Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-01 / 44. szám
KÖZÖSSÉG összeg kifizetéséről döntött a testület, a több mint hatmillió forintos foglaló mellett már majd 20 millió forintot a város kifizetett, így a fennmaradó 25 millió forint kifizetéséről is határozott a közgyűlés tizennégy igen szavazattal. Sürgősségi indítványok Ezt követően a sürgősségi indítványok következtek, elsőként a Gyermekkert Szociális és Kulturális Alapítvány ellátási szerződéskötésről határozott a testület, amelyet szintén egyhangúan hagyott jóvá. A következő pontként az önkormányzati állandó bizottságok (az összetételük a Hídlap 2010. november 13-ai számában található - a szerk.) módosításáról határoztak a képviselők, eszerint Stámusz Andrea a közjóléti bizottság tagja és a kisebbségi bizottság elnöke lett, Pócsföldi József a kisebbségi bizottság tagjaként, Pál György a közbeszerzési és ügyrendi bizottság tagjaként dolgozik tovább, utóbbi a városfejlesztési bizottságnak így már nem tagja. Steindl Balázs ezzel szemben a városfejlesztési bizottság tagjává vált, a közbeszerzési és ügyrendi bizottsági tagsága viszont megszűnt. A képviselők közül tizenketten támogatták a módosítást egy képviselő nemmel szavazott, egy pedig tartózkodott. Az önkormányzat novemberi, decemberi munkaterv módosításaként tizennégy igennel elfogadta a testület, hogy - lapzártánk után - most csütörtökön tárgyalja a mindennapos testnevelés órák ügyét, a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz való csatlakozást, illetve a testület szervezeti és működési szabályzatát is. Az új szMSZ-szel - melyet Tétényi Éva még nem írta alá, amit a Fidesz jogellenesnek tart - kapcsolatban ezt követően vita alakult ki, mely után a Fidesz-frakció többszöri kérésére Marosi György jegyző ismertette törvényességi észrevételeit. Terítéken az adósságrendezés Mindez után sürgősségi indítványként az adósságkezelésről tárgyalt a közgyűlés. Steindl Balázs ismertette a polgár- mester által indítványozott adósság- rendezési eljárás következményeit, majd hozzátette, hogy a frakciónak megvan az elképzelése a problémák orvoslására. Tétényi Éva hozzáfűzte, az adósságrendezési eljárás nem csődeljárás, és ha majd nem sikerül a város adósságait rendezni, akkor kell csődeljárást kezdeményeznie. Tétényi Éva azzal folytatta, hogy míg tart az eljárás, addig mindenfajta pályázatból kényszerűen ki kell maradni Esztergomnak, de mint fogalmazott, így két év alatt megerősödhet a város, és a 2013-ban induló Duna Stratégia pályázatokban megfelelő biztonsággal indulhat az önkormányzat. Emellett a véleménye, hogy a pénzügyi biztos, csődbiztos a képviselő-testületet és az önkormányzatot egy felelős gazdálkodásra kényszeríti, erre azonban, mint a polgármester elmondta, nem lenne szükség, ha hajlandó lenne együttműködni a Fidesz-frakció. Ezt a lépést Tétényi Éva, ahogy leszögezte, felelősséggel és a város érdekében kívánja meghozni (mint a héten kiderült meg is hozta - a szerk). Meggyes Tamás képviselő ezután azt részletezte, hogy minden magyar település, melyeknek tartozásai vannak, igyekszik elkerülni az adósságrendezési eljárást. Az ország- gyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a törvény alapján az adósságrendezési eljárás az önkormányzatoknál egyenlő a csődeljárással, majd ezt Esztergom legnagyobb súlyú döntésének nevezte, mivel, ahogy mondta, a város 25 milliárd forintnyi vagyont veszíthet el ezzel. Tétényi Éva összegezte, hogy másfél milliárd forintnyi tartozása van a városnak, Meggyes Tamás szerint azonban a 90 napon túl ki nem fizetett és az adósságendezési eljárásnak alapjának számító összeg 150 millió forint, amit rendezni tud a város kötvényéből. Az országgyűlési képviselő ezután részletezte, azzal, hogy elindul az eljárás, az összes le nem járt tartozás lejárttá válik, így húszmilliárdnyi - aminek van olyan része, ami csak 2025-ben jár le - kifizetetlen adóssága lesz a városnak, de kiemelte, a jelenlegi gondok takarékossági intézkedésekkel orvosolhatók. Meggyes Tamás leszögezte, a takarékossági intézkedések vagy a teljes csőd között kell választania a polgármesternek. Majd azzal folytatta, hogy ez olyan súlyú következményeket okoz, ami tíz évre visszaveti a várost, de ennek elkerülésére számos megoldás van. (A héten Tétényi Éva által elindított adósságrendezési eljárásról, a polgármester és a Fidesz-frakció álláspontjáról a 12-13. oldalunkon olvashatnak - a szerk). A Fidesz-frakció az adósságkezelési napirendi ponton belül tíz plusz egy határozati javaslatot nyújtott be. A tizenegyedik határozati javaslatnak módosításként felvette a testület azt, hogy a hitelező bank szakértőjével együtt dolgozza ki az önkormányzat, hogy hogyan oldhatja meg adóssági helyzetét. Mindehhez még Megy- gyes Tamás javaslatára határozati pontként napirendre vette a testület Tétényi Éva adósságrendezési eljárás elindításáról szóló javaslatát is. A képviselők név szerint szavaztak a tíz határozatról. A Fideszes képviselők igen szavazata mellett, Juhász István (Vállalkozók Pártja) és Stámusz Andrea (Jobbik) tartózkodott, Tétényi Éva és Nyíri Attila (mszp) nemmel voksolt, majd elfogadta a testület a tizenegyediket is, miszerint a város működési költségeinek és az adósság csökkentésére, illetve megszüntetésére a hitelező bank szakértőjét kéri fel a testület, hogy a polgármesterrel és a közbeszerzési bizottsággal dolgozza ki a feladatokat. Tizenkét igen, egy tartózkodás, és egy nemmel elfogadta a testületet ezt a javaslatot is. Végül a polgármester által benyújtott beszámoló első határozati javaslatát, az adósságrendezési eljárás azonnali elkezdését, név szerinti szavazáson a Fidesz frakció ellenezte, Nyíri Attila jelen volt, de nem kívánt szavazni, Stámusz Andrea tartózkodott, ahogy Tétényi Éva is, mert mint mondta, saját felhatalmazásáról esett szó. így végül tizenegy nem és két tartózkodás mellett nem fogadta el a testület a határozati javaslatot. Végül a testületi ülés éjjel fél egy után zárt napirendekkel fejeződött be.-HÍDLAP - I Vili. ÉVFOLYAM / 44. SZÁM / 2010. DECEMBER 1. hidlap.net 17