Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-05-21 / 19. szám
ÉLETSTÍLUS / 4KERÉKEN Teszt: Renault Laguna 2.0 dCi 4Control Kanyarvadász Már többféle Laguna is járt szerkesztőségünkben, természetesen mindegyik valamilyen módon különbözött a másiktól. így már eddig kipróbálhattuk a modell harmadik generációs változatának ötajtós, GT kombi, sőt még coupé változatát is. Ezúttal pedig a legújabb, frissített modell legerősebb, 2 literes 180 lóerős motorral szerelt, négykerék-kormányzású darabját hajtottuk meg. A Laguna már nem egy mai darab, hiszen története egészen a 90-es évek elejére nyúlik vissza. Az első sorozat 1993-ban jelent meg a piacon, a Renault ezzel a modellel váltotta le palettájáról a 21-es jelzésű modelljét. Ezt követően öt évet kellett várni az első frissítésre, majd újabb két évet a második generáció megjelenésére. A kettes Laguna 2000-ben indult hódító útjára, amihez megnyerő megjelenése mellett nem kevéssé járult hozzá egyebek közt, hogy vele jelent meg KOTOS 1995 cm1, teljesítmény: 131 Kw/178 LE/3750 min, nyomaték: 400 Nm/2000 min. KÉSEM, mim Hosszúság/szélesség/magas- ság: 4700/1810/1450 mm. Tengelytáv: 2756 mm. Saját tömeg: 1586 kg, megengedett össztömeg 2045 kg. Csomagtartó: 450 (1377) liter. HmrriuisímémK, mmztis: Gyorsulás (0- 100 km/óra): 8,5 mp. Végsebesség: 222 km/ óra. Átlagfogyasztás 5,7-6,9 liter, tesztfogyasztás 7,4 liter. mm mm. 1,5 da 5 690 000 Ft. először a kulcsnélküli, kártyás indítási rendszer. 2005-ben azonban ismét átesett egy ráncfelvarráson. Ezután 2007-ben a franciák már piacra is dobták a generáció harmadik változatát, ami látványára kapott hideget és meleget egyaránt. Az angolok például egy szavazáson beválasztották a Világ ötven legcsúnyább autója közé, a negyvenegyedik helyen végzett, ez azonban pont, ahogy a brit kutatók gyakran elmebeteg kutatásai, nem kicsit túlzás. Az tény, hogy sokak szerint a formaterve elölről nézve visszalépés az előző Lagúnához képest, de ez ugyancsak nem feltétlenül igaz, ha ugyanis hosszasan nézzük az orrát, azt vesszük észre, hogy egyre inkább tetszik. Valahogy úgy lehet ez, mint a Thaliánál, azt is minél többet nézzük, annál szebb lesz! A Laguna hármas is átesett már egy frissítésen, ennek köszönhetően újak az első légbeömlők és szinte körbe mindenhol krómdíszeket kapott, illetve szemöldökös első lámpatest került az elejére, a fényszóró pedig - az alapverzió kivételével - kanyarkövető Bi-Xenon. Oldalról egyébként egyszerűen mutatós a Laguna, a hosszú, nyújtott vonalak és coupés megjelenése ráadásul kifejezetten vagánnyá is teszi. Hátul úgy tűnik ennél a Renault-nál is a méret lett a lényeg - a rönós tervezők között többen szerethetik a faros menyecskéket -, mivel igencsak nagy feneket kapott. Ez persze egyáltalán nem rossz, kinézetre sem, ráadásul ennek köszönhetően jól meg is pakolhatjuk. Na, de mielőtt még a Kék lagúna valamelyik durvább, felnőtt változatának jelenetére gondolnánk, maradjunk az autótesztnél! Szóval a Lagúnának 450 literes a csomagtartója, ami akár 1377 literig is bővíthető az ülések ledöntésével. Visszatérve azonban még a kocsi farához a keskeny hátsó lámpatestek miatt is nagyobbnak tűnik, a két krómozott kipufogóvég pedig - a belépő modellen kívül, mindegyik Laguna alapból kettővel felszerelt - még látványosabbá teszi. Tesztalanyunkat a Lagúnában kapható legerősebb, turbós, kétliteres, 180 lóerős dízelmotor hajtotta, a Renault dCi erőforrásairól pedig már többször is meggyőződhettünk, hogy a piacon az egyik legjobb dízel. Teljesítményét 1800-as fordulaton kezdi el igazán megmutatni és egészen 4500-ig lendületesen gyorsít, de az intenzív vezetési élmény mellett fogyasztása r MARKAFUGGETLEN GÉPJÁRMŰ SZAKSZERVIZ MINDEN, AMI AUTÓJAVÍTÁS! EREDETISEGVIZSGALAT 17.000 Ft tói MINDEN SZEMÉLY- és TEHERGÉPJÁRMŰRE a TESCO-tól 100 m-re ESZTERGOM, Dobogókői út 78. (volt Műszaki Erdészet) Tel.: (33) 501-930, 501-931; Mobil: (30) 2281-800; 2 hídlap 2011. MÁJUS 21. / IX. ÉVFOLYAM / 19. SZÁM