Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-02-19 / 6. szám
■mmmmmmh ÉLETSTÍLUS Babitsé a Szén-kupa Öreg Porga fináléban Az Öregmérők, a Kertműves, valamint a Verőce csapata jutott be az ötödik Öreg Porga Kupa döntőjébe, melynek összecsapásait vasárnap reggel 9 órától játsszák le az együttesek a Pézsa Tibor sportcsarnokban. Az öregfiúk mellett az ifjabbak is pályára léptek a közelmúltban, az ötödik-hatodik osztályos tanulók a Szén Kálmán Kupáért küzdöttek, melyet végül a Babits iskola diákjai hódítottak el. Idén tizenegy csapat nevezett az Öreg Porga Kupára, melyet már ötödik alkalommal rendezett meg a Pézsa Tibor sportcsarnok február hétvégéin. A tornára ezúttal is a térségből, sőt még mesz- szebbről is jelentkeztek csapatok, melyek már a selejtezők során kemény meccseket játszottak egymással. Az első játéknap selejtezőin két csoportban küzdöttek meg egymással az együttesek, az A csoportban a Kertműves, a Komáromi Seniorok, a Környe, a Vasas Öregfiúk, a Tát és a Bástya alakulatai léptek egymás ellen pályára, míg a B egységben az Öregmérők, a Pilismarót, a Verőce, a Rendőrség és a Trafó együttese. Rendkívül sok meccset játszott egy-egy csapat, így nagy jelentősége volt a létszámnak, a sok cserének. Az A csoportban kiegyensúlyozott küzdelem zajlott, a kiesés a legutolsó mérkőzésen dőlt el úgy, hogy félidőben a Bástya még két góllal vezetett a Vasas Öregfiúk ellen, de végül a Vasas fordított, így az előbbi alakulat esett ki. A B csoportban százszázalékos teljesítményt nyújtott az Öregmérők, a mutatott teljesítmény alapján pedig a torna favoritjának is számítottak, szemben a Trafó csapatával, mely nem jutott tovább. Vasárnap a középdöntőben kilenc csapat háromszor hármas csoportban küzdött meg a középdöntőbe jutásért. Az A csoportban nem született meglepetés, az Öregmérők magabiztosan győztek, a B egységben kiélezettebb csatában a Verőce, míg a C csoportban a Kertműves együttes végzett az élen. így most vasárnap 9 órától ez a három csapat játszik egymás ellen sportcsarnokban az ötödik Öreg Porga Kupáért. A rutinos játékosok mellett a fiatalok is pályára léptek a közelmúltban, a sport- csarnokban a második Szén János Utánpótlás Kupán. A tornán az ötödik-hatodik osztályosok együttesei vettek részt. Tavaly hat iskola nevezett, idén azonban már tizenkettő, Esztergom iskoláin kívül a környékről többek közt Pilismarót, Párkány, Nyergesújfalu és Dorog intézményeinek tanulói csaptak össze. A megmérettetésen négy csoportban zajlottak a meccsek, melyeket követően az elsők jutottak be a döntőbe. A végső győzelemért körmérkőzéses rendszerben múlt pénteken játszottak a párkányi Ady Endre Alapiskola, az esztergomi József Attila, a Babits Mihály Általános Iskola, valamint a Dobó gimnázium diákjai. A kupát végül a babitsos diákok nyerték meg, miután minden meccsen meggyőző játékkal diadalmaskodtak. A másodikok a párkányi iskolások lettek, a harmadik helyen a József, míg a negyediken a Dobó focistái végeztek. A csapatsikerek mellett a szervezők az egyéni legjobbakat is díjazták, a gólkirály hét találattal a Babits iskola tanulója, Cauxérió Dionisió lett, míg a legkiválóbb kapus Sujogán Tímár a József Attila Általános Iskolából. A díjátadáson Osvald Zsolt főszervezőnek többen is segítettek a díjak átadásában, így Szén János ha és unokája ifjabb Szén János és Szén Máté, valamint egykori játékostársai Osvald Béla és Markó Béla. A díjátadás érdekes színfoltja volt, amikor a főszervező minden csapatból név szerint kiemelte a tehetséges gyerekeket, akiknek érdemes volna a labdarúgással versenyszerűen foglalkozniuk. A végén Osvald Zsolt külön megköszönte a család, valamint Martin Gábor vállalkozó anyagi támogatását, aki egykori játékosa volt a torna névadójának, Szén Jánosnak. HÍDLAP Tizenkét csapat közül a Babits iskola diákjai nyerték a Szén János Kupát D 2011. FEBRUÁR 19. > IX. ÉVFOLYAM / 6. SZÁM