Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-07-16 / 24. szám
KULTÚRA /helyi história Ritkán, illetve csupán mellékesen említik az Esztergomról szóló turisztikai és helytörténeti kiadványok, hogy a város milyen gazdag a köztéri szobrok tekintetében. Pedig ha csak ezek mentén járja végig az érdeklődő Esztergomot, már akkor sok mindent megtudhat, s nemcsak a művészet eme ágának jeleseiről, de az ország történelméről is. A város legnagyobb szülöttéről, Szent István királyunkról több szoboralkotás is áll a városban, ezúttal a képeslapokon tán legkevésbé szerepeltetettet mutatjuk be, alkotójával együtt. A dombormű Ha a belvárosból felnézünk a Szent Tamáshegyre, akkor annak dél-nyugati oldalán megpillanthatjuk azt az alkotást, mely Szent István koronázását mutatja be. A turisták közül talán többen is így „szúrták ki” egy belvárosi sétájuk alkalmával a hatalmas domborművet, mely a sokat sejtető szerpentin tetejénél található a Bajcsy- Zsilinszky utca és a Rákóczi tér felől látható részén. Maga a szerpentin is külön históriával bír, a terméskövekkel kirakott, s amúgy nemrég felújított kacskaringós sétány Várnai Dezső, az 1938-as esztergomi ásatásokat irányító mérnök tervei alapján épült fel. A teraszos kiképzésű utolsó szerpentin fordulóban egy hatalmas dombormű áll a falba süllyesztve, Antal Károly Szent István koronázása című munkája. A mű szintén 1938-ban, Szent István király halálának 900 éves évfordulójára készült, méretét tekintve a nagyobbak közé sorolandó. A háromszor öt méteres alkotáson lévő felirat: „Sanctus Stephanus Proto Rex Apostolicus Hungáriáé, azaz Szent István Magyarország első apostoli királya” olvasható. Esztergom felfedezése, avagy a hely története Szent István Szent Tamás hegyén A dombormű alkotója A dombormű alkotója 1909-ben született, 1925-től 1927-ig az Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakán tanult, majd 1928-tól 1934-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán volt hallgató. Mestere Mátrai Lajos és Szentgyörgyi István volt. Antal Károly 1931-től állított ki különböző szobrokat, alkotói tevékenységét olaszországi, osztrák, németországi, romániai, bulgáriai és csehszlovákiai tanulmányút- jaival erősítette be. A virtuális művészeti lexikonban egyebek között ezt olvashatjuk munkásságáról: „A római iskola második nemzedékéhez tartozik, és ide sorolja stílusa, a múlt iránti fogékonysága, művészi szemlélete is. Klasszicizá- ló stílusa Ohmann hatására alakult ki, akinél 1931-től dolgozott. A harmincas évek elején indult szobrászgeneráció egyik legtöbbet foglalkoztatott, tehetséges mestere volt. Monumentalitás iránti hajlama (pécsi Dóm apostolfigurái), kompozicionális merészsége emlék- műszobrászatában nyilvánult meg, míg a dekorativitáshoz való vonzódása, az architektúrához való igazodás képessége épületplasztikáin érvényesült. Kedvelt témája az emberi alak, mely hagyományos témát biztos mintázással, változatos módon formázta meg.” Antal Károly számos díj birtokosa volt, elismerései között a legrangosabbak 1935-ben kapott Ferenczy István-díja, az 1937-ben kapott Párizsi világkiállításon szerzett ezüstérme, az 1954-ben kapott Munkácsy-díja és az 1992-ben megkapott Magyar Köztársasági Érdemrend közép- keresztje, valamint az 1993-ban kapott Kossuth-díja. IX ÉVFOLYAM / 24. SZÁM 2011. JÚLIUS 16. M
