Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-09 / 13. szám

Félévi jelentés 2010. október 3-án Tétényi Évát 2/3-os többséggel választják meg Esztergom polgármesterének, így leváltva az előtte 10 évig regnáló Meggyes Tamást. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy egy kétharmados többséggel megválasztott polgármester áll szemben egy 2/3-os több­séggel rendelkező testülettel. Október 6.: A Fidesz-frakció fellebbezést nyújt be a választás ered­ményével kapcsolatban. Állításuk szerint "bűnben fogant hatalom­szerzés történt Esztergomban". A Területi Választási Bizottság a fel­lebbezést elutasította. Október 13.: Megtörténik a hivatalos átadás-átvétel a polgármesteri hivatalban, de az országgyűlési képviselő nem adja át egyik dolgo­zószobáját sem. Október 17.: A testület alakuló ülésén nem sikerül alpolgármestert választani. A Fidesz-frakció tagjai egyenként felállva, szóban is meg­erősítik azon nyilatkozatukat miszerint fél évig erre nem is hajlan­dóak sem alpolgármestert adni, sem együttműködni. Október 18.: Az Állami Számvevőszék az önkormányzat elmúlt évek gazdálkodását kezdi vizsgálni. Október 21.: A helyi KDNP szervezete nyílt levélben elhatárolódik a Fidesztől November 4.: Többszöri próbálkozás után Batyikné Csőke Ágnes LMP-s képviselőt választja meg a képviselő- testület társadalmi alpol­gármesternek, miután Petróczy és Steindl képviselők visszautasítják a jelölést. November 11.: Tétényi Éva a testületi ülésen bejelenti: a város adós­sága 20-25 milliárd forint, illetve veszélybe került a Szent Miklós Alapban megmaradt pénz is. November 23.: A polgármester megteszi, amit a törvények értel­mében elődjének már két évvel korábban meg kellett volna tennie és adósságrendezési eljárást kezdeményez. A szolgáltató kikapcsolja a közvilágítás jó részét a városban, miután az előző önkormányzat több hónapja nem fizette a számlát. December 2.: Meggyes Tamást a frakciótöbbsége beszavazza az adós­ságrendezési bizottságba. Az előző polgármester az adósságrendezési bizottságban is tudatosan leseper minden neki nem tetsző javaslatot, illetve a minősíthetetlen hangnem Tétényi Évával szemben a testületi ülések után itt is mindennapossá válik. December 15.: Távozik dr. Marosi György, a város jegyzője. December 21.: Hűtlen kezelés megalapozott gyanújával indul nyomo­zás az Esztergomi Rendőrkapitányságon a Meggyes-féle premizálási rendszer ügyében. A hivatal néhány alkalmazottja jutalékot kapott, ha a város vett, eladott, cserélt vagy kapott ingatlant. Minél értéke­sebb volt az ingatlan, annál magasabb volt a jutalék is. Január 20.: Tétényi Éva először beszél a testület feloszlatásáról, mint lehetőségről, majd a Széchenyi téren népgyűlést hív össze. Több, mint 900-an írják alá a petíciót, amely a Meggyes-csoport tagjait próbálja együttműködőbb hozzáállásra bírni. A frakció megszavaz­za a városszerte hatalmas felzúdulást keltő büntető-költségvetést, melyben nem jut pénz játszóterekre, de jut magánvádas perekre 30 millió, nem jut kátyúkra, de jut úszásoktatásra több tízmillió, nem jut veszélyhelyzet elhárításra, de jut a Strigonium Zrt.-nek 90 mil­lió. A döntés nyomán közösségi házakat, kollégiumot, iskolát kell hamarosan bezárni csak azért, hogy az előző polgármester hatalma visszaszerzése érdekében félmilliárd forintot elkülönítve, hitel-vis­szafizetés jogcímen visszatartson. Február 10.: Zárt ülésen, több szabálytalanságot elkövetve, a Meg­gyes-csoport nyomására választják meg a város új jegyzőjét, dr. Laczó Bernadettet, aki a polgármester határozott kérésére ellenére sem haj­landó beülni egyetlen testületi ülésre sem. Február 10.: A volt alpolgármesteri irodából előkerül egy kapcsolati háló és egy feketelista. A rajta szereplők nem igazán támogatták az előző városvezetést. Február 20.: Az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen a szerintük gyanús esztergomi szerződések ügyében. Az egyik ilyen a város pénzén finanszírozott magánvádas pereket érinti. Február 22.: Az Állami Számvevőszék nyilvánosságra hozza a város előző évekbeli gazdálkodását átvilágító jelentését. Többek között kiderül: a helyben születő, felnövő gyerekeket támogatni hívatott Szent Miklós Alap teljesen kiürült, illetve hogy a város minden lakó­jára több, mint 600 ezer forint adósság jut. Március 3.: Tétényi Éva feljelentést tett az ügyészségen, miután a város két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását. Március 17.: Lemond Batyikné Csőke Ágnes alpolgármester. Az esztergomi KDNP újra nyílt levélben határolódik el a Meggyes­csoporttól. Március 31.: Tétényi Éva tartós akadályoztatást jelent be a testületi ülésen. Az eddig megtartott több, mint 20 testületi ülésen a Tétényi Éva által előterjesztett több száz előterjesztésből, - melyek között novem­ber óta szerepel a szemétdíj, a piac, a kórház, vagy december óta a szentgyörgymezői óvoda omladozó kéménye - átlagosan minden tizediket hajlandó tárgyalni a Steindl Balázs vezette frakció. Az előző polgármester kabinetiroda vezetője a Tétényi távollétében politikai tisztogatást végez a jelenlegi polgármester munkatársai között, ahelyett, hogy koordinálná a reorganizációt. Ennek hiányá­ban a városban vagyonfelosztás kezdődhet. A fizetési nehézségek már 2007-ben megmutatkoztak. A Meggyes Tamás vezette előző önkormányzat három éve nem fizetett a buszközlekedést végző Volán társaságnak, és most szégyentelen módon ezt is megpróbálják Tétényi Éva nyakába varrni. Miközben a városházi szakapparátus jó része hősiesen próbál helyt állni a hivatalban, a képviselő-tes­tület 2/3-át adó Meggyes-csoport egyetlen célja a város működé­sének szabotálása, illetve a hetente újra és újra előkészítetett, majd lesepert előterjesztések által a dolgozók demoralizálása. Mindezek, illetve a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat által meghirdetett együttműködés teljes hiánya miatt Tétényi Éva múlt csütörtökön élt a tartós akadályoztatás lehetőségével. Ennek értelmében a pol­gármester nem vezet le képviselő-testületi ülést, kivéve azt, amelyen a reorganizációs tervet kellene a képviselő-testületnek elfogadni. Jelenleg ez az önkormányzat legfontosabb feladata, ha a vagyonfel­osztást el akarjuk kerülni. Ettől függetlenül az élet nem áll meg a hivatalban, az irodák, osztályok, bizottságok végzik a munkájukat, ahogy az adósságrendezési bizottság is ülésezik. Mivel azonban a Meggyes-csoportnak semmilyen más célja nincs, mint Tétényi Éva lemondatása, a polgármester a város érdekeit szem előtt tartva előre­hozott választást sürget. Tétényi Éva pénteken éjszaka gyalog indul Budapestre, hogy Magyarország Miniszterelnökét, Esztergom Város Díszpolgárát arra kérje, támogassa az esztergomiak által sok ezer aláírással bizonyított kérést - az előrehozott választást. Tétényi Éva A polgármester, mint magánember kért lehetőséget a cikk megjelentetésére, melyet ezentúl hétről hétre az esztergomi civil egyesületek finanszíroznak. Ezt az oldalt a Haladó Esztergomért Egyesület adományozta. (X) hídlap 2011. ÁPRILIS 9. / IX. ÉVFOLYAM / 13. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents