Bády István: A Bazilika árnyékában

1956

I hallgatva, már tudtam: ez valóban bekövetkezik és a sokszor emlegetett vasfüggöny le is gördül! Ettől függetlenül a beszélgetés és a vitatkozás igen őszinte hangú volt, hiszen köztudott, hogy a szovjetek szívesen érdeklődtek, főleg a kezdeti időkben, a magyar helyzet iránt. Esztergomban a városháza túlsó oldalán volt a szovjet város parancsnokság. Nem volt olyan nap, hogy a városparancsnok legalább kétszer ne hivatott volna magához. A parancsnok középkorú férfi volt, alezredesi rangban. Helyettese Murasov, örmény származású őrnagy. A legtöbbet és a legtöbbször Murasov őrnaggyal tárgyaltam, aki velem egykorú lévén igen sok esetben meg is értettük egymást. Murasov őrnagy jó megjelenésű, inteligens és nemzetére jellemzően figyelmes, udvarias és bizonyos mértékben furfangos volt. 1946. november 7-e előtt a parancsnokságon, beszélgetés közben, felteszi nekem a kérdést: ismerem-e november 7. jelentőségét? Válaszom: annyit, amennyit nekem tudnom kell, igen. Aztán: hogy értékelem ezt az ünnepet? A kérdésre gyanút fogtam, mert sejtettem, hova akar kilukadni; nyilvánvaló volt, hogy pénzt akar. Kitérően válaszoltam: november 7-e értékét pénzben nem lehet kifejezni. Mursov most már látta, hogy én is „ismerem" az ő lapjait. Nyíltan megmondta: 2000,— Ft-ra volna szüksége ahhoz, hogy november 7-e tiszteletére egy 20—25 tagú társaságot összehívjon, természetesen elsők között engemet. Kértem, személyemet kapcsolja ki az összeg meg, vagy meg nem adásától, de egyébként semmi akadálya nincs a pénz kiadásának, ill. megadásának, ha a szokásos jóvátételi számlára ezt is ráírhatjuk. Erről azonban hallani sem akart. (Mi is tudtuk, hogy a felsőbb parancsnokság a legszigorúbban ellenőrzi azokat a kiadásokat, amelyeket akár a magyar kormány, akár a magyar közületek jóvátétel címén adtak a szovjet parancsnokságok, vagy alakulatok részére. A forint vásárló ereje akkor igen nagy volt, alig 5. hónapjába lépett. Végül is 600 Ft-ban megegyeztünk, amelyből a városparancsnokság megrendezte a fogadást. Az üzlettel mind a ketten meg voltunk elégedve . . .) A szovjet városparancsnokságnak szívügye volt a város területén eltemetett szovjet halottak megfelelő közös sírba való újratemetése és annak megjelölése. A magyar hősi szobor mellett 128