Bády István: A Bazilika árnyékában

Ifjúságom

f igényt a művelődésre, a nemes szórakozásra. Így született meg a múlt század végén, több száz taggal, a Katolikus Kör. Közösséget erősítő, kulturális összefogó központ volt mindaddig, amíg élni, működni engedték, amíg az államosítás utáni vandál kezek el nem végezték „feladatukat": a pusztítást. A száz éve gyűjtött népi-családi emléktárgyakat, a nagy alapító-emléktáblát — amelyen a ma is élő családok őseinek, paraszti felmenőinek nevei voltak feltüntetve - összezúzták, a képeket elégették, a könyveket széthordták. Ez lett a sorsa a míves bútorzatnak és a szórakoztatást szolgáló egyéb kellékeknek is. Szívszorító sorokat jegyzett be az ismeretlen krónikás a Körjegyzőkönyvének végére: „A vezetőség és a tagság hosszabb időn keresztül a hatóságok stb. előírásait igyekezett betartani. Hiába való volt minden erőfeszítés és kérés a fennmaradásra, hogy a népet továbbra is kultúrára és közösségi életre nevelje, hogy az ifjúságot összetartsa, az újra építésbe bevonja és tovább munkálkodjon együtt. Nem volt mód a megvalósításra. A tagság szétszóródott, megszűnt a Kör . . ." Szétszóródott? Bezárkózott, sokáig nem találta helyét. Nem maradt hely sem az idősek számára összejönni, beszélgetni, emlékezni, sem a középkorúaknak a világ dolgait meghányni-vetni, sem az ifjúságnak szórakozni. Maradt csupán a bűzös, füstös kocsma . . . Más öregkort álmodtunk magunknak. * * * Ebből a Szentgyörgymezőből indultam el Esztergomba, ahová 27 év múlva meg is „érkeztem". Ügy jöttem el, hogy mind mai napig benne, vele élek. Édesanyámat és nagyszüleimet ismertem, édesapámat viszont nem: a győri 26-os gyalogezred — katona-kézikönyve a mellékletben — gefrenterje (őrvezetője)-ként az orosz harctéren hősi halált halt, vagy ahogy most mondják: elesett. Korán megtudtam, hogy kikért. Apai nagyapám mutatta meg őket, alig voltam hét esztendős. így mondta: „látod ezt a két gazembert, ők vitték el apádat!" A két császár - „Ferenc Jóska és Vilmus" képe között, régi katonai hagyományok szerint, ott volt apám katonaképe is. Kifakadásainak még betegágya se szabhatott gátat . . . 8