Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-30 / 16. szám

KÖZÖSSÉG Európa Nap Párkányban Koncertek, főző-, futó- és úszóverseny, borsétány, kézműveskedés, kiállítások, egyebek között mindezek várják az ér­deklődőket az Európa Napon Párkány­ban május 8-án. A nap alkalmából a kontinens számos országa rendez ün­nepségeket, Magyarország pedig, mint soros elnök, a határon túli magyarok­kal együtt ünnepli az évfordulót. Az Európai Unió több országában is megünneplik május 8-án az Európa Napot, mellyel, a 61 évvel ezelőtti, 1950. május 9-én Robert Schuman, francia kül­ügyminiszter által beterjesztett Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatá­ról emlékezünk meg. Ezt a „Schuman- nyilatkozat“ néven ismert javaslatot tekintjük a mai Európai Unió megszü­letéséhez vezető első lépésnek. Az Euró­pa Nap alkalmából olyan rendezvények és fesztiválok zajlanak a kontinensen, melyek Európát közelebb viszik polgá­raihoz, az unió népeit pedig egymáshoz. Magyarország, mint soros elnök, a hatá­ron túli magyarokkal együtt ünnepli az évfordulót, így a párkányi művelődé­si központ által rendezett programot is támogatja a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Párkányban több helyszínen is vár­ják a rendezvények az érdeklődőket, így fél 10-tői a Vadas Termálfürdőben az Egészséges Európáért című családi váltó- űszóverseny és más vizes programok, a Városi Galériában Bugyács Sándor grafi­kus, életmű kiállítása, a Városi Múzeum­ban pedig Klotz József Az idő halad, nap­óra gyűjteménye tekinthető meg. Reggel 9 órától a Duna-sétányon és a parkolóban két színpadon váltják egymást az előadók. A program a Rotyogtató főzőversennyel kezdődik, majd futóversennyel folytató­dik, 10 órától pedig kézműveskedés, bor­sétány és amatőr zenekarok koncertjeivel zenevonat is várja a szórakozni vágyókat. A kézműves soron a helyi és a régió kéz­művesei és tájházai tartanak interaktív foglalkozásokat, míg a borsétányon a térség neves borászainak és pincésze­teinek borait lehet megkóstolni. Déltől a Komáromi Vidám Fiúk műsorán, azt Az Európa Napon megrendezendő első utcai futóverseny Párkány és Esztergom utcáin zajlik. A résztve­vők a Duna-parti parkolóból indul­nak, a verseny távja mintegy három kilométer. A rajt időpontja háromne­gyed 10, az indulókat 9 órától várják a szervezők a helyszínen. Nevezési díj nincs. Az első helyezettek kerék­párt nyernek, de emellett minden résztvevő az Európa Nap lógójával ellátott pólót kap. Az Egy Egészséges Európáért családi váltó-úszóverseny a Vadas Termálfürdőben fél 10-kor kezdődik, és ennek a megmérette­tésnek is a fődíja egy kerékpár. követően pedig a Képzeletünk szárnyán című előadáson szórakozhatnak a gye­rekek. A gyermekműsorokat követően 14 órától kezdődik az Együtt Európáért nemzetközi folklórfesztivál, majd fél 5-től a Mamma mia és a Rómeó és Júlia musi­calekből ad elő részleteket az Érsekújvári Rockszínpad. 18 órától operett és musi­cal részleteket hallhatnak a jelenlévők Derzsi György és Vadkerti Imre tolmá­csolásában, majd 19 órától Pepes Sándor és népi zenekara lép színpadra, 21 órától pedig a Ghymes zenekar koncertje várja a fesztiválozókat. Párkányon kívül Ukrajnában, Kár­pátalján, Nagyszőlősön, Romániában, Erdélyben Szepsiszentgyörgyön, Szer­biában, Vajdaságban Magyarkanizsán, Horvátország Eszéken, Szlovéniában Lendván, Magyarországon pedig egyebek közt Budapesten, Alsóörsön és Felsőörsön zajlik majd Európa Napi fesztivál, melyet a Duna Televízió körkapcsolásban, élő­ben közvetít. (SCI Az Európai Unió létrehozásához vezető első lépés megtétele 1950. május 9-én tör­tént, ezen a napon Párizsban, ahol Robert Schuman francia külügyminiszter a sajtó előtt felolvasta azt a nyilatkozatot, melyben felhívta Franciaországot, Németorszá­got és más európai államokat, hogy egyesítsék szén- és acéltermelésüket, ezzel megteremtve az „európai szövetség első konkrét alapjait“. Javaslatának lényege egy nemzetek felett álló európai intézmény volt, melynek feladata a szénbányászat és az acélgyártás irányítása, vagyis azoké az ágazatoké, melyek akkoriban min­dennemű katonai hatalom alapját képezték. Javaslatával azokhoz az országokhoz fordult, melyek a világháború folyamán majdnem elpusztították egymást, és en­nek következtében kénytelenek voltak viselni a konfliktus anyagi és erkölcsi követ­kezményeit. Az unió kialakulása ezzel kezdődött, ezért vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy május 9. legyen Európa Napja. 16 hídlap 2011. ÁPRILIS 30./ IX ÉVFOLYAM / T6. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents