Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-01-15 / 1. szám
hídlap Elhajítod - visszapattan, összenyomod - pofon vág Aki úgy gondolja, hogy Esztergomban nem pezseg kellőképpen a kulturális élet, az merüljön csak a helyi köny- nyűzene történéseiben, meglehetősen sűrű közeggel találkozik majd. A színtér legutóbbi híre is ezt mutatja, néhány helyi együttesben alkotó zenész úgy gondolta, új supergroup-ot alakítanak. A zenekar neve: The Rugó. Tavaly decemberben a Facebook-on lehetett olvasni egy hirdetést, melyben a vadonatúj esztergomi The Rugó együttes koncertjére csalogatták a közönséget. Mint később kiderült, ebben a friss formációban csupa olyan zenész található, aki más, már ismert együttesben muzsikál. Az internetes közegnek hála hamar eljutott szerkesztőségünkbe Neichl Norbert „Tarantino” szaxofonos, fuvolás, énekes összefoglalója, melyből a banda vehemenciájának érzékeltetése miatt helyenként szinte változtatás nélkül idézünk. The Rugó - alapítva 2010 augusztusában. Az első próba szeptemberben volt, melyen a tagok Thier Gergely (Tiger) - gitár, Dér Norbert (Frost) - basszer, vokál, Farkasdi Krisztián (Cica) - dobok, Pataki László (Makes) - kongák, dobok, elektroakuszt, gitár, vokál és Neichl Norbert (Tarantino) - tenor-, altszaxofon, fuvola, ének - már együtt muzsikáltak. És akkor jöjjön az „őstörténet”! Mr. Frost és Tarantino ül az autóban egy Vamp-próba után, és előbbi megjegyzi, hogy kellene egy kisebb banda is más stílussal, mert a zenész akkor örül, ha van elég buli. Még azt is említette, hogy gitárosnak Tiger kellene. Tarantino hozzátette, hogy ütni meg Cica, és az lenne az igazi, ha a perka is olyan lenne, mint régen. És így is lett. És Tarantinónak is tetszett Tiger (játéka), és kellett találni mindehhez egy nevet. És jöttek az ötletek rendre, de mind el is bukott nyomban. Aztán egyik próbán Tiger agyában fény gyúlt, és kimondta a megoldást: legyen „Rugó”. Tarantino ámuldozott, hogyhogy nem foglalt még ez a nemesen egyszerű név, de a Google azt mondta, hogy tényleg nem. Ez mindenkinek tetszett, és lett The Rugó Egom City-ben. Az ügyeletes szlogen már nem okozott gondot Tarantinónak: „Elhajítod - visszapattan, összenyomod - pofon vág. A Rugó”. Stílus: ez egy feldolgozás-zenekar, széles érdeklődéssel, számaikban r&r, r&b, country-rock, hard rock, funky és reggae is hallható. Ez azért jó, mert a közönség is ilyen. ,És a The Rugó meg durván populista, állítják szó szerint a tagok. A zenekar január 21-én este ad koncertet a Wilkinson Pubban. IIII.1UJ 20H. JANUÁR 15. / IX. ÉVFOLYAM / 1. SZÁM