Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-01-22 / 2. szám

KULTÚRA Házkiállítás a művelődési házban HISTÓRIA KVÍZ A Helyi históriában megjelent írá­sokkal kapcsolatban heti kérdésünk a következő: Már több éve kalauzoljuk el olvasóin­kat az esztergomi kiállítóhelyek legújabb bemutatóira Tárlatjárat néven futó képző- művészeti rovatunkban, melyben ezúttal egy olyan kitérőt teszünk, melynek alkal­mával nem festészet, grafika, fotók vagy szobrok, hanem házak, egészen ponto­san azok tervei és a kész „művek” fotói kerülnek górcső alá. Tavaly télen nyílt az Imaház utcai Zsinagóga galériájában Az Év Háza Komárom-Esztergom megyében 2010 című tárlat több mint húsz tablója. A mai ember némileg kétfelől közelíti meg az újonnan épült házak értékelését, egyfelől csodálja, másfelől nem tartja művészet­nek az építészetet. Az Év Háza sorozatban, csupán két éves hagyományra hivatkozva a tavalyi Komárom-Esztergom megyei új épületek között is megszervezték a megmérettetést. Az eredményt most a Zsinagóga galériájában ellenőrizhetjük le az itt kiállított tablóképeken. Ritka pilla­nat ez, hiszen azonkívül, hogy ezek a köz­épületek tervei amúgy nyilvánosak, és az adott település önkormányzatánál meg­tekinthetők, ilyen összerendezettségben ritkán látni a tervrajzokat, a látványterve­ket és a már elkészült építmények fotóit. A szakma a megyei önkormányzat hon­lapján adott rövid kommentárt a kollekci­óra, ebben ezt olvashatjuk: „A tatai Szent kereszt templom kivételével a három másik kategóriában a modern, csaknem a minimáira jellemző jegyeket alkalmazó munkák kaptak elismerést, ezt tükrözi a győztes épületek látványa. (...) Az épí­tett környezet minőségét befolyásolják a meghatározó szakemberek, egy-egy szép és meghatározó középület, de különleges családi ház is hatással bír a közvetlen kör­nyezet ízlésére. Jó esetben jó irányba tereli a tulajdonosokat, építkezőket”. Családi ház kategóriában Somody Zsolt kapta legjobbként az elismerést, az Esz­tergom, Schiszler úti 18980/2-es helyrajzi számú ház tervezéséért. Társasház kategó­riában Dankó Kristóf nyergesújfalusi hat­lakásos társasházát értékelte legjobbnak a szakértő zsűri. Középület kategóriában Jaksics László lett az első az almásfüzitői száz férőhelyes Sün Balázs Óvoda terveiért. Műemlék, helyi védelem alatt álló épület kategóriában Besey László tervező munká­ját ítélték a legjobbnak a tatai Szent Kereszt római katolikus templom toronysisak rekonstrukciójáért”. Az Év Háza kiállítás márciusig megtekinthető a Zsinagógában. 2. SZÁM / 2011. JANUÁR 22. Mikor jelent meg először az Eszter­gom és Vidéke című helyi lap? A helyesen válaszolók közül kisorsolt nyertes az esztergomi Grill Terasz étterem és pizzéria által felajánlott 50 cm-es család pizzái nyerhet. Ezúttal a szeren­csés Varga Enikő lett, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. Kérdésünket az előző heti lapszám helytörténeti cikkben lévőkre ala­pozzuk. Ennek megfelelően a kvíz­ben az „Esztergom irodalmának históriája” című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat. 1 A választ január 26-ig kérjük elkül­deni a szerkesztőség postacímére vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: 1880 Szentfülöp KÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal!, Heti nyertesünk Pucz Móni lett. Nyere­ménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyv- utalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal paródiafilmekkel kapcsolatban teszteljük a filmrajongók tudását. 1. Kijátssza a Nagy durranás főszerepét? 2. Melyik paródiaszériában alakított a nemrég elhunyt Leslie Nielsen? 3. Mi a filmbeli neve Val Kilmernek a Top Secretben? A válaszokat január 26-ig kérjük elkül- ( deni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a j szerkesztőség postacímére. Legutóbbi számunk rébuszaink helyes megfejtései: 1.3 2. J. K. Rowling 3. Macskafogó 2 - A sátán macskája A Hidlap n rencsések két héten bel szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk! > hidlaD.net

Next

/
Thumbnails
Contents