját. 1924 október 1-én nevezték ki igazgató-taní­tóvá. A forradalom és kommün alatt fogságban sínylődött. Jfeda­gógiai működésén kívül egyházi énekek megzenésítésével is fog­lalkozik és mint költő jelentős nevet szerzett magának. A Nemzeti Munkavédelmi Egyesület helyi ügyv. elnöke és több kulturális és társadalmi egyesület vezetőségének tagja. KÁBIK ÖDÖN községi főjegyző Született 1878-ban Nagyigmándon. Középiskoláit és a közigazgatási tanfo­lyamot Budapesten végezte. Jegyzői pályafutásának első állomása szülőfa­luja, Nagyigmánd volt, innenn 1905-ben Tóvárosra került, majd 1909—1911-ben Tatabányán működött. Azóta Felsőgalla megválasztott főjegyzője. A kommün alatt sok megpróbáltatásban volt része és hosszú ideig fogságban is tartották. Az Iparosok és Kereskedők Egyesületének és a Keresztényszo­cialista Pártnak díszelnöke, a Tűzoltótestület parancsnoka, a Le­vente Egyesület, a polgári iskolaszéknek és a Hitelszövetkezetnek elnöke. Működése alatt sokat tett községe felvirágoztatása érde­kében és a legválságosabb időkben is erős kézzel vezette a köz­igazgatást. Komárom és Esztergom Vármegyék újjáépítése Trianon után 273

Next

/
Thumbnails
Contents