Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-01-29 / 3. szám
Az esztergomi szeminárium históriája (l. rész) KULTÚRA HELYI HISTÓRIA Helytörténeti rovatunkban ezúttal az esztergomi papképzésről írunk. A Szent Adalbert Központ elkészülte után írt „Sapientia Aedificavit Sibi Domum” című kötetből szemelvényezve, egy több részből álló sorozat első fejezetét adjuk most a helyi históriákat kedvelő olvasók elé. Jelen cikk Fazekas István tollából jött, s Az esztergomi Szent István szeminárium alapítása és működésének kezdetei című rész alapján készült. Az Esztergomi Főegyházmegye méltán lehet a város büszkesége, hiszen az a világ egyik legrégibb szemináriuma. Az 1553-tól 1568-ig tartó érseksége alatt nagyszabású reformprogramot megvalósító Oláh Miklós már korábban felismerte a papképzés átalakításának szükségességét. 1558-ban a nagyszombati iskola számára kiadott szabályzatában az iskola vezetésének kötelességévé tette olyan tizenhat és huszonöt év közötti német, magyar és szlovák ifjak eltartását és nevelését, akik egyházi pályára készültek. Számukat huszonnégy főben, vagy legalábbis annyiban szabta meg, amennyi az iskola jövedelméből eltartható volt. 1566. február 11-én V. Pius pápa külön brévét, azaz pápai okiratot intézett Oláh Miklóshoz és a magyar püspökökhöz, amelyben erősen intett a trentói zsinat szemináriumokról szóló határozatának végrehajtására. Valószínű, hogy a pápaibrévének is köszönhető, hogy az 1566 tavaszán tartott nagyszombati egyházmegyei zsinaton szóba került a szemináriumalapítás kérdése. Néhány nappal a zsinat után, 1566. május 9-én került sor a szemináriumi alapítólevél kiállítására, amelyben Oláh Miklós érsek káptalanjával egyetértésben elrendelte az egyházmegyei szeminárium megalapítását, egyelőre tíz növendék, két elöljáró, egy szolga, illetve szakács és mosónő számára. A szeminárium fenntartásának anyagi terhét is megosztotta egymás között az érsek és a káptalan, évi 250-250 forintot vállalva magára. Az intézmény tanárai az érsek szándéka szerint a jezsuita rendből kellett, hogy kikerüljenek, ha a rend képes a személyzetet rendelkezésre bocsátani. A szeminárium megszervezéséről és kezdeti működéséről alig áll információ rendelkezésre. A megmaradt jezsuita források tanúsága szerint az érsek és Hurtado Perez nagyszombati jezsuita rektor az 1566-os évben, már az alapítást megelőzően is hosszan tárgyalt az intézmény átvételéről, az odakülden- dő jezsuita tanárokról, de végül egy olyan egyezség született, hogy az anyagi ügyek intézése maradt a két kijelölt kanonok kezében. A rektor 1566. szeptember 2-án kelt jelentésében arról számolt be, hogy a frissen megnyitott intézet segíteni fog a kollégium helyzetének megszilárdításában, mert az érsek nagyon ragaszkodik a szemináriumhoz. A jezsuiták közreműködése azonban nem bizonyult hosz- szú életűnek, már 1567 elején arra utalt Oláh Miklós, a szeminárium alapítójának sírköve Nagyszombatban Maggio provinciális egyik levele, hogy nincsenek rendtagok a szeminárium tanárai között, néhány hónappal később, 1567. szeptember 15-én pedig a lehetősége is megszűnt annak, hogy jezsuiták oktassanak az intézményben, mivel a nagyszombati kollégiumot feloszlatta a rend vezetése. A frissen alapított intézmény számára nagy csapást jelentett, hogy alapítója Oláh Miklós 1568. január 14-én elhalálozott. A káptalannak csak hosszú harc során sikerült elérnie, hogy a széküresedés idején az érseki részesedést a Magyar Kamara folyósítsa. Úgy tűnik, hogy hiába volt az alapítólevélbe foglalt szigorú fenyegetés, a kanonokok sem érezték egyelőre magukénak az intézményt, és a kötelezőleg előírt összegeket nem hagyományozták a friss alapításra. 1590-ben Cherődy alias Gerdák Márk akkori prefektus újraszervezte a szemináriumot, mely további működéséről árulkodik egy korabeli irat, mely szerint Telegdy Miklós pécsi püspök, esztergomi nagyprépost 1586. április 20-án kelt végrendeletében a szeminárium javára tíz forintot, egy hordó bort és egy mérő gabonát hagyott. S bár az egyik pápai nuncius 1588 körüli időből származó jelentésében az áll, hogy Magyarországon nincs intézet, ahol hittudományi előadásokat tartanának, a magyar egyháztörténet kutatók úgy vélik, ez az állítás annak tudható be, hogy a szerény esztergomi szeminárium a maga csupán gyakorlati képzésre szorítkozó tanrendjével és egyetlen tanárával nem elégítette ki a nuncius hittudományi előadásokról alkotott fogalmát. Egy 1589-ben kelt, fennmaradt irat szerint Csutor János, az esztergomi érseki birtokok adminisztrátora arról tájékoztatja a Magyar Kamarát, hogy az érseki jövedelmekből Pálffy Miklós kapitány nem kapta meg 3 ezer forintos járandóságát, mivel a pénzt a szeminaristákra költötték. Cherődy kanonok, illetve Kutassy János érsek néhány évvel később átsegítették az intézményt egy új korszakba, abba a XVII. századba, melyben a katolikus megújulás kibontakozásban a szemináriumnak is nagyonbb szerep jutott. un 2011. JANUÁR 29. IX. ÉVFOLYAM ■■ 3. SZÁM
