Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-30 / 16. szám

pályázati anyagot. Az eredményre várva sem ült tétlenül, továbbra is fellépésről-fel- lépésre járt, Nyárzáró Fesztivált, Madárfő­ző Versenyt és Fúvószenekari Találkozót szervezett. A kitartás és a rengeteg munka meghozta gyümölcsét, és a fúvószenekar 31 999 978 Ft-ot nyert a pályázaton. A telje­sen akadálymentesített, megújuló energiát is hasznosító, helyi építészeti hagyományo­kat magába foglaló, gyönyörű panorámás klubház felépítése idén tavasszal kezdődik, és a munkálatok várhatóan 2012. nyarán fejeződnek be. A zenekarról még több információt honlapjukon, a www.mfz.hu címen találhatnak. Egy kis egyesület nagy álma válik most valóra M A Mogyorósbányai Fúvószenekar idén belekezd régóta dédelgetett álmának megvalósításába, és megépítteti azt a klubházat, amely képes teret adni ötlete­inek és munkásságának. Az évek során szorgosan gyűjtögetett és lemondások árán megtakarított összeget a zenekar egy Leader pályázattal tudta jelentősen meg­növelni. A kitartásból és összetartásból egyaránt jelesen vizsgázott csapat hetekig tartó kemény munkával, időt és energiát nem sajnálva, külső segítséget is igénybe véve elkészítette a korántsem egyszerű • ÚJ MAGYARORSZÁG 4 PftOGIMM T S . ttCP-£0!'3 QQUQ Legyen Ön akár 20 éves, akár 80 éves, az Aquasziget Egészség Központja mindenkit vár! Támogatott kezelések: masszázs, parafango pakolás, szénsavas fürdő, súlyfürdő, víz alatti sugármasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna A kezelések hétfőn és csütörtökön már este 6 óráig igénybe vehetőek! Érdeklődni lehet: 33/511-110 és 111 -es telefonszámokon. Mindenkinek jár egy kis törődés! Aquasziget Esztergom Egészség Központ Táncsics M. u. 5., telefon: 06-33/511-110, 511-111 info@aquasziget.hu , www.aquasziget.hu ORVOSI VENYRE! EU támogatásból fejleszti az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola Óvoda és Általános Iskola az oktatást „TIOP-1.1.1 -07/1 -2008-1021 azonosítószámú pályázat keretében informatikai infrastruldúra fejlesztése az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola kompetenciaközpontú oktatásához" Informatikai fejlesztés valósul meg a közel 20 millió Ft összköltségű beruházással. A beruházás következtében jelentősen bővül az oktatás eszközrendszere, nagyobb lehetőséget biztosítva a módszerek sokoldalú alkalmazásához. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola az elmúlt évek rendkívül dinamikus fejlődésének köszönhetően a térség egyik meghatározó iskolájává vált. A fejlődéshez elengedhetetlenül szükségessé vált az infrastruktúra, ezen belül az infokommunikációs eszközök fejlesztése. Újabb tizennégy tanteremben válik lehetővé tantermi csomagokkal az internet és a jelen követelményeknek megfelelő oktatás. Tantermi PC beszerzése a korszerű nyelvi oktatás kiscsoportos és egyéni fejlesztésekben ad új informatikai hátteret a korszerű hardveres háttér mellett. A felkészültség egyéni, folyamatos nyomon követését támogatja a szavazó rendszer. A biztonságos hálózati működést és internet elérést szolgálja a WIFI rendszer és a szerver csomag. A pályázó fenntartó: Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata Székhelye: 2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 18. 19.484.000 Ft Európai Uniós támogatásban részesült. A Módosított Támogatási Szerződést 2011. április 12-én írták alá. A beruházás kivitelezése 2011. májusban kezdődik és 201 1. június 30-án zárul a projekt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt futamideje: 201 1. március 1 .-201 1. június 30. IX ÉVFOLYAM / 16. SZÁM / 2011. ÁPRILIS 30. > hidlap.net 1

Next

/
Thumbnails
Contents