Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-01 / 44. szám

KÖZÖSSÉG W Éjjelbe nyúló napirendek A zárt ülés éjjel fél egy után kezdődött Esztergom adósságkezelése, illetve az adósságrendezési eljárás beindítása körüli vita volt anovember 18-ai tes­tületi ülés fő kérdésköre. Az éjszaká­ba nyúló közgyűlésen, a Fidesz-frak- ció az adósságrendezési eljárás nélküli megoldást javasolta, míg Tétényi Éva polgármester az utóbbi mellett érvelt. A képviselők emellett még számos na­pirendi pontot tárgyaltak. A múlt csütörtöki testületi ülés elején a kiadott napirendhez képest, ismét több lekerült és több fel a tárgyalandók közé. így például nem tárgyalták a képvise­lők Tétényi Éva polgármester az önkor­mányzat pénzügyi gazdasági helyzetéről, valamint a hitelezőkkel folytatott tárgya­lások eredményéről szóló beszámolóját, a Vértes Volán tájékoztatóját, annak támogatási szerződésének megkötését, mivel a vállalat vezérigazgatója, Németh Tamás nem tudott részt venni az ülésen. Lekerült még egyebek közt a terítékről a Védvár Zrt. beszámolója, a térfigyelő kamerarendszer, a mindennapos testne­veléssel kapcsolatot előterjesztés, vala­mint a költségvetési vita pontja is. Ezzel szemben több, új sürgősségi indítványt tárgyalt a közgyűlés, mint az állandó bizottságok összetételének módosítását, a november, decemberi munkaterv meg­változtatását, illetve a Tégy a gyűlölet és a kirekesztés ellen előterjesztést. Emellett a Fidesz-frakció javaslatára még felke­rült a napirendre egy szóbeli tájékoztatás kérése az új Szervezeti és működési sza­bályzat, jegyző által aggályos pontjairól, illetve Esztergom önkormányzatának adósságkezelése. A módosított napiren­det tíz igen, négy nem és egy hiányzó mellett - Batyikné Csőke Ágnes alpolgár­mester nem vett részt az ülésen - fogadta el a testület. A közgyűlés elsőként a Tégy a gyűlölet és a kirekesztés ellen sürgősségi indít­ványt tárgyalta, melyet a beterjesztő Kálmán Sándor ismertetett. A fideszes képviselő atrocitásnak értékelte a frak­ció tagjai felszólalásakor, a Széchenyi térről érkező bekiabálásokat, szidalma­zásokat. Kálmán Sándor erről elmondta, mindezek alkalmasak a munka megza­varására, ezért kérte Tétényi Évát szólítsa fel híveit, ahogy fogalmazott, a normális viselkedésre. A határozati javaslattal a képviselők elítélnek minden olyan gyű­löletkeltő és kirekesztő megnyilvánulást, ami alkalmas a demokratikusan megvá­lasztott testületek működésének megza­varására, állt az előterjesztésben, mely kéri a polgármestert a hasonló esetek megakadályozására. Tétényi Éva szerint a Széchenyi téren egy nagyon jó közösség alakul ki, a tér pedig szerinte arra való, hogy az emberek összejöjjenek, beszél­gessenek. A közgyűlés végül tíz igen, négy nem és egy képviselő távollétében megszavazta a határozatot. A következő napirend Esztergom gyer­mekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló 2009-es értékelés volt, amit a testület egyhangú igennel foga­dott el. Ezután napirenden a vörösiszap katasztrófa áldozatainak támogatása szerepelt. Az eredeti elképzelés alapján háromszor egymillió forintot ajánlott fel a város a három - Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely - településnek, ezt a pénzbeli támogatást azonban módosítot­ta a testület, és elvi döntés született arról, hogy egy kolontári család kapjon tulaj­donba egy esztergomi lakást. A konkrét kedvezményezettről és a lakásról később határoznak a képviselők, akik emellett felajánlották októberi tiszteletdíjukat. A polgármester képviselői kérdésre, misze­rint felajánlja-e egy havi polgármesterei fizetését, kifejtette, hogy ő személyesen segített az adományok pakolásába, és ezzel járult hozzá a segítséghez, melyhez kiegészítésként más forrásból már utalt át összeget. Ezt a napirendet a testület ugyancsak tizennégy igen szavazattal fogadta el. Majd a vaskapui úton lévő kemping megvásárlásakor fennmaradt 16 ([i I 2010. DECEMBER 7. / Vili. ÉVFOLYAM / 44. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents