Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-05-07 / 17. szám
KÖZÖSSÉG Nyitva a strand, nyit a Pala Meszeléssel zárulnak a Szent István strandfürdő tavaszi karbantartási munkái a közeljövőben, ám ez a feladat nem befolyásolja a strandolást, a fürdő ugyanis már várja vendégeit. A nyáriasításban a Kolping Katolikus Szakiskola diákjai is besegítettek. A strand mellett május 15-étől a Palatinus-tó is megkezdi az új idényt. Utolsó fázisához érkeztek az esztergomi strandfürdő tavaszi felújítási munkái, már csak egyetlen feladatot kell elvégezniük a strand munkatársainak, akiknek a Géza fejedelem szakképző iskola tanulói mellett a Kolping Katolikus Szakiskola diákjai is besegítettek a nyáriasításba. „Rendkívül elégedett vagyok a kolpingos diákok munkájával is, a velük való kapcsolatunk már szintén nagy hagyomány, amióta ugyanis az iskola működik Esztergomban, azóta tanulói minden évben segítenek a tavaszi munkáinkban. Amellett, hogy óriási segítség számunkra, nekik pedig egy remek gyakorlati hely a strand” - részletezte Heer Lajos. A Szent István fürdő vezetője hozzátette, hogy már csak a kabinsort kell kimeszelni, de ez a feladat nem akadályozza a strandolókat, mert a fürdő munkatársai és a diákok úgy végzik ezt a karbantartási munkát, hogy ne zavarják meg a fürdőző- ket. Az üzemeltető hangsúlyozta, nem kell lezárni ahhoz a fürdőt, hogy a kabinokat vagy a falakat kifessék, mivel a diákok és a dolgozók is körültekintően dolgoznak. így most már kizárólag csak az időjárás zavarhatja meg a strandolást. Az esztergomi fürdő mellett a Palatinus- tó szezonja kicsit később, május 15-én kezdődik, de már a kertvárosi strandon is több hete dolgoznak az üzemeltető munkatársai, akik elsősorban a kertészeti munkákra helyezik a hangsúlyt. „Összesen 117 darab fa található a strandon, az ezek alatt összegyűlt avar jelentős, ezeket pedig össze kellett gereblyézni, de mivel nagy intenzitással nő a fű a 16 ezer négyzetméteres területen, ezért azt is többször kellett már nyírnunk” - tette hozzá Heer Lajos. Az üzemeltető kifejtette, hogy a strand parkja mellett a kiszolgáló épületek, a búvárbázis és egyéb kerti bútorok mázolása is a feladatok része. IESZKOZ Esztergomi Köztisztasági Kft. „Tönkrement terminátorok tárolása" Az Eszköz Kft. május 14-én, 8-14 óra között ismét tavaszi elektronikai hulladékgyűjtést szervez Esztergomban. A gyűjtőpontokat a következő helyszíneken alakítjuk ki: • Esztergom-kertváros, Hulladékkezelő telep • Esztergom, Szentgyörgymező, Klapka tér • Esztergom, „Tökház”, Deák Ferenc utca A gyűjtőakció során az esztergomi lakosok és vállalkozások a gyűjtőpontokon ingyenesen adhatják le a háztartásokban és az irodákban, telephelyeken keletkezett mindennemű elektronikai hulladékaikat. Például: elektromos háztartási gépeket és szerszámokat, számítógépeket, (használhatatlan, ám) ép állapotban lévő televíziókat és monitorokat, elektromos tűzhelyeket, hűtőgépeket, MP3- és CD-lejátszó- kat, valamint ólomakkumulátorokat. Most nyílik alkalom arra, hogy a lomtalanításokkor nem kihelyezhető elektronikai hulladékuktól megszabaduljanak! Amennyiben a kiselejtezett tárgyaikról átvételi jegyzőkönyvre van szükségük, kérjük, hogy a gyűjtésre beszállított hulladékokról kétpéldányos listát hozzanak magukkal, amelyen feltüntetik az elérhetőségeiket. A megadott címekre a hasznosító néhány napon belül eljuttatja a befogadó nyilatkozatot. A környezet védelmével kapcsolatos felelősségteljes hozzáállását most azzal is igazolhatja, hogy az elektronikai hulladékok biztonságos ártalmatlanításáról a közszolgáltató által biztosított, ingyenes szolgáltatás keretében gondoskodik. További információk: Eszköz Kft. ügyfélszolgálat, (+36-33) 313-084, (+36-33) 313-848 Nyílt nap a hulladékkezelő telepen Az Esztergomi Köztisztasági Kft. az elektronikai hulladék- gyűjtéssel egy időben, május 14-én, 10-14 óráig nyílt napot tart az Esztergom-kertvárosi hulladékkezelő telepén. A látogatóknak lehetőségük lesz megtekinteni a telephelyen található hulladékátrakó állomást, az Eszköz Kft. gépparkját, az építésitörmelék-tárolóteret, valamint a szelektív hulladékok kezelését és a válogatócsarnokot. A nyílt napra mindenkit sok szeretettel várunk! Információkért, kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat: (+36-33) 313-084/3-as mellék IX. ÉVFOLYAM / 17. SZÁM / 2011. MÁJUS 7. > hidlap.net 15