Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Az Esztergomi takarékpénztár
MAROSI FERENC kereskedelmi tanácsos 1867-ben Esztergomban született. Középiskoláit részben ott, részben Budapesten végezte. 1899-ben szülővárosában kezdte meg kereskedői pályáját és azóta vezeti atyja által alapított, kiterjedt vevőkörrel rendelkező üzletét. 1925-ben közgazdasági érdemei elismerésül kereskedelmi tanácsossá nevezték ki. A „Kereskedők és Iparosok Egyesülete" és a „Levente Egyesület" elnöke, a MOVE Sportegyesület alelnöke, a vármegyei törvényhatósági bizottság és a városi képviselőtestület tagja, az Esztergomi takarékpénztár igazgatósági tagja. MARTINI GYŐZŐ Ruszkabányán 1881-ben született, középiskoláit és a szakácstanfolyamot Budapesten végezte. A háború alatt a szert) harctéren két évig küzdött és mint tűzmester szerelt le. A koronás vaskereszt tulajdonosa. Budapesten a Nemzeti kaszinó főszakácsa volt, majd Hévizén bérlete volt. Jelenleg az esztergomi Magyar Király-szálló bérlője. MAYER JÁNOS fémárugyáros, priinási szállító A toron tál megyei Nagyszentmiklóson 1856-ban született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után az ipari pályát választotta. 1878-ban telepedett le Esztergomban és azóta fémárú és bádogos üzemét vezeti, amelyet 1912-ben gyárrá alakított át. Különösen aszbesztet, cementpalát megerősítő anyagokat és pince127 téve, a kommunisták pedig a diktatúra alatt el is fogták. 42 napig volt a Markó-utcai fogház, 10 napig a gyűjtőfogház lakója s csak a kommün bukása után szabadult ki. Esztergom város választotta meg képviselőnek az első nemzetgyűlésbe keresztény nemzeti egyesülési programmal. Amikor pártja kettészakadt, a Huszár—Ernst-párthoz csatlakozott s annak programmjával képviselte régi kerületét a második nemzetgyűlésen. Yass József népjóléti miniszter szűkebb környezetéhez tartozik. Kegi kerülete, Esztergom, küldte a képviselőházba az 1926. évi országgyűlési választások alkalmával is. Ellenfele Tamássy Béla nemzeti szociálistapárti jelölt volt, akit jelentékeny szavazattöbbséggel győzött le. A keresztény gazdasági és szociális párt tagja, a „Polgári Kör" elnöke, a Szent Erzsébet jótékony nőegylet igazgatója, a Széchenyi Kaszinó, Kath. Legényegylet, Belvárosi Kath. Kör, stb. vezetői sorába tartozik. 1922-ben címzetes préposttá, 1926-ban pápai kamarássá nevezték ki.