Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-07-16 / 24. szám

KULTÚRA Csakazértis nyári Esztergom! R-Go, Demjén Ferenc, Palya Bea, Lajkó Félix, Harcsa Veronika, a Supernem, az Experidance Társulat, a Budafoki Dohnányi Szimfónikus Zenekar, töb­bek közt ezek az előadók és együttesek szórakoztattak minket tavaly nyáron Esztergomban. Idén a város gazdasági helyzetének köszönhetően elmarad a nyári fesztiválozás, ám az elmúlt évek programjai közül többet mégis meg­szerveznek egyesületek, szervezetek vagy helyi vállalkozók. Esztergomban a hagyományosan helyi rendezvények - a lampionos felvonu­lás, a gyereknap, a pünkösdi vásár, a Jazztergom és a várszínházi előadássoro­zat - a város jelenlegi helyzetének ellenére mégis megmaradtak, mindez köszönhető helyi vállalkozóknak, szervezeteknek, kulturális-, és baráti köröknek. A hagyományos idénynyitó Fesztergom azonban idén elmaradt, de talán pont ezért a helyi fiatalok közül többen is program­szervezésbe fogtak és az általuk kedvelt zenei műfajok kisebb-nagyobb fesztivál­jait hozták tető alá. Ilyen volt például több elektronikus tánczenei parti vagy leg­utóbb július első hetében a Jazztergom, mely ezúttal a Wilkinson Pubban kapott bázishelyet, a zeneművészeti hét lezárá­sának szánt szombati gála pedig a Rugby Club Hotelben zajlott. A dzsessz műfaj rajongói a sorrendben 14. Jazztergomon a Kovács Linda Duó, Petruska András, a Tenderfoot Blues Unit, a Csemer & Sebestyén Duó, az Ürmös Duó, valamint a Schreck Trió és a Sound Gixer produkci­óját élvezhette, tegyük hozzá, ingyen. Egy másik jelentős kezdeményezés eredményeképpen újraindul idén is az esztergomi kőteátrum, igaz kisebb műsor­ral, de a közönségigénynek és a korábban megszokott tradícióknak megfelelően. A nyár elejétől augusztus 7-éig tartó szezon második felében több remek produkció is látható-hallható lesz a sokat látott törté­nelmi falak között, így július 16-án, szom­baton 21 órától Szabó Magda, Béla király című drámája a Székesfehérvári Szabad­téri Színház előadá­sában, július 17-én, vasárnap este 9 órá­tól Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, Boldog békeidők című zenés estje. A folytatás is sok érdekes előadást ígér, július 22-én 16 és 19 órától egy speciális produk­ció, a Mady-Baby lesz látható, ezúttal kivételesen a Széchenyi tér és a Lőrinc utca találkozásánál, egy buszon. Július 24-én 21 órától - immár újra a Várszínházban - a Szeretem a feleségem című vígjáték kiasz- szikust nézheti meg a publikum a Budaör­si Játékszín előadásában. Július 27-én 21 órakor egy régi kedvenc, a L'art pour l'art Társulat mutatja be új műsorát A három testőr és a jeti vagy mi a pék címmel, majd július 29-én szintén este 9-től a Carmen Táncegyüttes látványos összeállítását élvezheti a publikum. Másnap 17 órától egy zenés mesejátékot, mégpedig a Gyé- mántos hercegnőt adják elő a helyi zene­iskola növendékei. A hónap utolsó napján, azaz 31-én, 21 órától egy sok tekintetben unikumnak számító jazzkoncert, a Dániel Speer Brass együttes előadása szórakoztat­ja a közönséget. Augusztus elsejétől 7-éig a hagyományos (xi.) Bábtábor költözik a Várszínház falai közé, másodikán, har- madikán délelőtt 10-től a Jancsi és Juliska című bábelőadást, 4-én, szintén délelőtt 10-től a Bolondok falva című mesét élvez­hetik kicsik és nagyok. A színház mellett az immár - mondhat­juk - több éve megrendezett, összművészeti jellegű Piknik Fesztivál idén is jelentkezik egy nyári változattal, mégpedig a Piknik Art Camp (pác) elnevezésű, július else­jétől augusztusig tartó programsorral. A „piknikusok” ezúttal a vízivárosi kultu­rális központnak számító Kaleidoszkóp Házban vertek tanyát, itt tartanak hét­végenként kiállításokat, összejöveteleket, work shopokat, előadásokat, koncerteket, színházi bemutatókat, zenés-táncos parti­kat. A pác stábja már eddig is sok izgalmas előadással örvendeztette meg az esztergo­mi közönséget, az egy hónapos művész­kempingen a fővárosi klubok underground kínálatát jelentő zenészek és képzőművé­szek váltották egymást a Piknik Art Camp színpadán. Az ódon hangulatú helyszínen minden pénteken és szombaton e fen­ti műsorfajták némelyike szórakoztatja a fiatalabb, illetve a friss művészetekre érzékeny idősebb érdeklődőket, hétköz­nap pedig a különböző alkotóműhelyek képviselői várják a közönséget itt. rasa 18 Iff. ßszteF§on)i liábos ^ábor5 a VÁRMÚZEUM 5ZÍI1MÁZÁBAI1 2011. augusztus 1—7-ig immár KI. alkalommal Kerül megrendezésre az Esztergomi Várhegyen a hagyományos bábos tábor, 6-12 éves gyermeKek sza ^ ^ ^nu«um vurMdszudvdi nagyváradi bábszínészé |nform|{.ió. ^ 30 9415 578 vezetésével. e-mail: horanyi2003@yahoo.com Jelentkezés: Cathedrális Tours Utazási Iroda * (Múzeum Cukrászdával szemben) 2 011. JÚLIUS 16. / IX. ÉVFOLYAM / 24. SZÁM MJÖn-Zm? fJJONA U ^EREMBE lűz . Js (apaHaf ís Fte ty'ZÍs . ß - ^- ^SOpopfWí>eZme'l Cím: Esztergom. Pázmány Péter u. 1. (a volt Mciytányér Étterem helyén) Nyitva tartás: h-v: 11«-??“ Asztalfoglatás: 0633/412 534. 3630/308-2854 bercziferenc@gmail.com

Next

/
Thumbnails
Contents