Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-05 / 8. szám

KÖZÖSSÉG Széli Kálmán Terv: intézkedések oz állomadósság csökkenté Pontokban a következő évek Huszonhat pontban ismertette Navracsics Tibor miniszter­elnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Széli Kálmán Terv intézkedéseit kedden. A reform szerint évi negyvenről húsz napra csökken a miniszterek szabadsá­ga. Az intézkedés között szerepel egy új közbeszerzési tör­vény megalkotása, elkészítik a közmunkák kivitelezési ter­veit. A rokkanttá nyilvánítás rendszerét is megváltoztatják, felülvizsgálják a korengedményes nyugdíjak rendszerét, a táppénzfolyósítás szabályait, és lesz új közszolgálati életpályamodell. 2012. ja­nuár elsején hatályba lép az új nyugdíjrendszer is. Életbe lép az új elektronikus útdíjrendszer, 2014-től pedig kétszáz fős lesz az Országgyűlés. Április i-jétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (ngm) konzultációkat folytat az érintettekkel egy hatékonyabb gyógy­szer-finanszírozási rendszer kialakítása érdekében, az ehhez szükséges jogszabá­lyokat július i-jéig megalkotják. Navracsics Tibor megjegyezte, az Új Széchenyi Terv 298 milliárd forintot tartalmaz az egészségügy korszerűsítésére. Közölte: július t-jéig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (nfm) és a Belügyminisztérium (bm) kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit. Ugyancsak július i-jéig az Országgyűlés elfogadja az új közbe­szerzésitörvényt; elkészítik az új, sok ember munkáját igénylő közmunkák kivitelezési terveit, és előkészítik a közmunkarendszer keretéül szolgáló új jogszabályokat. Ugyan­eddig a Nefmi koordinálásával megalkot­ják azokat a jogszabályokat, és létrehozzák azokat az intézményeket, amelyek egy új rokkanttá nyilvánítási rendszer alapjait jelentik. 2012. január t-jéig egy új, átlátható rokkanttá nyilvánítási rendszer keretében. Táppénz, gyógyszertámogatás, oktatás, nyugdíjrendszer Felülvizsgálják a korengedményes nyugdí­jak rendszerét, valamint a táppénzfolyósí­tás szabályait, és javaslatot tesznek azok megváltoztatására. Kidolgozzák az üj köz- szolgálati életpályamodellt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megvizsgálja, hogy a jelenlegi büntetőjogi szabályozás elégséges visszatartó erőt jelent-e a táp­pénzcsalásokkal szemben. Szintén július elejéig alkotják meg az új gyógyszer-támo- gatási rendszer működéséhez szükséges jogszabályokat. Ezek után 2011 szeptem­beréig elfogadják a közoktatási és felsőok­tatási rendszert szabályozó törvényeket. A következő év szeptemberében hatályba lép az új közoktatási törvény, megkezdi műkö­dését a felsőoktatás új rendszere. December 31-ig megalkotják azokat a jogszabályokat, amelyek az új nyugdíjrendszer működésé­hez szükségesek, Közlekedés és közigazgatás Ugyancsak az év végéig az nfm kidolgozza a MÁV adósságrendezésének és átszervezé­sének tervét. Jövő év január í-jével meg­alakul a Nemzeti Közlekedési Holding, és megkezdődik a közösségi közlekedés szervezeti konszolidációja. Az Új Széche­nyi Terv 752 milliárd forint forrást tartal­maz közlekedési és közösségi közlekedési fejlesztésekre, felújításokra - mondta a miniszterelnök-helyettes.A közigazga­tási és igazságügyi tárcának az év végéig meg kell alkotnia azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljá­rások gyorsításával és átláthatóvá tételével csökkentik a vállalkozások terheit. Adósságfék és kisebb parlament Navracsics Tibor bejelentette azt is, hogy befagyasztják a pártok nominális támo­gatásának értékét a 2011-es szinten addig, amíg az államadósság szintje jelentősen nem csökken. Az új alkotmány hatályba lépésével bevezetik az adósságfék intéz­ményét, amellyel „bizonyos automatiz­musokat” építenek be arra az esetre, ha az államadósság meghaladná az alkotmány­ban rögzített szintet - jelezte Navracsics Tibor. Közlése szerint 2013. január 1-től lép életbe a használatarányos elektronikus útdíjrendszer. Huszonhatodik pontként pedig rögzítik: 2014-től kétszáz fős Ország­gyűlést választanak az állampolgárok. --------------------------------------------ffflSH— N YÍLT NAP AZ OKTAV SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN! Változatos programokkal várunk minden továbbtanulás előtt álló diákot 2011. március 17-én 10 órakor Esztergom-kertvárosban az OKTÁV-ban. Meghirdetett szakmáink a 2011/2012-es tanévre: Szakma neve Képzési idő nappali esti Fitness-wellness asszisztens (+Sportedző+Rekreációs mozqásprogram vezető) 1 tanév Gazdasáqi informatikus 2 tanév V Gvóqvmasszőr (+Sportmasszőr/+Cellulit masszázs) 2 tanév ✓ Gyóqypedaqóqiai asszisztens 2 tanév s Gvóqvszertári asszisztensi -t- Gyóqyszerkiadó szakasszisztens) 2 tanév ~7~ Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző:- emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző- üzleti kommunikációs szaküqyintéző 2 tanév V ~ Kiadványszerkesztő (+Korrektor / +Tipográfus) 2 tanév s Kozmetikus+Smink -t- Svédmasszázs+Cellulit masszázs (+Tartós sminkkészítő /-(-Speciális testkezelő) 2 tanév Lakberendező (+Viráqkötő) 2 tanév s Logisztikai ügyintéző+Kereskedelmi ügyintéző (-(-Nemzetközi szállítmánvozási üqyintéző/+Külqazdasáqi ügyintéző) 2 tanév V Marketinq és reklámüqyintéző -(-Kereskedelmi üqyintéző (-(-Külgazdasági ügyintéző) 1 tanév s Pincér (+ Mixer) 2 tanév s Protokoll ügyintéző + Nyelv (+Utazásügyintéző + Rendezvény- és konferenciaszervező) 1 tanév / Számítógép-szerelő, -karbantartó 2 tanév V Szociális asszisztens (+Mentálhigiénés asszisztens) 2 tanév V Utazásüqyintéző -(-Nyelv (+Rendezvény- és konferenciaszervező/-!-Utazásszervező menedzser) 1 tanév V Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens 1 tanév ~V~ Vállalkozási ügyintéző 1 tanév V Webmester -(-Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető -(-Cisco oklevél 2 tanév V ~OKTAV Gyere el te is! Tájékozódj személyesen! Vár rád egy barátságos iskola! Információ: 33/435-755, web: www.oktav.hu . e-mail: szakkozep@oktav.hu IX. ÉVFOLYAM / 8. SZÁM 2011. MÁRCIUS S. > hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents