Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-05-21 / 19. szám

ÉLETSTÍLUS sem mondható soknak, adottságaihoz mérten. Vegyes használatban ugyanis kevéssel 7 és fél liter alatt evett. Az erő­forráshoz ráadásul egy finom hatfokozatú váltó kapcsolódik, ami kicsit talán hosszú utakon jár, az áttételezése viszont remek, 130 kilométer per órás tempónál 2500- at pörög percenként, miközben dízelhez képest halkan dolgozik. Ezek mellett azonban a legnagyobb technikai újdon­ság a 4Control elnevezésű négykerék- kormányzás, amit Bukovics kollégának már volt alkalma kipróbálni és bemu­tatni. Emlékeztetőül az aktív négykerék- kormányzás - a passzív, amikor kanyarban a futómű torzul - alacsony sebességnél az első-hátsó kerekeket ellentétesen fordítva teszi meglepően fordulékonnyá a Lagúnát, gyorsabban haladva (60 km/h felett) pedig ugyanolyan irányba kormányozva válik stabilabbá a kocsi. Igazi kanyarvadász ennek köszönhetően a 4Control Laguna, aminek fordulóköre így 10,8 méter - pont, mint a Clionak - az alap változat 12,05 métereséhez képest. A 4C Laguna szlalompályán például így 25 százalék­kal kevesebb karmozdulattal vezethető. Hasonló technika más márkák autóiban már korábban is létezett, így például egyes Mitsubishi Galantokban, Mazda MX6- sokban vagy a Nissan 300 ZX-ekben, de a kormányrendszerek hatékonyságában a Renault mérnökei is mindig az élen jár­tak. Rendkívül direkt kormányzása volt például már az 1947-ben gyártott Renault 4CV-nek is, aminek a két végpont között a kormánykerék mindössze két és egyne­gyed fordulatot tett meg. Az új Laguna öt felszereltségi szinttel és hatféle motorral kapható, tesztautónk a csúcs 4Control kétzónás klímával, Tomtom navigációval, Bőse hifivel - USB bemenettel - és kanyarkövető Bi-Xenon fényszórókkal vehető meg, akciós áron 7 millió 490 ezer forintért. Styevola és Fia Kft. A megbízható partner! MÁRKAFÜGGETLEN MŰSZAKI VIZSGAÁLLOMÁS! Valamennyi személygépjármű, és 3,5 tonnáig haszonjárműre! MŰSZAKI VIZSGA 22.500 Ft-tól! Vizsganapok: Hétfő-péntek: 7.00-16.00 Időpont egyeztetés: 06 30 516 7673 Az Ön műszaki vizsgaállomása: Styevola és Fia Kft. 2500 Esztergom Táti út 28. (Skoda szalon) ullnari autövillamosság spoilerszerviz CE}f, HDi, DCI porlasztócsúcsok tesztelése, javítása. Megbízható lézerblokkolók forgalmazása és beszerelése. Banner akkumulátorok Teijeskörű autóklíma akciós áron. javítás. Esztergom , Virágos u. 2/b Tel: 33/400-731, 30/949-50-49, +421 908 569 115 www.vihariauto.hu CITROÉn * PEUGEOT SZAKSZERVIZ KAROSSZÉRIA JAVÍTÁS ÉS TELJESKÖRŰ BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZÉS Akár önrész átvállalásával, vagy ingyenes bérautó a javítás idejére. Minden típusú gépkocsi esetén! CAyTÓBÉRLÉSl> D+D Kft. Márkafüggetlen Autószerviz és Használt Autó Kereskedés ■ M Esztergom, Dobogókéi út 80. Tel.: 33/40-40-40,06-70/775-6120 E-mail és cím: ddautoszerviz@gmail.com Nyitva tartás: hétfő-péntek 7M-16" «iw «oftswigm. hu Sportosság erőfeszítések nélkül csak plusz 285 OOO Ft-ért A kategória etalonjának számító Coll most új . még vonzót!» format óltött az egyedi szénás R-Design modellben. egy olyan autóban, melyet egyszerre jellemez az alacsony kár osanyag-k ibocsálás és a lehengerlő sportossá? Ez a kombináció a tarbofeltolteses TSI és TÓI motoroknak, valamint az alábbi extrákat tartalmazó egyedi felszerelt ség-csomagnak köszönhető • sport fa tómű. • sportülések elöl. • egyedi lökhárítók és küszöbök, a kai ősz- széria színére fényezett tetóspoiíer. • Atlanta' könnyűfém keréktárcsa. • 2ö5/>3 Rib-os gumiabroncsok, • bor bofitásű kormány. válfógomb és kézifékkar. • sötétített üvegezés a ,.B" oszloptól. • kétoldali automata klímaberendezés. • ködfenyszóro elöl. kanyarodási fénnyel. • állítható magasságú utasülés • gerinctámasz mechanikus aüirassal. • könyök támasz elöl. rakodórekesszet. • könyök támasz hátul. • osztott háttámlák slzsak-nyílással. • gumiabroncs légnyomás kontroll- lámpa. • hűthető kesztyűtartó. A Golf R-Design modell vonzerejét csak tovább növel*, hogy a fenti felszereli ség- esomag most mindössze 285 000 Ft-ba kerül és 4 év áltálán«* Goku garancia is jár hozzá További részleteken látogasson el márkakereskedésünkbe! A Volkswagen Golf R- Design motoriZ3ftságtól függő kombinak atlágfogyasztásac 4.5-Ü.21/160 km. CO.-kibocsátása. 119-144 g/fa*. &max © Styevola és Fia Kft. 2500 Eszterem Táti út 27. telefon .»»500-S00. M633-2>06 e-matl mrmicha-őGtyevdaesfia hu, internet wnwstyevolaesfia.hu IX. ÉVFOLYAM / 19. SZÁM 2011. MÁJUS 21. 3

Next

/
Thumbnails
Contents