Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-05-14 / 18. szám

Idén is támogatta a régió szervezeteit a Holcim KÖZÖSSÉG Közösségeknek címzett díjak Egyesületek, óvodák, bölcsődék, kisebbségi önkormányzat és gondozói otthon kapták idén a Holcim-díjakat, melyeket május 6-án, illusztris helyszínen, az esz­tergomi vár lovagtermében adott át Magyarország egyik vezető cement- és beton­gyártó, valamint kavicstermelő vállalata. A cég jelszavához hűen - „Szilárd, meg­bízható alapokon!” - anyagi stabilitással erősítette meg a hozzá pályázókat idén is, az összértékben 3 millió forintos kiírt pályázatra pedig huszonhatan jelentkeztek. A vár patinás és több is, mint elegáns lovagterme ezúttal is méltó helyszíne volt múlt pénteken a Holcim-díjak átadásának, az eseményen pedig a neves cementgyár korábbi hagyományaihoz hűen bizonyí­totta, hogy a professzionális gazdasági működés mellett számára rendkívül fon­tos a szűkebb környezetében élőket segí­tő szervezetek támogatása. Az elmúlt 11 évben összesen 110 szervezet 130 program­ja valósult meg a Holcim-díjnak köszön­hetően. A pályázatokat ezúttal egy olyan zsűri ítélte meg, melyben a tagok a helyi vidék társadalmának jó ismerői, így Feny­vesi Károly, a 24 Óra újságírója, Naszák Ist­ván, a Lábatlani Hírmondó munkatársa, N. Lakics Zsuzsanna újságíró, Padányi Lajos helytörténész, Török János, Bajót korábbi polgármestere, Márta Irén, a Holcim kom­munikációs igazgatója és Szántó József a Holcim termelési koordinátora. Az est fényét emelte, hogy a díjakat idén is Richard Skene, a Holcim elnök-igazgatója és Márta Irén adta át a nyerteseknek. Az est han­gulatát nagyban emelte az igéző szépségű Geszler Dorottya müsorvezetése, akit a mai felnőtt generáció az 1989-es Miss Hungary III. helyezettjeként, illetve számos televí­ziós műsor vezetőjeként ismerhetett meg. Mellette a Fortissimo fúvósnégyes táneele- mekkel fűszerezett showja színesítette az estét. A díjátadón aztán kiderült, hogy a zsűri idén mely pályázókat érdemesítette. Fődíjas lett a Mogyorósbányai Fúvósze­nekar Egyesület, mely szervezet rendez­vényközpontjuk vízellátási és csatornázási terveinek elkészítésére, a hálózat kiépíté­sére használhatja fel az elnyert egymillió forintot. Második helyen végzett Lábatlan önkormányzata, mely 500 ezer forintot nyert a Holcim-díj átadón a Gerenday Kert szabadtéri színpadához tartozó nézőtéri ülőhelyek felújítására. 300 ezer forinthoz jutott a díjátadón a nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde, mely a pénzből játék és szerszámtároló faházat vásárol majd. A süttői Százszorszép Kétnyelvű Óvoda és Bölcsőde 200 ezer forinttal lett gazdagabb a zsűrinek és a gyárnak köszönhetően, ők két külön homokozó feletti árnyé­koló-rendszert építtetnek majd ebből az összegből. Ugyanekkora támogatás áll rendelkezésére a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesületnek, melyet kistérségi rendezvényekhez használható mobil ját­szópark eszközbeszerzésre fordíthatnak. Szintén 200 ezer forintot költhet a lábatlani Vitéz Sághy Antal Városi Könyvtár, mely helytörténeti füzet kiadását fedezi majd ebből az összegből. A bajóti Jázmin Nép- viseletes Asszonykórus a község népvise­letének megőrzésére, az ehhez szükséges anyagok beszerzésére kapott 200 ezer forintos támogatást. A bajóti Millenniumi Ház 180 ezer forint értékben gazdagodhat az Öreg-kő felé mutató útbaigazító táblák és útjelzők vásárlásával, kialakításával. A Nyergesújfalui Német Kisebbségi Önkor­mányzat a Sánc-hegyen lévő kőkereszt restaurálását oldhatja meg az elnyert 120 ezer forintból. 100 ezer forintos támogatást kapott a Holcim-díj átadón a közgazdász- képzésért dolgozó Berzeviczy Gergely Ala­pítvány, mely összegből biológus-ökológus tábort tart majd. A Dunaalmási Reformá­tus Szeretetház Fogyatékosokat Ápoló- Gondozó Otthona az elnyert 40 mázsa cementből 130 fogyatékkal élő ellátott részére levegőztető terasz kiépítését való­síthatja meg. PÖLTL ZOLTÁN 18 hídlap 201). MÁJUS 14. / IX. ÉVFOLYAM / 18. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents