Bády István: A Bazilika árnyékában
Polgármesterségben
I vásárolt, ezeket városi teherautóval fuvaroztattuk és osztottuk szét a lakosság között. (Pl. több vagon cukrot.) Olt Károly a felszabadulás után népjóléti miniszter, majd pénzügyminiszter lett. A régebbi 100,— Ft-osokon az ő aláírása szerepeti. 1947-ben Esztergomban — feleségével együtt — megjelent egy Steiner László nevű budapesti lakos. A Klein-féle ruhásbolt alkalmazottja lett, a mozi mellett, a Rákóczi téren. A város közéletében mindjárt nagy szerepet kapott: a kommunista párt a képviselő-testületbe is delegálta. Itteni szereplését mindannyian láttuk, tapasztaltuk. Amilyen kicsi ember volt, sajnos olyan nagy lett a „természete". A háború után 3—4 évben mindenhol feltűnik, ezért akarva, nem akarva többször is meg kell róla emlékeznem. Azt hiszem, senki sem tudja, honnan ismerte Steiner László olyan közelebbről Olt károly minisztert, hogy komák lettek. Olt Károly ugyanis vállalta az 1948. március 5-én született kis Steiner fiú keresztapaságát. Mindig úgy tudtam, a keresztényeknél a keresztelői szertartást, két eset kivételével, a templomban végzik, az ún. keresztelő kútnál. A két kivétel: a család előkelősége, vagy a keresztelendő személy élet-halál közötti állapota. Steinerék esetében egyik „kivételről" sem lehetett szó, mégis a gyerek keresztelését — az evangélikus egyház szertartása szerint! — Molnár Gyula evangélikus lelkész a Mártírok útja 7. sz. alatt lévő családi otthonban végezte 1948. március 22-én. A keresztelőre — gondolom a miniszter megjelenése miatt — Steiner, a boldog családapa, a párt, a megye és a város (akkor még Esztergomban volt) hivatalos szerveit, illetve képviselőit is meghívta; a meghívást a keresztapa miatt el kellett fogadnunk. A szertartás azonban egy kis zökkenővel zajlott le, ugyanis Molnár lelkész úr az egyházi előírásokhoz ragaszkodott, s nem volt hajlandó az apa kérésére a szertartáson változtatni. A megjelentek többsége ezt nem is vette észre, hiszen az egyházi szertartást nem is ismerték. A kis Steiner fiú a keresztségben keresztapja nevét vette fel. 66