Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-02-19 / 6. szám

ÉLETSTÍLUS / sport A felnőtt VB-re és uz utánpótlás Eb-re készülnek u kick-boxosok Első pofonosztás a területin Már javában alapoznak a versenysze­zonra az esztergomi és környékbe­li - nyergesújfalui, dorogi és nagysá­pi - kick-boxosok, akik jövő vasárnap a Mindszenty tornacsarnokban területi bajnoksággal kezdik a versenyszezont. Idén Zrínyi Miklós mesteredző felnőtt tanítványai a világbajnokságra, míg az utánpótlás-sportolók az Európa-baj- nokságra készülnek. Régiónk kick-boxosai már az alapozás második részénél tartanak, a rengeteg futással és erőnléti edzéssel tarkított fizikai felkészüléssel ugyanis végeztek a sportolók, jelenleg pedig a második sza­kaszban egyre több küzdelmi és páros gyakorlattal tréningeznek, tudtuk meg Zrínyi Miklóstól. A mesteredző kifejtette, hogy így elsősorban a felnőtt versenyzők készülnek a sze- * zonra, az utánpót­lás-sportolók az övvizsgákra tré­ningeznek, most KlÉÉI hétvégén ráadá­sul már számot is adnak tudásukról. A versenyszezon Zrínyi Miklós ezt követően jövő vasárnap kezdődik a területi bajnok­sággal a Mindszenty iskola tornacsarno­kában. A megmérettetésen elsősorban az utánpótláskorú és alacsonyabb övfoko­zatú kick-boxosok mérik össze erejüket és tudásukat, de Zrínyi mester tervei szerint néhány presztízsmeccs is színesíti majd a programot, több, az ország más pontjairól is érkező magasabb szintű ver­senyző küzd majd meg egymással. Nekik ugyanis az igazi versenyszezon március közepén kezdődik el a Szlovák Opennel, valamint az Olaszországban rendezendő kick-ligth Európa-kupával, de addig is remek felkészülési lehetőség számukra a területi bajnokságokon való küzde­lem. A jövő vasárnapi versenyen minden szabályrendszerben megmérkőznek a bunyósok, a tatamin elsősorban a light- contact, a ringben pedig főleg low-kick és full-contact mérkőzések zajlanak. A megmérettetés 9 órakor kezdődik, az első összecsapásokat 11 órakor láthat­ják az érdeklődők. Az előzetes számítá­sok szerint 150-200 sportoló mérkőzik Jövő vasárnap a Mindszenty tornacsarnok ad otthont a területi versenynek meg a területi bajnokság esztergomi fordulóján. Zrínyi Miklós múlt kedden tartott egy értekezletet tanítványai szülei számára, melyen a mesteredző elmondta, hogy nehéz jövő áll a sportolók előtt az idei és a tavalyi önkormányzati támogatás híján. „Harminc év alatt először jutot­tam el oda, hogy az összes versenyt a Két aranyérmet, két ezüstöt és három bron­zot szereztek a leányvári judosok a közel­múltban Budapesten a bhse csarnokában rendezett Magyar Köztársaság Kupa rang­sorversenyén, valamint az ute csarnoká­ban rendezett ifi korcsport idei első rangsor megmérettetésén. Előbbi küzdelmen a spor­tolók felnőtt első osztályban mérték össze tudásukat, a leányváriak közül pedig kiváló teljesítményt nyújtott a junior korú Szabó Franciska, aki első helyezést ért elsMellet­te aranyérmet szerzett Erdélyi Lilla az Ippon Tatabánya-Leányvár versenyzője, második helyen zárt Szabó Katinka és Diviki Barba­ra, míg harmadikon Szabó Frigyes és Péntek Zoltán. A felnőttek közt ötödik lett Zupkó Noémi, Nagy Annamária és Kerstner Róbert. Az újpesti versenyen a leányvári ifik közt remekül helyt áll Rábai Boglárka, aki har­madik helyezést ért el. Klubtársa Makovics szülőknek kell fizetni, míg valami komo­lyabb támogatónk nem lesz. Teremprob­lémáink is vannak, hiszen a sportcsar­nokot még várhatóan kétszer elönti az ár, ami szintén rendkívül megnehezíti sorsunkat. A nehézségek közt azonban teljes erővel készülünk” - hangsúlyozta Zrínyi Miklós, majd kitért arra, hogy az idei fő esemény ősszel a felnőttek számára a világbajnokság, az utánpótlás-verseny­zőknek pedig az Európa-bajnokság lesz. A mesteredző leszögezte, hogy a kvalifi­kációs versenyeken jól kell szerepelniük a kick-boxosoknak, de a gazdasági helyzet miatt, kevesebb nemzetközi kvalifikációs megmérettetésen tudnak idén részt ven­ni, így elsősorban a szegedi világkupát célozzák meg a felnőttek, az utánpótlás a diákolimpiát és a magyar bajnoki döntőt. Zrínyi mester több versenyzőt is esélyes­nek tart vb- vagy Eb-szereplésre, ám a felnőtteknél jó néhány olyan sportoló is akad, aki most fejezi be felsőfokú tanul­mányait és kezd el dolgozni, így vélhe­tőleg kevesebb idejük jut az edzésekre. Éppen ezért most vb-érmes reményeket nem táplál a mesteredző, de azt kiemel­te, felnőtt és utánpótlás-válogatott kerettag biztosan lesz Esztergomból és a környékről. HÍDLAP­Roxána és Pásztor Gergő ötödik, míg Ipacs Tamás és Faragó Norbert hetedik helyen zár­ta az ifi megmérettetést. Felnőtt és ifi siker Leányvárra IX ÉVFOLYAM / 6. SZÁM / 2011. FEBRUÁR 19. > hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents