Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Az Esztergomi takarékpénztár
gazdásztai cikkeket gyárt. Virilis jogon tagja a város képviselőtestületének. Dr. MOLNÁR JÓZSEF orvos 1886 május 31-én Ipolyságon született, középiskoláit részben Esztergomban, részben Léván végezte, majd a budapesti tudományegyetemen orvosi diplomát nyert. A világháború alatt a hadügyminisztériumban, a budapesti Zita-kórházban és egyéb katonai kórházakban teljesített katonai szolgálatot. 1921 óta Esztergomban folytat orvosi gyakorlatot, 1925—26-ban a budapesti fogászati klinikán szakkiképzésen vett részt és azóta mint fogorvos működik. Az Orvos Szövetség és több más társadalmi egyesület tagja, a gyermekmenhelytelep és az OTI. orvosa Esztergomban. NÁDLER ISTVÁN tanítóképző int. igazgató Esztergomban született 1881-ben. Középiskoláit és a theológiát is szülővárosában végezte el, a tanárképzőt pedig Budapesten. Papi pályáját a fővárosban kezdte el, ahol 1903-tól 1908-ig mint hittantanár működik. 1908-tól 1910-ig pedig a belvárosi plébánia káplánja volt. Utána visszakerült Esztergomba, ahol az érseki tanítóképző tanára lett és ebben a minőségben 1922-ig működött. Ekkor lett a tanítóképző igazgatója. Pápai titkos kamarás. Vármegyei bizottsági tag és a városi képviselőtestület tagja. A Szenttamási Kat. Olvasókör tiszteletbeli elnöke. A kat. tanítók fegyelmi bizottságának tagja, a Keresztény Szeretet Orsz. Gyermekvédő Műve pénztárosa és a Balassa Bálint Társaság tagja. Jelentős irodalmi munkásságot fejt ki. önálló művei: Adalberti beszéd (1912) és a Diadalmas Petőfi (színdarab 1923). NÁDLER REZSŐ kereskedő Régi esztergomi családból származik, ott is született 1894-ben. Iskoláit is szülővárosában végezte. A háború alatt a 2-ik lovas tűzérosztagnál teljesített szolgálatot az orosz harctéren és vitézségéért a II. osztályú vaskeresztet, két bronz vitézségi érmet és a Károly csapatkeresztet kapta. Mint tűzérkáplár szerelt le. 1918 óta önálló kereskedő és a város társadalmi életében tevékeny részt vesz. Tagja 128