Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-26 / 11. szám

KÖZÖSSÉG egyik attribútumának, jellegzetességé­nek számított. Az „intézmény”-ről már a rendszerváltáskor komoly tervei voltak az akkori városvezetésnek és a későbbi plénumoknak, de ezek a koncepciók még a döntés szintjéig sem jutottak el. A hely­zet nem változott, a jelenlegi piac'*közel hatvan éve van ott, ahol, a közelmúltban viszont újabb fordulat következett be működése történetében. Kispiac, nagypiac válságban is 2010 őszén megszűnt a piacfelügyelői állás, s emiatt először még az is felmerült töb­bekben, hogy a vásározóhelyet bezárják. Ennek elkerülése és a szabályos működés, valamint a városnak ebből kitermelhető pénz miatt az ott dolgozók úgy döntöttek, segítenek, ezért érdekvédelmi szövetség jött létre az esztergomi piacon állandóan árusító, fix bódéval rendelkező kereske­dők között. A Hídlapnak Sáska János nyi­latkozott, aki az érdekvédelmi szövetség képviselője, s aki immár közel 25 éve dolgozik a kereskedői szakmában, sokan ismerik a városban. Ő vállalta el, hogy a piacfelügyelői státusz megszűnése után a kereskedők közös akaratának megfele­lően a megváltozott körülmények között megpróbálja megszervezni az esztergo­mi piac működését. Véleménye szerint ehhez nem is kell sok minden, csak három dolog: a 2007-ben hozott helyi piacren­delet betartása, a szemét elszállítása és a takarítás. Mint kiderült ez utóbbi kettővel már nagyjából nincs gond, a fix bódéból árusító kereskedők és a Simor János utca ezen részén boltot fenntartó kereskedők napi szinten takarítják portáikat, illetve a működés alatt keletkezett hulladékot is elviszik. Mint kiderült, a zöldség- és gyümölcsárusítás során keletkezett szer­ves hulladékot többek között pálinkafő­zőknek adják le, ez a hulladékféle tehát nem terheli a kereskedők otthoni hul­ladékgyűjtő edényeit. Az említett ren­delet betartását, egész pontosan annak betartatását már nehezebb megoldani, mert míg a takarításról, szemételszállítás­ról könnyen meg lehetett győzni a keres­kedőket, hogy az a javukat szolgálja, addig a rendelet betartásának további részeivel már gondok vannak. Sáska János szerint a piacon megjelenő alkalmi árusok - akik többnyire a „kispiaci” napokon, azaz hét­főn, kedden, csütörtökön és szombaton jönnek ide - mintegy egyharmada nem tesz eleget a jogszabályban leírtaknak. Ezek a kereskedők nem fizetnek hely­pénzt, nem tartják be a rendelet szerinti beosztást, vagyis, hogy milyen porté­kát árulhatnak az adott helyen, így sok esetben ruházat és más iparcikk vegyül az élelmiszereket árusító standokhoz. Többen cselezni próbálnak, egy kereske­dői igazolvánnyal akár három standon is árusítanak, ami szintén szabályellenes. A „nagypiaci” napokon sem jobb a helyzet, akkor a más városokból érkező, főként iparcikk árusokkal is gond adódik, mivel néhányuk nem az általa elfoglalt terület nagyságának megfelelően fizet, hanem az alatt. Mivel a piacnak jelenleg nincs fel­ügyelője, ezért a 2007-es rendeletet nincs aki betartassa. Néhány alkalommal volt kint a területen a közterület-felügyelet munkatársa, de rendszeres ellenőrzés, rendbetartatás nincs. A kereskedők most saját maguk vették kezükbe az admi­nisztráció intézését és a komfort biz­tosítását. A rendeletre hivatkozva, azt gyakran bemutatva a szabályszegőknek, arra kérik a piacon árusítókat, hogy az előírásnak megfelelően vegyenek részt a vásárhely életében. A szabályszegőkkel azonban semmilyen regulázási lehető­ség nincs, mivel ehhez hatósági jelenlét lenne szükséges, a feladatot önkéntesen vállaló„civil” ügyintézőnek nincs tekin­télye a szabályszegők előtt. A piac növeli a város bevételeit - mindhiába> Sáska János hangsúlyozta: 2011 januárjá­tól március közepéig több, mint 4 millió ► KÖNYVELÉS ► SZJA bevallás készítés ►ADÓTANÁCSADÁS SILVER PEN Könyvelőiroda KFT www.silverpen.hu ^lyoness ,NE DOBJA KI PÉNZÉT TERMÉKPARTNER , AZ ABLAKON! í / / ' A LAKASTVAGYAZ-U-T-CA-T-SZERETNE FŰTENI? Tapasztalataink szerint 10 fa ablakból 8-at felesleges kicserélni, mert csak szigetelésre és korszerűsítésre szorulnak. ' r Munkánk eredményeként: 10-30% fűtésköltséget spórolhat meg, az utcáról bejutó por, zaj, kellemetlen szagok nem zavarhatják meg nyugalmát. 5 év garancíia Kérje ingyenes fejlmérésiinket! r— f" www.joiparos.hu Borz István +36 704591514 Baracska Zoltán + 421949 26 02 58 ki IX. ÉVFOLYAM / 11. SZÁM / 2011. MÁRCIUS 26. > hidlap.net 1

Next

/
Thumbnails
Contents