Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-29 / 36. szám

sport Cambrai és Calais sportolói jártak Esztergomban Francia kapcsolat judos módra Cambrai és Calais judosait fogadták múlt héten az esztergomi judo klub sporto­lói, akik már évek óta szoros barátságot ápolnak a francia egyesületekkel. A vá­rosnéző programok mellett a judosok közös edzéseken is részt vettek, melynek nyitóeseményén Meggyes Tamás pol­gármester is köszöntötte a vendégeket. M ár évek óta szoros kapcsolatot ápol egymással az Esztergomi Spartacus SE judo szakosztálya és Cambrai judosai, akik, ahogyan két éve, idén is együtt érkez­tek testvérvárosuk, Calais sportolóival Esz­tergomba múlt szerdán. A Ludovic Hayart vezette harmincöt tagú francia csoportnak színes programot szervezett az esztergomi klub, a vendégek ugyanis először Budapes­ten jártak, megnézték a hűvösvölgyi fran­cia iskolát, majd találkoztak a Magyar Judo Szövetség vezetőivel, azt követően pedig a margitszigeti Atlétikai Klub judosaival edzettek együtt. Múlt pénteken délelőtt Esztergomban a Szent Imre iskola fogadta a gyerekeket, akik interaktív angol-, testne­velés- és franciaórán vehettek részt. Ezután a Bazilikát a Királyi várat és kisvonattal a vá­rost tekintették meg a vendégek, este pe­dig, ahogy Keresztesi Zsolt, az esztergomi judo klub vezetőedzője fogalmazott, törté­nelmet írtak az edzésen, melyre a környék­beli judosok is ellátogattak Leányvárról, Tokodról, Lábatlanról és több mint 130-an edzettek együtt az esztergomi dozsóban. Az edzésre ellátogatott Meggyes Tamás is, a polgármester köszöntötte a sportolókat, szülőket és természetesen a külföldi ven­dégeket is. Meggyes Tamás a jelenlévők­nek elmondta, hogy édesapja is judozott, így gyerekkorától tudja, milyen összetett és egyben szép sportág, ami, mint hozzá­tette, nagyon békés embereket nevel. A közös edzés után a Szalma Csárda fogad­ta egy magyaros vacsorával a küldöttsé­get, amely a szombat délelőtti edzés után, judo ruhában részt vett a Hídfutáson is. A délutáni program az Esztergom-kertvárosi sportlőtéren folytatódott, ahol Vida József fizikaprofesszor látványos kísérletei káp­ráztattak el a jelenlévőket, akik bogrács- gulyással lakhattak jól. Vasárnap a Prímás sziget végében lévő vízmű megtekintésé­vel, majd a Duna múzeum rövid látogatá­sával ismerhették meg a francia vendégek, hogy a víz hogyan is kerül a csapba Eszter­gomban. Vasárnap este zajlott le az utolsó edzés, majd hétfőn Szentendre érintésével mentek a repülőtérre a Cambrai-i és a Ca- lais-i judosok. „A Szalma Csárda és Zvoncsár Tamás szlovák buszos hatalmas segítségével tud­tuk megszervezni ezt a hétvégét, amelyen egyáltalán nem közhelyként, de többször is elmondtuk egymásnak, hogy ennek a kapcsolatnak még lesz folytatása"- hang­súlyozta Keresztesi Zsolt. A vezetőedző hozzáfűzte, fontos szempontnak tartja az esztergomi sportvezetés, hogy sokszor szervezzen a sportolóknak közös progra­mokat, tatamin alvásos hétvégeket, edző­táborokat és kétévente külföldi utazáso­kat, de mint a Keresztesi Zsolt leszögezte, természetesen versenyekre is mennek a judosok, gyerekkorban azonban nem ez az elsődleges szempont, ahogy a vezető­edző fogalmazott, majd ifi és felnőtt kor­osztályban belehúznak abba is. Kosárlabda és egészség Az esztergomi iskolák négyfős csapatai mérkőznek meg vasár­nap a Kosár Kupa és Fitt-teszt eseményen a Tesco parkolóban. A rendezvény célja a kosárlabdasport népszerűsítése és játékle­hetőség biztosítása mellett a város civil szervezeteinek támoga­tása. A programon, míg a fiatalok kosárlabdában, valamint bün­tetődobó és hárompontos dobó versenyen összemérik tehetsé­güket, addig az érdeklődőket a Tesco Fitt-teszt várja. A tesztre bárki jelentkezhet, akit érdekel saját egészségi állapota, a szoká­sos orvosi méréseken kívül (vérnyomás-, vércukorszint, kolesz­terinszint, testzsír-százalék és BMI index mérés) pedig lesz köz­reműködést igénylő reagálógyorsasági és csípőhajlékonysági teszt, erőteszt (marokerő mérés, helyből távolugrás), állóképes­hidlap.net programok fél tízkor kezdőd­nek és 16 órakor a jótékony- sági szavazással zárulnak. ségi teszt (kerékpáros és evezős ergométer). Az elért eredmé­nyeket szakemberek értékelik majd személyre szabva. A sport- program a város gyerekekkel foglalkozó civil szervezeteinek támogatását is szolgálja, a szervezők ugyanis a jelenlévők szava­zatai alapján dönthetnek arról, hogy három helyi alapítvány kö­zül melyiket támogassa a Tesco 500 ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal. A jótékonysági akcióban az Arany János Általános Iskola, a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakkö­zépiskola és a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépisko­la és Szakiskola vesz részt. A A sportoldalakat szerkesztette: Lenger Varga Péter

Next

/
Thumbnails
Contents