Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-01-29 / 3. szám

■■HMM KULTÚRA ESZTERGOM - EMBEREK Napjainkban nem „divat” több, sőt öt gyermeket vállalni, mégis Mikesy Ta­másnak a közelmúltban született meg ötödik gyermeke. A Visegrádi Mátyás Király Művelődési Ház igazgatója sze­rint mindez nem elhatározásból, „eleve elrendelésből" történt, „csupán” Isten adta. Igaz, a történet sokkal korábban kezdődött, az Esztergomba kerülésről, a ferences évekről Varga Péter Dénes kérdezte Mikesy Tamást.- A szüléimét, mint oly sokan másokat kitelepítették Budapestről. A végső kiváltó ok egy elszólás volt. Édesapám az ELTE-n tanított, és abban az időben, amikor Titót, csak mint „láncos kutyát” emlegették, megjegyezte, hogy lesz ez még másképp is. Nos ez lehetett az utolsó csepp, melynek köszönhetően kitelepítették családunkat. Huszonnégy óra volt arra, hogy összepa­koljanak, és jött a teherautó. így került a család előbb Nagyrábéra, majd amikor az első Nagy Imre kormány amnesztiát adott, elhagyhatták a kijelölt kényszer­lakhelyet azzal a feltétellel, hogy a fővá­rosba nem mehetnek vissza. Néhány év pilisborosjenői albérletezés következett, majd amikor édesapám visszakapott az egyetemen egy könyvtárosi állást a tanári helyett, akkor kaptunk Gödön egy kétszo­bás szolgálati lakást 1957-ben. De ez nyil­ván még nem az én történetem, hanem a szüléimé és az idősebb testvéreimé.- Mindösszesen tízen voltatok test­vérek. Hézagosán, de azért nem éppen kevéssé ismerve a család históriáját mindig az volt az érzésem, hogy addig jöttetek a világra egymás után, mígnem egy lány nem született. Kilenc fiú után tizedikként született a húgod, Márti.- Őszintén szólva ezt soha nem kérdez­tem meg édesanyámtól, de biztosra veszem, hogy ebben a történetben az úgynevezett családtervezésnek nem volt szerepe. Sok­kal inkább a megingathatatlan hit és egy erős értékrend jellemezte szüléimét, vala­mint a tudás szeretete. Ezért is támogattak mindannyiunkat a tanulásban, és abban hogy szerezzünk diplomát.- A testvéreid jobbára a piaristákhoz jártak középiskolába, ketten kerültetek Esztergomba, Péter bátyád, a közismert gyermekorvos és te.- Hogy Peti miért került ide, azt ponto­san nem tudom. Tőlem édesanyám meg­kérdezte, hogy hová szeretnék menni, mire egyértelműen azt válaszoltam, hogy Esztergomba. Persze ebben nagy szerepe volt Péter meséinek, tapasztalatainak, de végtére is az én döntésem volt, - s az élet azt igazolta, hogy jól döntöttem. Eszter­gom, a ferencesek, no és persze a felejt­hetetlen és minden tekintetben megha­tározó osztályfőnök, Vilmos atya. Ma is bejárok az iskolába, és őszintén szólva némileg elfogult is vagyok az irányuk­ban, de azt hiszem ez megengedhető, hiszen olyan sokat köszönhetek nekik, pedig nem voltam egy könnyű termé­szetű kamasz, amint emlékezhetsz rá. Az pedig, hogy végtére is Esztergomban maradtam már egy felnőtt ember tuda­tos döntése volt. Itt, a főiskolán ismertem meg a feleségemet. Sokszor megkérdez­ted azóta, így képzeltem-e el az életemet? Igen, valahogy így. Bár nyilván akkor nem gondoltuk, hogy öt gyermekünk lesz, de Isten ötöt adott és hálás vagyok érte.- Igaz, hogy a mindennapi életed Visegrádhoz kötődik, mint a helyi Mátyás Király Művelődési Ház igazgatója, alap­vetően mégis esztergomi vagy.- A már említett döntésem folytán a családom, a gyermekeim, az ifjú éveim nyilván ide kötnek, de mindennapjaim, s megélhetésünk forrása ma Visegrád. A két város között a látszat ellenére véleményem szerint sok a hasonlóság, és ezt nemcsak a történelemben, a királyi városi rangban és a Duna összekötő szerepében kell keresni. Ennek is nyilván része volt abban, hogy miközben Visegrádon dolgoztam, Esz­tergomban is viszonylag aktív közéleti szerepet vállaltam. Hat évig voltam a Gran Tours felügyelő bizottságának az elnöke, s négy évig részt vettem a város Tulajdonosi Bizottságának a munkájában, de ezen túl is igyekeztem tenni a városért. Néhány esztendő múltán azonban úgy gondoltam, hogy ez nem az én világom, hogy miért, azt most hosszú lenne elmesélni. Tehát az, hogy az esztergomi közéletben most nem veszek részt, tudatos döntés. Az ilyen irá­nyú tevékenységemet is inkább 25 kilomé­terrel arrébb fejtem ki. De a várost máig is a magaménak érzem, és azt hiszem ez már így is marad. Gyermekeim szülővárosa, otthona pedig természetesen Esztergom. A nagyobbak már gimnazisták, két nagy­fiam, természetesen ferences diák. Ezt én szerettem volna, és szerencsére ők is így döntöttek. Meggyőződésem, hogy fiúk számára ma is a legjobb iskola a ferences gimnázium, még akkor is ezt mondom, hogy tudom, az anyukák féltik beadni gyermekeiket a kollégiumba.- Van szülői elképzelésed, ami szerint alakítanád a gyerekeid életét?- Ezen valójában még nem gondol­kodtam. Mint mondtam én egy szilárd hitű és értékrendű családban nőttem fel, igyekszem ennek megfelelően élni, s ezt szeretném továbbadni gyermekeimnek is. Feleségemmel együtt tesszük mind­ezt, megpróbálva a mindennapok valósá­gát eszerint alakítani, élni. Természetesen gyermekeink nevelhetőek, alakíthatóak, s eredendően a jóra vágynak, de a legfonto­sabb a szülők személyes példaadása. Ebben pedig nagy feladat hárul feleségemre, Nórára, hiszen én a munkámból adódóan sokat vagyok távol. Egy az értékrendünk, azonosan vélekedünk arról, hogy mit tar­tunk helyesnek vagy helytelennek, úgy érzem, köztünk e tekintetben megvan az egyetértés. A kérdésre válaszolva tehát, nem tudom, kell-e direktben bármerre is terelgetni vagy befolyásolni a gyere­keket. Bízom benne, tudják, mi a dolguk és kimondva, kimondatlanul, tudják - ha lehet így mondani -, hogy mit várok, várunk el tőlük. Abban reménykedem, hogy boldog és tisztességes emberek lesz­nek. Az én családom azt hiszem teljesen „hétköznapi” keresztény család, egysze­rűen élünk, s ha egy kicsit sikerül előre haladni - és ez alatt elsősorban nem az anyagiakat értem - s ebből másoknak egy picit át tudunk adni, akkor ez már siker. IX. ÉVFOLYAM / 3. S/ÁM 2011. JANUÁR 29. Egyszerűen élni

Next

/
Thumbnails
Contents