Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-07-04 / 21. szám
KÖZÖSSÉG 1920. június 4., Trianon Egy nemzet tragédiája Június 4-e a magyarság legnagyobb tragédiájának, a trianoni békediktátum aláírásának gyászos emléknapja. A győztes hatalmak döntése értelmében területének kétharmad részét, lakosságának egyharmadát - köztük legalább 3,5 millió magyart - elvesztette az ország. A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés tavaly a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, lapunk ezúttal gróf Apponyi Albert híres védőbeszédéből idézve emlékszik a magyar tragédiára. Apponyi beszéde 1920. január 16-án, a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt hangzott el. „Igen tisztelt Elnök úr, Uraim! Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz,' amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek. A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék. (...). Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét... (...) Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. (...) Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? (...). Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európá- ban a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. (...). Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyekkel győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait. Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztesfegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák. (...).” Hídlap Trianonról Szentgyörgymezőn Esztergom. A trianoni békeszerződés 91. évfordulója alkalmából a Fidesz, Fidelitas és Polgári Körök megemlékezést tartanak szombaton a szentgyörgymezői trianon emlékműnél 19 órától. Az eseményen beszédet mond Heer Ádám, a Fidelitas megyei elnöke és Bánhidy Vajk önkormányzati képviselő. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevőktől, egy szál virágot vagy egy mécsest vigyenek magukkal az eseményre. Megemlékezés a Magyarok Keresztjénél Dömös. A trianoni békediktátum évfordulóján a Duna-parton, a Magyarok Keresztje emlékhelyen 19 órakor kezdődik szombaton a megemlékezés, melyen a katolikus és református egyházak lelkipásztorai is felszólalnak. Az eseményen Pilismarót és Dömös polgármesterei, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, civil szervezetek és egyesületek, a határon túl élő magyarok képviselői is koszorúznak. A magyar sorsot szimbolizáló keresztnél 91 szál gyertyát gyújtanak meg az emlékezők. hídlap 2011. JÚNIUS 4. / IX. ÉVFOLYAM ! 21. SZÁM
