Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-30 / 16. szám

Színház a világ

Színház az egész világ és színész be nne minden férfi és nő - mondotta egykor a drámairodalom fejedelme, Willliam Shakespeare. Bakai (Csücsök) Ferenctől, az Esztergomi Klubszínpad vezetőjétől azt kérdeztük, hogy szerinte ma is érvényes-e a szállóigévé vált kijelentés.

KULTÚRA / ESZTERGOM EMBEREK- Abszolút igaz az ókortól kezdve a középkoron át egészen napjainkig, csak senki más nem fogalmazta meg ilyen tömören és gyönyörűen, mint Shakespeare.- Te mikor kerültél először kapcsolatba a „világot jelentő deszkákkal”?- 1968-ban. Akkoriban folytak tíz esztendőn át a Ki mit tud? országos vetélkedői, amibe mi is bekapcsolódtunk néhány barátommal. Marcel Marceau egy filmje adta az ötletet, amelyben a pantomimot

igyekezett népszerűsíteni a világ számos országában. Ez nekem akkor nagyon megtetszett, volt otthon egy nagy tükrünk, ami előtt megpróbáltam őt utánozni, a lépéseit, mozdulatait, azután ezzel a produkcióval beneveztem az iskolai majd a járási versenyre, mindkettőt megnyertem, a megyei döntőben pedig második helyezést értem el. Óriási élmény volt, így azután még esztendőkön át jártam Csolnokra Gyöngyösi Lászlóhoz, az ottani művelődési ház vezetőjéhez, akitől igyekeztem minél többet megtanulni a pantomimből. De közben, épp 1968-ban megalakult itthon Nagyfalusi Tibor vezetésével az Esztergomi Klubszínpad. 1973 októberében jelentkeztem is nála. Csodálatos esztendők kezdődtek ezzel a döntéssel, hiszen Tibor szárnyai alatt számtalan nagyszerű produkció szereplője majd főszereplője lettem. Azonnal a mélyvízbe dobtak, Burns Vidám koldusok című darabjában kaptam szerepet. Számtalanszor játszottuk óriási sikerrel. Nagyfalusi Tiborról mindamellett tudni kell, hogy nagyon szerette a szerkesztett játékokat. A Petőfi évfordulóra készített produkciónk is nagy sikert aratott. Azután - ha jól emlékszem -1975 nyarán kezdtük el próbálni a Kocsonya Mihály házassága című, ismeretlen magyar szerző tollából származó drámát, amivel a következő évben gyakorlatilag mindent megnyertünk, amit lehetett. Veszprémben, az országos fesztiválon én kaptam a legjobb színészi alakítás díját, a társulat pedig a Hurka Színházzal megosztva aranyérmet nyert. Közel száz alkalommal mutattuk be, de például a Tabaren mester csínytevéseiből készült produkciónkat egy nyár alatt több mint százharminc alkalommal adtuk elő úgy, hogy esetenként naponta volt két- három előadásunk. Elvittük Kisbérre is és mintegy két hétig jártuk vele a Bakonyalját. Csodálatos volt, és kimondhatatlanul nagy eredmény, hiszen ekkorra az Esztergomi Klubszínpad bekerült az ország tíz legjobb amatőr társulata közé, holott

ÉVFOLYAM / 16. SZÁM

Magyarországon működött akkor legalább kétezer színjátszó csoport. Utaztunk fesztiválról fesztiválra, Győr, Veszprém, majd 1979-ben Kazincbarcika. Ide ismét egy szerkesztett, oratórikus előadást vittünk Tüzek, vizek, zajok címmel, ami azonban a közönségsiker ellenére nem nyerte el a zsűri tetszését. Ez a kudarc mély törést okozott a társulat életében, én magam is egy magánéleti válságon estem át, bár időközben a B kategóriás rendezői szakot végeztem, Tibor pedig úgy döntött, hogy nem akarja tovább csinálni a dolgot, és 1981-ben hivatalosan is átadta nekem a klubszínpad vezetését. Azóta is töretlenül működik a társulat, évente legalább két premierünk van és a produkciókat rendre 20-25 alkalommal sikerül bemutatnunk a legkülönbözőbb korú közönség előtt. Igaz, országos versenyeken már nem tudunk részt venni, hiszen a klubszínpad elvesztette az önkormányzat támogatását, más patrónusunk eddig nem akadt, noha - amint semmi ezen a világon - úgy a művészet sem működik pénz nélkül. Pedig a darab kiválasztásában fontosnak tartom, hogy szűkebb pátriánk szerzőinek a műveit is bemutassuk. így vittük színpadra Muzslai Zsitva Ági Századosát óriási sikerrel, vagy Szántó Barna A híd című drámáját.- Shakespeare idézettel kezdtük a beszélgetést, de nem tehetem meg, hogy kihagyjam a történetből József Attilát, aki szerint „Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik”. Mennyire lakik a mai fiatalokban, vagy akár a színpad újonnan érkező tagjaiban ez a színház?- Őszintén szólva - és ez nem csupán az én meglátásom - kevéssé. A mai ifjak sokkal inkább rajonganak a televízióból ismert szappanoperákért, mintsem az igazi színházért. Vannak természetesen kivételek, hiszen az elmondottakra rácáfol éppen a legutóbbi költészet napi előadásunk, de ez a kevésbé jellemző. Mindazonáltal ma általában nem divat a színjátszás, a színház megismerése, a felszabadult játék öröme. Helyébe léptek a szappanoperák és a számítógép. Ráadásul magát a modern színjátszást is valamiféle eszköztelenség jellemzi, amelyben nem a drámaiság a legfontosabb. Pedig a színháznak éppen ez volna a lényege és mi ebben a szellemben dolgozunk. Arról nem is beszélve, hogy a játék maga nem csupán lélekemelő, hanem a lelket gyógyító tevékenység és ez napjainkban szintén nem egy utolsó szempont. Nos, ha engem ezért korszerűtlennek minősítenek, ám tegyék. Meg fogom nézni, hogy ki mondja...

VARGA PÉTER DÉNES