Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-05-28 / 20. szám
KULTÚRA / helyi história A trónörökös Esztergomban Ferenc József fia Rudolf trónörökös, mint a hadsereg főparancsnoka Szent István városába látogatott, írta 1888. április 19-én az Esztergom és Vidéke. A rejtélyesen elhunyt osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg katonai ügyekben érkezett a városba, az esztergomiak pedig kitörő örömmel fogadták a hibátlan magyarsággal beszélő ő Fenségét. A trónörökös különvonattal érkezett vasárnap éjfél után és az éjszakát a szerelvény hálószalonjában töltötte. A belügyminisztérium korábban megkereste a törvényhatóságot és a várost hangsúlyozva, hogy ő Fensége minden hivatalos fogadtatást mellőzni óhajt, mert tisztán katonai ügyekben érkezett Esztergomba. Hasonló tartalmú értesítéseket küldött a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a prímási palotába is. Ennek ellenére vasárnap délután már mindenki tudta a városban, hogy milyen magas rangú vendége lesz. A várakozás meg is látszott a lázas takarításon, tisztogatáson. Az esztergomiak szorgalmasan öntözték portájukat, a várost nemzeti színű lobogók sokasága díszítette. Hétfőn reggel az összeverődött tömeg óriási üdvrivalgás, éljenzés közepette köszöntötte ő Fenségét, aki pontban hét órakor érkezett meg bérkocsikon Esztergom-Nánáról. Az első kocsiban ült ő maga szárnysegédjével, a Rudolf főherceg és felesége Stefánia másikban Rosenberg gróf. A táborszernagy egyenruhába öltözött Rudolf ruganyosán ugrott ki a bérkocsiból. A nagy gyakorlótér óráról órára népesebb lett. Ő Fensége katonai díszszemlén vett részt. Az első gyakorlatok több mint egy órán át tartottak. Némi zavart csak az okozott, amikor a parancsára elővezetett lovak egyike megbokrosodván éppen feléje tartott. A megrémült közönség visszafojtott lélegzettel figyelte a kínos jelenetet, de Rudolf hátranézve látta, hogy mi történik és gyakorlott mozdulattal kitért az állat elől. Végül a trónörökös Grivicic ezredes lovára ült, mire megkezdődtek ’a nagyszabású századgyakorlatok, melyeknek mintegy negyedfélóra múlván, nagy megelégedésének hangot adva, maga Rudolf vetett véget. A szemle után a trónörökös ő eminenciájához, a herceg- prímáshoz hajtatott, majd a tisztikarral ebédelt, számára pedig külön bort szolgáltak fel a primacia pincészetéből. Ezt követően délután három órakor hajtatott ismét a pályaházba, hogy folytassa útját, miközben a főhadsegéd gondosan magához vette azokat a kérvényeket, melyeket néhány magányos öregasszony hajított Rudolf kocsija elé. Ő Fensége esztergomi tartózkodása során nem csak megnyerő modorával tett mindenkire mély benyomást, különösen imponáló volt, hogy mindvégig hibátlanul, magyar nyelven beszélt-. A korabeli sajtó azután még hosszan foglalkozott Rudolf szemé-* lyével. Megemlékeztek tanárairól, szerelmi életéről, házasságáról, sőt még munkaszeretetéről is hangsúlyozva, hogy amilyen mesésen gondtalannak képzeli el a trón magasságát az egyszerű ember, annyira roskadozik az gyakorta a gond és a munka terhe alatt. Ám a trónörökös nem csak Esztergomot nyűgözte le. Hasonlóan feledhetetlen volt a magyarok számára, amikor még 1885. május elsején személyesen nyitotta meg az országos kiállítást, melyen mély barátságot kötött a magyar arisztokrácia legkiválóbbjai- val. Gyakori magyarországi vadászatain mindig a hazai mágnások vették körül. Ilyenkor azután vidám dáridók következtek cigánymuzsikával, magyar tánccal és nótával. Annál mélyebb megdöbbenést keltett országszerte a „mayerlingi tragédia” néven elhíresült dráma, Rudolf főherceg öngyilkosságának a híre, mely hamarosan bejárta az egész világot. Erzsébet királyné és a császár is alig tudott úrrá lenni fájdalmán. Bár a sajtó kezdetben szívszélhüdésről tájékoztatta az információra éhes olvasókat, annak kezdettől kevesen adtak hitelt. Esztergom is mély gyászba borult, az utcákon összesereglett emberek hol a kétkedés hangján, hol kétségbeesve taglalták a hírekben foglaltakat. Annyi bizonyos, hogy országosan Esztergom volt az első városok egyike, ahol kitűzték a gyászlobogót. Végül a család hivatalos közleményben értesítette a monarchia alattvalóit és a világ közvéleményét a valóságról. A történet számtalan értelmezése azóta könyvtárnyi irodalmat tesz ki. Száznál több Habsburg nyugszik már Bécsben, a kapucinus templom sírboltjában, ahová Rudolfnak ideiglenes nyugvóhelyet jelöltek ki. Minden európai fejedelmi ház küldöttekkel igyekezett osztozni Ausztria és Magyarország gyászában, Kálnoky gróf azonban a temetésre jelentkezőknek a következőket sürgönyözte: „Ferenc József ő Felségét a gyászeset annyira megrendítette, hogy a temetést egészen családi jellegűnek kívánja tekinteni”. A szertartáson mégis jelen volt a megdöbbent világ egész részvéte és Magyarország őszinte gyásza. Mély megrendüléssel kísérték őt a kortársak lélekben azok közé, akik az uralkodás nagy küzdelmei s a koronák gondjai alatt összeroskadva pihennek a bécsi kapucinusok kriptájában. Rudolf trónörökös nem az élet küzdelmeit s a koronák gondjait piheni ki ősei között, sokkal inkább a kor lázas évtizedeinek és szellemének lélekdúló izgalmait, amelyek - amint az Esztergom és Vidéke írta, - „élete virágjában áldozatul ejtették... Most már őseinél pihen... Halhatatlansága azonban most kezd élni”. VARGA PÉTER DÉNES 2 hídlap 2011. MÁJUS 28. / IX. ÉVFOLYAM / 20. SZÁM
