Bády István: A Bazilika árnyékában

Polgármesterségben

( A házi ünnepség után a miniszterre való tekintettel, aki sok segítséget nyújtott a városnak - a szerény ebédet a vá­ros adta a megjelenteknek. Pohárköszöntőm egy mondatára még emlékszem, célzatosan: „Ha Rákosi miniszterelnök urat a nép atyjának mondják, akkor Olt Károly népjóléti minisz­ter urat a gyermekek atyjának mondhatjuk!" E mondattal a város közellátása mondhatni csatát nyert! * A képviselő-testületben, ha voltak is ellenvélemények, azok általában nem voltak élesek. A testület elé kerülő ügyeket elő­zőleg a szűkebb városi tanács — amely tisztviselőkből állott — tár­gyalta és elemezte ki, a 8-10 tagú városi tanácsnak az elhatá­rozása már az egységes álláspontot kellett képviselnie a testület előtt. Vonatkozott ez bármilyen gazdasági ügyre, beruházásra, útépítésre és mindazon intézkedésekre, amelyek a város egész lakosságát érintették. A szűkebb városi tanácsnak az egységes véleménye minden egyes tagot kötelezett annak képviseletére, még akkor is, ha korábban, a tárgyalások előtt az illetőnek más véleménye volt. De az is igaz: a szűkebb városi tanácsban a részt­vevők bármelyikének elgondolása, javaslata érvényesült, amennyi­ben az ésszerű és célszerű volt! A város közigazgatásának veze­tésében több kitűnő munkatársam volt: Dr. Brassai György fő­jegyző, Dr. Siráki István tanácsnok, Dr. Laky József főügyész, Perédy Ferenc számvevőségi főtanácsos, Tóth Lajos főszám­vevőhelyettes és Kántor Richárd, a közellátási hivatal igen ügyes vezetője. Közülük már többen meghaltak. Nevezett munka­társaim jól képzett, talpig becsületes, a közért dolgozó, váro­sukat szerető tisztviselők voltak, akiknek szakmai tudására és támogatására mindenkor számíthattam. * Esztergom 1944. decemberétől 1945 márciusáig ostrom­lott város volt: háromszor cserélt gazdát! A szomszédos hegyek­ből naponta lőtték, rombolták, aknázták, mi több: a város fölött a nap különböző óráiban kis orosz gépek jelentek meg kismé­67

Next

/
Thumbnails
Contents