Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-03-26 / 11. szám
KÖZÖSSÉG vnrrrn Mit mond a piacról a helyi rendelet? Nézzük, hogy miként rendelkezett a piacról 2007-ben a testület. Sok egyéb mellett meghatározták, hogy a piac üzemeltetője a polgármesteri hivatal, a feladatokat a közterület-felügyelet piacfelügyelő alkalmazásával látja el. A rendelet alkotója többek között ír az árusítási időről, a forgalomba hozható árukról, a helyhasználat engedélyezéséről, a helyfoglalásról is. E ponton sérül leginkább a jelenlegi nem felügyelt piac, hiszen, a rendeletben található részt - „A helyhasználó a piacon csak egy árusító helyen végezhet árusítást.” - többen nem tartják be, de a piacrendészet több más ponton is hiányt szenved, a szabályszegők miatt. forintot fizettek be az esztergomi piacon dolgozó kereskedők a közterület-használatért. A renitensek megfegyelmezé- sével ez az összeg még több is lehetne. A fent említett összeg bizonyítja, hogy a város számára oly fontos bevétel a piac esetében megvan, ezért magát a működés létét nem kell különösebben indokolni. Az említett kereskedelmi érdekvédelmi szövetség már arra is tett írásban is javaslatot a polgármesteri hivatalban, hogy amennyiben megkapnák bérletre a piacot, abból évente minimum 7,5 millió forintot tudnának befizetni a városi kasszába, három év alatt feljavíttatnák a Simor János utca ezen részének burkolatát és utcabútorzatát, valamint egységes bódésort alakítanának ki a piacon. Az idén januárba beadott javaslatra még nem kaptak választ. Mint ismeretes a piac ügyében többféle városi szándék is megfogalmazódott már, a válság, az adósságrendezési eljárás ezek egy részét áthúzta, de arról akár még dönthetnek is a városatyák, hogy nem városi kezelésben működik tovább a piac, hanem kiadják egy vállalkozásnak. Mivel erről sem döntöttek még, illetve semmilyen különösebb változást nem érvényesített a város a piaccal kapcsolatban sok itt dolgozó kereskedő bizonytalannak érzi a helyzetét. Néhányan a fix bódéval rendelkezők közül elmondták, hogy szívesen befektetnének, javítanának, fejlesztenének e helyen, akár a saját standjuk előtti utcarészen is, de mivel az esztergomi piac léte, sorsa, működési feltételei bizonytalanok, ezért nem mernek belevágni. A piac utcájának útminősége rendkívül rossz, sok helyen kátyúk éktelenkednek, s bár az állandóan itt kereskedők nap, mint nap takarítják az utcát és látható a tisztaság, az infrastruktúra leromlott állapota renoválásért, fejlesztésért kiált. hIdlap Az ajánlat minimum 5 megjelenés esetén érvényes! 1/8 méretnél kisebb hirdetés esetén 2 fő részére szóló Élményfürdő belépőt-, 1/8 méretnél nagyobb hirdetés esetén 2 fő részére szóló Wellness kombinált belépőt adunk ajándékba! Bővebb információ: www.ehirkft.hu esztergom@ehirkft.hu telefon: 33/500-750 \ 2011. MÁRCIUS 26. / IX. ÉVFOLYAM / 11. SZÁM