Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-09 / 13. szám
KÖZÖSSÉG- Meggyes: nem” mozgalom jelesei egy újraválasztással akarják most megfizettetni rossz politikai kalkulációjuk árát a közönséggel. A szelek most már mást fújnak, a „tétényisták” legádázabb és kevésbé nyomatékos emberei is úgy mondják, se Fidesz, se Meggyes. A „se Fidesz” persze a „tízekre” vonatkozik, az új választás kiírását vizionálok ugyanakkor soha nem adnak választ arra, hogy mi jön majd az esetleges új voksolás után. (A tétényista lobbi hangadóinak vehemenciájából még az is következhet, hogy az új választás sem tetszik majd - ki tudja most megmondani, hogy mi lesz az eredmény - akkor hogyan értékelik az új testületet, ha abban is a Fidesz-KDNP lesz többségben?) Mivel az elmúlt hetekben még jobban felerősödött a baloldali aktivitás Esztergommal kapcsolatban, inkább arra kell számítani, hogy az MSZP katonái és a mutációkban létező liberális körök tagjai kilépnek a ködfüggöny mögül és egy új választás esetén nem fogják szégyellni megmutatni, kinyilvánítani, hogy mit is akarnak egy végtelenségig legyengített Esztergommal tenni. Ez a folyamat a „Gyalogolj - Te is - Esztergomért!” mozgalommal el is kezdődött. Tétényi Éva sokak számára megnyerő személyiség, de vannak, akik utálják, Sírkert Esztergomban nekik meg bárhogy is legyen, eleve nem fog tetszeni, nemcsak Meggyes megosztó személyiség, de Tétényi is, ezmár az elmúlt hónapok alatt bebizonyosodott. Az is biztos, hogy többen megérezték, itt az ideje, hogy maguk is rátolják a Fidesz-KDNP- frakció közleményében említett 19-re való laphúzásnál a maguk zsetonjait, nyerő is lehet, ha a 19 után 2-est húz a Tétényi- csoport a pakliból. A polgármester szabadságot, nyilvánosságot, környezettudatos várost, tiszta közéleti cselekvést és a korábbinál racionálisabb és főként más jellegű városgazdálkodást ígérő nimbusza sokáig jó volt, sok embert mozgatott meg a sok vízió, sokan lélegeztek fel jöttére és nem csak a baloldali érzelműek között, íétényi a nép ajkán félig viccesen róla becézett főtéren bátorsággal állhatott az emelvényen, a hűségesen, a képernyőnek kiabáló, átkozódó, anyázó, vuvuzellázó muskétásai bevették a „Dumas”-t. Sőt, Steindl Balázs, az októberi választásokat követő első sajtótájékoztatóján is kiemelte, tisztában vannak azzal, hogy „Megy- gyes Tamás személye és stílusa volt az, ami a választópolgárokat más döntésre vitte”, ergo Meggyes hozta létre Tétényit, ha ez a politológiai metamorfózis nem túl bántó a pillangókra érzékenyeknek. Tétényi Éva utcára vitte népét, s az ősztől máig tartó népszerűség ellenére mégis folyamatosan csúszott át, vagy egyre inkább engedte meg látni a köréje szervezett baloldali figurákat, illetve azokat, akik úgymond politikailag kitalálták őt. Érdekes momentuma mindennek a király(nő)drá- mának, hogy pár napja az Szeretgomon azon bölcselkedtek többen Cserép János és kommentelő társai, hogy már nekik is elegük volt abból, hogy Tétényi Éva nem fogadja el szakmai tanácsaikat és sokszor rajtaveszt ügyeken. A polgármester által meghirdetett nyíltság szólammá vált, s valóban jó érzékkel agyalta ki szűkebb stábja (akikre azért hallgatott), hogy eredményesebb lesz, ha nem a helyi médián keresztül, hanem különböző látványos akciókkal és a „sznobolhatóbb” baloldali országos médiumokon keresztül férkőzik a meggyőzhetők közelébe. Azokéba, akik nem látják, hogy mi lehet egy vagyonfelosztás esetén, melyre a korábbi Tétényi- féle lépéseket figyelembe véve, sajnos kalkulálni kell, mivel az elmúlt hónapok alatt megtanulták a figyelmes esztergomiak, hogy a Tétényi-csoport nem árulja el valós céljait, egy olyan módszerrel végzi politikai irányú gazdasági tevékenységét, hogy a lehető legkevésbé informálja vélt és valós ellenfeleit lépéseinek valódi okairól és kimeneteléről. A vagyonfelosztás utáni Esztergom önmagában egy utópia, egy olyan elszürkült, kiürített, s lepecsételt, sorsára hagyott díszlethalmaz, ahol már sem szereplők, sem statiszták nem kellenek. Beruházásokról, pályázatokról, a város gazdasági potenciálját is jelentő vagyontárgyakról, ingatlanokról - vagyis a jövőt biztosító vonalakról, a város perspektívájáról van szó. Végjátékhoz érkezett Esztergom a vagyonfelosztással, mert ugye minden az új választást aláíró tudja (?), hogy azzal automatikusan a vagyonfelosztás jön a törvény betűje szerint. Aki nem tudta, de így nem írta volna alá, az ne csak magát kárhoztassa, de a várost is kárhoztatta, a saját felelőssége szerint. A Tétényi-csoport nem kívánta elárulni, hogy az újraválasztással Esztergom a vagyonfelosztást kapja politikai és gazdasági büntetésként, a város a különböző részei szerint csúszik lejjebb. Az, hogy „Esztergom” már most egyfajta szitokszóvá, rossz példává degradálódott a magyar közéletben és gazdasági-, kulturális szférában, a város szellemi- és kapcsolati tőkéjét is porig rombolja. Az országos és nemzetközi vállalkozások számára eleve meddő ötlet lesz majd, hogy a pénzügyi és politikai csődbe lökött városba bárminemű befektetéssel érkezzenek. Kerülőúton mennek át az előtte lévő településekről az utána jövőkig, Esztergom kimarad a magyar és nemzetközi gazdaság pulzálásából, a vagyonfelosztás leépülést hozó folyamatát a mállott házfalak hosszú sora, a háborús filmforgatások ideális helyszínét jelentő romok, valamint a növekvő szemétkupacok, az elvégzetlen munka folytán szellemileg és fizikailag elgyomosodott köztér is hangsúlyozza. HÍDLAP IX ÉVFOLYAM / 13. SZÁM / 2011. ÁPRILIS 9. hidlap.net 1