Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-05-14 / 18. szám

KÖZÖSSÉG Duna-stratéjia: a tagállamok a végrehajtásra készülnek „Tiszteletben tartjuk a három nem elvét, de úgy látjuk, hogy ezt ki kell egészíte­ni a három igen elvével. Igent mondunk a jobb koordinációra, igent a meglévő források hatékonyabb felhasználására és igent a kreatív ötletekre” - mond­ta Barsiné Pataky Etelka, a Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos a 2011. május 9-én Gödöllőn megtartott koordinátori találkozón. Az Általános Ügyek Tanácsa 2011. ápri­lis 13-án áldását adta a Duna-stratégiára, amivel teljesült a magyar elnökség straté­giával kapcsolatos céljainak első fele. Az elnökség koordinátori találkozót szerve­zett 2011. május 9-10-én Gödöllőre, hogy a stratégiában résztvevő 14 ország nemzeti kapcsolattartói és a 11 cselekvési területért felelős koordinátorai felkészüljenek a stra­tégia végrehajtására. (Johannes Hahn regi­onális politikáért felelős biztos és Martonyi János magyar külügyminiszter februárban Budapesten jelölte ki a 11 cselekvési terü­letéért felelős koordinátorokat.) Barsiné Pataky Etelka kiemelte, nem véletlen, hogy a találkozót május 9-én, az Európa-napon rendezték meg. Sze­rinte a résztvevőknek a projektek iránti elkötelezettsége azt ígéri, hogy létrejön egy mindenkire egyformán kötelező együttműködés, ami „egy igazi európai projekt jellemzője”. A három igen elve A Duna-stratégia alapja a „három nem” elve, vagyis, hogy annak megvalósítá­sához az országok nem hoznak létre sem új intézményeket, sem új jogszabályo­kat, és új uniós forrásokat sem kapnak e célra. A magyar elnökség ugyanakkor alapvetőnek tartja, hogy ezt a „három igen” elvével kiegészítve pozitív irányt adjon a stratégiának. „Igent mondunk a jobb koordinációra, igent a meglévő forrá­sok hatékonyabb felhasználására és igent a kreatív ötletekre” - fogalmazott Barsiné Pataky Etelka a gödöllői eseményen. Johannes Hahn a találkozón hangsú­lyozta, a nemzeti koordinátoroknak nem saját államuk, hanem a régió érdekeit kell szem előtt tartaniuk. „A Duna-régiós stratégia sikere attól függ, hogy képes lesz-e mindenki magáénak érezni a stra­tégiát, és képesek leszünk-e olyan ambi­ciózus és realisztikus célokat lefektetni, melyeket mindenki egyformán fontosnak tart” - mondta Hahn. A koordináció része és a koordinátorok felelőssége az is, hogy a stratégia keretében csak olyan projek­teket támogassanak, melyek nem csak lokális érdeket szolgálnak. A Duna-stra- tégia projektjeinek olyan kihívásokra kell választ adniuk, amelyek csak a résztvevő államok összefogásával oldhatóak meg - mutatott rá a biztos. 2013-ig 10-30 milliárd euró Bár a Duna-stratégiára nem különíte­nek el forrást sem uniós, sem tagállami szinten, Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint van­nak erre a célra felhasználható források. „Optimista becslések szerint 10, pesszi­mista becslések szerint 30 milliárd euró az az összeg, amely a strukturális ala­pokból a 2007-2013 közötti időszakban nem kerül lehívásra” - mondta Völner a találkozót megnyitó beszédében. Abban mindenki egyetértett, hogy ez az összeg önmagában is nagy lehetősé­get jelent a régió számára, az államtitkár ugyanakkor emlékeztette a résztvevő­ket, hogy a strukturális alapokon kívül is vannak lehívható uniós források, így például a közlekedés terén a TEN-T forrá­sok nyújtanak további lehetőséget. A jövőbeni finanszírozást illetően Hahn rámutatott: a koordinátoroknak már most meg kell kezdeniük a munkát, hogy a következő többéves pénzügyi keretből forráshoz jussanak. Már ősszel megkez­dődik a következő hétéves keretkölt­ségvetés tartalmi vitája, ezért rendkívül fontos lenne, ha már ekkorra tudnák, milyen programokat akarnak támogatni a Duna-stratégia égisze alatt - hívta fel a figyelmet a biztos. Eredmények tíz éven belül A sajtótájékoztatón Johannes Hahn arról is beszélt, hogy a Duna Régió Stratégia teljesítése nincs határidőhöz kötve; annak célja, hogy egy hosszú távú együttmű­ködés alapjait lefektesse. A stratégiához meghatározott akciótervben szereplő több mint száz projektekhez ugyanakkor megfelelő ütemezést kell meghatározni. A biztos szerint ez lehet a következő két hónap egyik eredménye. A biztos szerint tíz év az a távlat, amely­ben a Duna-régióban élők már konkrét változásokat is kell, hogy tapasztaljanak, ha a stratégia megvalósítása megfelelően zajlik. A magyar elnökség célja, hogy júni­usra, mikor az Európai Tanács megerősíti az áprilisi tanácsi döntést, minden készen áll­jon, és a lengyel elnökség késedelem nélkül megkezdhesse a stratégia végrehajtását. FORRÁS: WWW.EU2011.HU *;CORVJN • • JÓN c. zjt V » bővebb információ: www.esztergom-mahart.hu CORVIN RENDEZVÉNYHAJÓ ESZTERGOMBAN IX ÉVFOLYAM t 18. SZÁM / 2011. MÁJUS 14. > hidlap.net 17

Next

/
Thumbnails
Contents