Bády István: A Bazilika árnyékában

Polgármesterségben

I meghallgatásra Rajkhoz. A küldöttségben képviselve volt a kisgazdapárt, a kommunista párt, a szocdem. párt, a nemzeti paraszt párt és a szakszervezet. Rajk László közepes termetű, sovány arcú, inkább vékonynak mondható, szinte derűs megjelenésű, de szúrós tekintetű székely ember volt. Az üdvözlés után elmondtam: városunkban nyugati tőkével egy ipari centrum épülne egy olyan területen, amely egyébként mezőgazdasági művelésre teljesen alkalmatlan. Kértem, mint belügyminiszter járuljon hozzá e nagy horderejű kérésünk teljesítéséhez. Hangsúlyoztam, hogy a terület kijelöléséhez az iparügyi minisztérium, mint társminiszter, már hozzájárult. Rajk szó nélkül végighallgatott. Utánam a jelenlévő pártok képviselői is csatlakoztak előterjesztésemhez, kiemelvén azt, hogy az ipartelep létesítése nemcsak a városnak, hanem az egész országnak javára szolgálna. Rajk kijelentette: ezt a kérésünket ismeri, az ügy állásáról munkatársaitól értesítést kér és azt nekünk is megküldi. Az elhangzott ígéret azonban csak szavak maradtak: az ipartelep létesítéséről többet hivatalosan semmiféle szó nem esett, persze értesítést sem kaptunk. Később meg is jegyeztem Martsa Lajosnak, a kommunista párt titkárának, hogy véleményem szerint nemcsak a kisgazdapárt, hanem a kommunista párt is elmaradt egy brosúrával . . . Nem akarom bántani Rajkot, de az volt az érzésem: minden jó szándéka ellenére sem tudott törődni ilyen problémákkal. Egyébként is, a nyugati kapcsolatok elhervadtak mielőtt még szárbaszökkenhettek volna! A Magyar Kereskedelmi Bankot is utolérte az új terv tőkét-írtó szele: felszámolták, megszűnt. * Amikor Rajkra gondolok, eszembe jut Pálffy György is. Katonai újoncévemet 1935-36-ban Esztergomban és Esztergomtáborban szolgáltam le, az egyesített karp. tisztiiskolán. A kiképző hadnagyok között a rangelső Muhoray Zoltán hadnagy volt: két méter magas, kisportolt, jól képzett katona. Leszerelésem után nem találkoztam vele — katonaéletünk más-más irányba sodort bennünket. A háború után, 1946 nyarán, egyszer csak megjelent a lakásomon ez az örökvidám ember, mint vk. őrnagy (később al82