Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-29 / 36. szám

adatok val abszolút vállalható az erősebbik nem képviselőinek is. A finomítások tehát jól tettek a C3-nak, az egyedisége ennek ellenére nem tűnt el, különösen oldalnézetből emlékez­tet elődjére. Hátul sok a változás, a leg­szembetűnőbb formai elem a méretes lámpatest. Belül a komoly minőségi változás a leg­feltűnőbb, no meg az, hogy végre „ren­des" műszerek kerültek a C3-ba. Nem a valaha látott legfinomabb anyagokat használták a franciák, de az összhatás kel­lemes, a domináns szürke árnyalatokat jól kombinálták az ezüstös betétekkel. Az ülések a márkától megszokott módon ké­nyelmesek, a hatalmas Zenith névre ke­resztelt panorámaszélvédő pedig kötele­zően megrendelendő extra. A szélvédő egészen az első ülésen utazók feje fölé ér, de ha kell, akkor„normál"módba húzható a kárpit. Erre csak tűző napsütésben lesz szükség, minden más esetben jól jön a feltárulkozó tér, 109 ezer forintot nagyon megér az „üveg búra". Különösen, hogy ennek köszönhető­en még tágasabbnak tűnik az egyébként sem szűkös C3-as, igaz, négy ember ké­nyelmesen utazhat hosszú távra is, egye­dül talán langalétább sofőr mögött lehet passzentos a lábtér. Tesztautónk további meglepetést is okozott, először volt alkalmunk kipróbál­ni az 1,4-es, többek között a Minikbe is szerelt VTi-motort. Sajnos az elmúlt idő­szak szigorodó környezetvédelmi normái miatt a kis lökettérfogatú, feltöltő nélkü­Teszt: Citroen C3 1,4 VTi Újragondolva Elődjénél kevésbé nőies, műszaki­lag igényesebb lett a C3-as, méghozzá úgy, hogy mindeközben megtartotta az átlagból az autót kiemelő gömböly- ded formákat. Ha hozzáteszem, hogy a minőségérzet is átlagon felüli volt a kisgömböcben, attól tartok, hogy az új­ságíró számára szándékosan a kesztyű- tartóba „felejtett", eurókötegekkel kitö­mött borítékokat vizionálnak. Ha még azt is hozzáteszem, hogy a váltója is re­mek volt, gyanújuk már-már Nokiás-do- boznyi magasságokba száll. L egnagyobb sajnálatomra egyáltalán nem dívik az ilyesmi az importőröknél, vagy legalábbis eddig még nem találkoz­tam vele, így effajta ösztönzések nélkül készülnek a tesztek, azaz az autónak kell meggyőznie arról, hogy vajon mennyire felel meg az adott típustól elvárt igények­nek. Nyilván, egy családi autótól nem vár­ható el, hogy a szerpentinek királya le­gyen, mint ahogyan egy sportkupétól sem azt, hogy kategóriabajnok-méretű csomagtérrel rendelkezzen. Ezért létez­nek különböző kategóriák, a vásárló mér­je fel, hogy milyen célokra kell a négyke­rekű, azután válasszon. A C3 például sok helyen a család máso­dik autója, anya kocsija szerepet tölti be, esetleg fiatal párok, egyedülálló fiatalok járműve, kis hazánkban azonban sokszor a családi mindenes szerepet is be kell töl­tenie. Az előző C3-akat ettől függetlenül Magyarországon is inkább hölgyek vezet­ték, talán az egyetlen típus, amelyre igaz a használtautók esetében kivétel nélkül ál­lított „hölgy tulajdonostól eladó" szlogen. Tagadhatatlan, hogy meglehetősen fe­minin vonásokkal bírt az előd, mostani tesztalanyunk ezért bőséges hormonke­zelésen esett túl, az új formaterv kevés­bé nőies, a tesztelt fekete színben a méh­sejt rácsos orral és a krómozott kipufogó­Méretek (mm): hosszúság 3941, szélesség 1728, magasság 1524, saját tömeg 1075 kg, megengedett össztömeg 1575, csomagtartó mérete 3001. Motor: 1397 cm3, max. teljesítmény (LE/ford.): 95/6000 min, maximális nyomaték: 135 Nm/4000 min, átlagfogyasztás 5,81, tesztfogyasztás 7,41, gyor­sulás (0-100 km/h): 10,6, végsebesség 184 km/h. Alapár: 3 910 000 Ft. Bukovics Krisztián 46 hídlap-s~ ■

Next

/
Thumbnails
Contents