Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
A bánhidai villamos keletkezése. Írta: Hermann Miksa ny. miniszter
LÁZÁR BENŐ földbirtokos Pápán 1861-ben született és az ottani kereskedelmi iskolában tett érettségit. Azóta állandóan felsőgallai földbirtokán gazdálkodik. A kommün alatt takarmánykészletét és 40 vagon tengerijét rabolták el az „elvtársak". A törvényhatósági bizottság tagja, községi képviselő, a vármegyei gazdasági egyesület és a győri mezőgazdasági kamara tagja. NAGY JÓZSEF MÁV. főintéző Született 1882-ben Budapesten és ugyanott végezte középiskoláit is. Érettségi után beiratkozott a MÁV. tiszti tanfolyamára, amit jeles eredménynyel végzett el. Pályájának egyes állomásai: Kiskunhalas (1902 január 8.), Hatvan (1903—1923) és azóta Felsőgallán teljesít szolgálatot. A kommün alatt egyízben le akarták tartóztatni, majd a vasúti sztrájk miatt felakasztatással fenyegették Az oláh megszállás alatt 60 fegyvert rejtett el a megszállók elől és ezért a nemzeti hadsereg bevonulásakor dicsérő elismerést kapott. A Credo világi elnöke. A vonatkezelői vizsgára való előkészítő könyvével szakkörök nagy elismerését vívta ki magának. NÉMETH GYULA plébános Felsőbiikkön (Sopron vm.) 1871 február 4-én született. Középiskoláit Sopronban (1883—87) és Győrött (1887—91) végezte, majd ugyanott folytatta theologiai tanulmányait. Papi pályájának főbb állomásai: 1895 július 7-én szentelték fel, utána káplán Nagycenk, Oka (1895—1900), Győrújváros (1900—1903), Káptalandombon (1903—1905) lelkész és karkáplán Győrött, (1905—1908) székesegyházi igazgató, 1908 óta Felsőgalla plébánosa. A Szinert-féle röpirat neki is sok kellemetlenséget okozott. A Hangya szövetkezet, Katholikus Népszövetség, az iskolaszék elnöke, a keresztényszociális egyesület díszelnöke, képviselőtestületi tag, stb. stb. •274