Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-08-28 / 31. szám

régió Harmincmilliós kérdések a fejlesztésükhöz szükséges csomópont­építkezés finanszírozására semmi sem kötelezhette a dorogi polgárok pénzével gazdálkodó önkormányzatot. Vagyis Var­ga 30 milliós vállalása nem Dorogot segí­tette volna, hanem a kút és az Ipari Park tulajdonosait. Tittmann arra hivatkozott, hogy a 11-12 milliós ajánlat az egyetlen, más nem kíván­ja megvásárolni a területet. Bár első körben - az ellenzék nyomására, lásd riportunkat Balogh Zoltán képviselővel - visszavonta az indítványt, de már a következő testüle­ti ülésen újratárgyaltatta. A vállalkozó any- nyival egészítette ki ajánlatát, hogy 30 mil­lió forintot ajánlott fel a 10-es főúton meg­építendő körforgalom beruházásához. Ezt az ajánlatot Tittmann többsége el is fo­gadta, az ellenzék pedig továbbra is kifo­gásolta az árlicit elmaradását. Mennyi az annyi - hol a plusz 30 millió? Azonban a csomóponthoz való hozzájáru­lás is kérdőjeleket hagy maga után. Mind­járt az első probléma, hogy akár megépül, akár nem, a dorogi költségvetés a Varga­féle 30 millióból egy fillért sem lát. Hiszen állami úton, a 10-esen építeni a közútfenn­tartójának kell, ahogy a költségeket is ő áll­ja. Vagyis Dorog hiába szerződik a „30 mil­Legutóbb a dorogi Intézmények Házá­val kapcsolatos,,sokszázmilliós kérdé­seket" boncolgattuk, s úgy tűnik, van több hasonló furcsaság is, például a már múlt héten is említett Varga András ingatlanvásárlása. Varga Dorog határá­ban, a csárdánál, a csolnoki elkerülő út város felőli oldalán szemelte ki magá­nak az önkormányzat mintegy egyhek­tárnyi telkét. A vételi ajánlat a környék városi ingatlanjainak 4-6 ezer forintos négyzetméter-árához képest elképesz­tően alacsony volt, mindössze 1500 forint. Tittmann János polgármester mégis a testület elé vitte a szerződés- tervezetet. liós feltétellel", bevételei egyáltalán nem gyarapodnak, a város nem járt jól a módo­sított szerződéssel sem, 1500 Ft/m2áron szabadult meg 4-6000 Ft/m 2 árú telkétől. Kinek kell körforgalom - és kinek kellene építeni? A második probléma, hogy a körforgal­mat a hatóságok azért írták elő, mert a csolnoki elkerülő kiindulásánál egy ipa­ri parki és egy, a szomszédos benzinkút­hoz vezető, kétirányú csatlakozást is ter­veztek. Tegyük hozzá: ezek, az iparterü­let és a kút is, magántulajdonúak, vagyis A dorogiak végül rosszul járnak A harmadik probléma pedig az, hogy mi­után a körforgalom-építést a hatóság elő­írta, az ipari park lemondott a bekötőút építéséről, az üzemanyagtöltő állomás - ami, halkan jegyezzük meg, Szalánczai Péter volt alpolgármester családjának tu­lajdonában van - pedig átterveztette a megközelítést, és csomópont nélkül le­ágazást alakított ki a csolnoki bekötőn, igya körforgalom-építést elnapolták, a 30 milliós hozzájárulással együtt. Akárhogyan és akárhonnan nézzük, is­mét áron alul került a dorogi köztulajdon magánkézbe. Vagyis amíg a város (és la­kói) áron felül vásárolnak (Intézmények Háza, 245 helyett 638 millióért), addig a másik oldalon is könnyen elengednek milliós bevételeket (a 11-12 milliós vétel­ár helyett becslések szerint 40-45 millió is üthette volna Dorog, a dorogiak markát).-tsin­Balogh Zoltán önkormányzati képviselő így elevenítet­te fel a Hídlapnak az ingatlanértékesítést- 2009 elején került a dorogi képviselő-testület elé a vételi ajánlat. Első pillantásra is láttuk, hogy a környéken ismert, számunkra reálisnak tartott árakhoz képest jóval alacso­nyabb árajánlatot hozott be az ülésre Tittmann János. Azon már meg sem lepődtünk, hogy „jó dorogi szokás" szerint egy jelentkező adott ajánlatot a területre, hiszen Dorogon az MSZP-s irányítás alatt nem volt divat licitet ki­ír m írni, versenytárgyalást hirdetni. Személy szerint én ismer­tem is egy vállalkozót, aki érdeklődött a terület iránt. Mindezekre tekintettel kér­tük a döntés levételét a napirendről.- A következő testületin újabb ajánlattal jelent meg Tittmann János. Ez 30 milli­óval többről szólt, vagyis rövid idő alatt a vásárló úgy döntött, neki akkor is meg­éri, ha az eredeti ajánlatát megduplázza. Természetesen a licitnek, árversenynek még a látszata sem jellemezte az üzletet, ugyanúgy egy „érdeklődő" határozta meg végül az árat, ahogy ez már nálunk szokásos.-Annál kevésbé lehetünk elégedettek a polgármester javaslatára nyélbe ütött üzlettel, mert a szerződés szerint azt a „plusz 30 milliót" csak akkor fizeti ki Var­ga András, ha megépül a körforgalom a telekre vezető útcsatlakozással. Ráadá­sul ezt az összeget célzottan a körforgalom megépítéséhez fizeti ki a vevő, bár az eredeti áron már a tulajdonába került a telek. Mivel egyelőre nem látszik meg­valósulni a beruházás, könnyen lehet, hogy mégiscsak az eredeti árért kerül ki az önkormányzat tulajdonából a terület, vagyis ügyes trükkel nyomott áron szaba­dították meg a dorogiakat egy értékes vagyonelemtől. 20 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents