Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-01-15 / 1. szám
KULTÚRA / ESZTERGOM EMBEREK Délutáni havazás Wernke Bernát költővel A mostani téli időben talán nem is lehetett volna jobb címet találni annak a beszélgetésnek, amelyet Varga Péter Dénes Wernke Bénát költővel folytatott, akinek az egyik kötete címoldalán épp ez olvasható: „Délutáni havazás”. A Cholnoky Viktor emlékére írt költemény megkapó sora a télben: „gyülemlő vigasz ez a havazás”, amint mindannyiunk életében ott vannak, ott kellenének lennie a „gyülemlő vigaszoknak”.- Szükséged is volt tudomásom szerint gyülemlő vigaszokra, hiszen a történeted épp a kitelepítések idején kezdődött.- Sokak előtt ismert és elszenvedett története az ötvenes éveknek, amikor a fővárosból eltávolították a nem kívánatos személyeket, mint például édesapámat is. így születtem én 1954-ben Tolna megyében, Pincehelyen. Ott töltöttem az első esztendeimet, majd az idők múltával ismét Budapest, később hosszabb huzavona után végül Esztergomban kötöttem ki.- Miképpen lettél Bernát Wernkéből Wernke Bernát magyar költő?- A történet hosszú - bár talán nem is annyira. 1972-ben az ismert Váci utcai események miatt letartóztattak és az azt követő állandó zaklatásoknak köszönhetően emigrációba kényszerültem, hiszen egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, amit az Amerikai Egyesült Államokban egyszerűen „vörös fasizmusnak” neveztek, még akkor is, ha az igazi tartalmát a maga valóságában nem tudták, nem ismerték. Végül Németországba kerültem, nevet is változtattam az ottani adminisztráció egyszerűsítése kedvéért, majd 1989- ben visszatértem Magyarországra.- Mégis inkább németnek vagy magyarnak tartod-vallod magadat?- Valójában mindkettőnek, hiszen az őseim sorában egyaránt vannak németek és magyarok, a szüleim példának okáért az Osztrák-Magyar Monarchiában élve mindkét nyelvet használták, hiszen ez akkoriban természetes volt. Ráadásul a még nem a megcsonkított Magyarországon, a Felvidéken élt szüleim a szlovák nyelvet is bírták, ismerték. Valójában tehát a legpontosabban úgy tudnék fogalmazni, hogy közép-európai vagyok.- Nagyszerű európainak, ezen belül közép-európainak lenni, de ez egy egészen külön kategória.- Valóban, az unió által értelmezett európaiság más, mint közép-európainak lenni. Más társadalmi berendezkedés, más kultúra és mindennek eredményeként azt mondanám, hogy épp e különbözőség okán szimpatikusabb emberek élnek itt, ebben a régióban.- Minden gyermek megpróbálkozik a versírással több-kevesebb sikerrel. Emlékszel rá, amikor papírra vetetted az első költeményedet?- Igen. Egy iskolai fogalmazvány során tréfásan adta fel a leckét kedves osztály- főnököm, aki a magyart is tanította, hogy ha gondoljuk, írhatjuk akár versben is. Ez volt az első próbálkozásom, ami azután tanári körökben és az osztályközösség előtt publicitást is nyert. Valójában tehát ez volt az első próbálkozásom, ami - máig úgy érzem - sikerrel járt. Mai napig is emlékszem a verses dolgozat kezdetére. Az egyik osztálytársunk ellopott egy kerékpárt, aminek ihletéseként a dolgozat így kezdődött: „Az állomáson egy bicikli állt / Nem sokáig, mert arrébb sétáltatták...”- Olvasván a verseidet, nem feltétlenül ragaszkodsz a szigorú értelemben vett ritmikához, klasszikus formákhoz.- Valójában szabadverseket írok, amolyan moderneket, még akkor is, ha ennek manapság van némi pejoratív felhangja, hiszen minden, ami modern, sokakban úgy jelenik meg, mint a hagyományt elutasító, a régi értékeket kevéssé tiszteletben tartó valami. Az én értelmezésemben - már ami a versírást illeti - mindössze annyit jelent, hogy semmiféle megkötést nem követ. Természetesen, hogy valami .„modern”, nem jelenti azt, hogy feltétlenül absztrakt. Ezt a közvélemény egészen tévesen értelmezi, hiszen azt gondolják, hogy ebben a műfajban mindent lehet - és ez túlontúl nagy teret enged a vulgarizálásnak. Épp ezért nagyon sokan egyszerűen csak legyintenek rá, el sem olvassák.- Szerinted az emberek olvassák verseidet vagy egyáltalán olvasnak ma még verset?-Itt, a szúkebb pátriánkban, nevezzük régiónak, boldogan mondhatom, hogy igen. Ehhez persze szervesen hozzá kell kapcsolnunk, hogy tagja vagyok a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek, akik egyébiránt a könyveimet is kiadják. Nos az egyesületnek számtalan a párkányi, illetve a Duna másik oldaláról való résztvevője. Ott egy picinykét - ha fogalmazhatok így - jellemzőbb a hagyományos kultúrával történő törődés, foglalkozás, vonzódás, mint itt. Örömtelién mondhatom tehát, hogy sokkal többen olvasnak ebben a térségben, mint mondjuk Békés megyében, ahol talán arról sem tudnak, hogy vagyok, írok, egyáltalán létezem.- Von egy kislányod, aki már nem is nevezhető kicsinek. Könyves emberré válik? Olvas?- Amint az elektronikus média visz- szaszorítja az írott sajtót, hasonlóan a számtalan iskolai leterhelés elvonja az időt, lehetőséget, figyelmet a gyermekektől a könyvtől. Hol vannak már a pöttyös könyvek, vagy akár Fekete István pótolhatatlan regényei az életükből?- Bernát Wernke vagy, illetőleg Wernke Bernát, hiszen több köteted két nyelven íródott, klasszikus kifejezéssel élve „bilingvis”.- Külországban Wernke Bernát, hiszen a száműzetés esztendeiben nyilván németül kezdtem írni. Ekkor írtam az „Emlék” című fejezetet, hiszen abban az állapotban már csak az emlékek szintjén volt számomra élő a nyelv. De a szívem természetesen magyar - és meg sem próbáltam asszimilálódni, amint azt sokan tették, hiszen - és ezt mindenkinek üzenem, akik mostanság kelnek útra - ne feledjék el, hogy honnan indultak, mert azzal elfelejtik az identitásukat, elveszítik á gyökereiket. IX. ÉVFOLYAM / I. SZÁM / 2011. JANUÁR 15. hidlap.net
