Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-21 / 30. szám
esztergom Pro Űrbe - a városért Idén Esztergomban hárman részesültek a Pro Űrbe elismerésben: Dr. Pák Gábor belgyógyász, a Vaszary Kolos Kórház osztályvezető főorvosa, Dr. Kolumbán György ügyvéd, önkormányzati képviselő és Kotz István, a Babits Mihály Általános Iskola igazgatója. • • Ü nnepi ülést tartott múlt vasárnap Esztergom képviselő-testűlete a Vármúzeum Lovagtermében a Pro Űrbe Esztergom díjak átadása alkalmából. Az ünnepi esemény Kobzos Kiss Tamás lantművész műsorával kezdődött, majd Németh József alpolgármester mondott köszöntőbeszédet, melyben kiemelte a Pro Űrbe díjjal kitüntetettek hétköznapi hősiességét, illetve köszönetét mondott nekik, amiért alázattal, becsülettel és szeretettel végzik munkájukat a városért és a benne élőkért. A kitüntetéseket, mellyel egy díszes oklevél és egy zsebóra járt, Knapp János Pál és Németh József alpolgármesterek adták át a díjazottaknak. Elsőként Kolumbán Györgyöt szólították a díj átvételére, aki 1965 óta él Esztergomban, jogászként dolgozott, 2002 óta önkormányzati képviselő és ideje nagy részét a város közügyeinek és hagyományainak szenteli. Ezt követően Kotz István, a Babits Mihály Általános Iskola igazgatója vette át az elismerést, aki több mint három évtizede él és dolgozik a városban, az általános iskolai igazgatók munkaközösségének vezetője, az oktatási és ifjúsági bizottság külsős tagja. Harmadikként Pák Gábort szólították a pulpitusra, aki 1971-től dolgozik a Vaszary Kolos Kórház belgyógyászati osztályán, betöltötte a kórház orvosigazgató-helyettesi, majd kilenc éven át az orvos-igazgatói posztját is, ma a belgyógyászat II. osztályvezető főorvosa, számos előadás és publikáció szerzője, nemzetközileg elismert szaktekintély. Díj Esztergom gyarapodásáért A város, ókori görög nevén polisz, mindig valamely közösség autonóm központját és a hozzá tartozó területeket jelentette. A városoknak, illetve településeknek - mint egykoron például Athén - ez az önálló államisága ugyan ma már a múlté, mégis számtalan jogi szabályozás helyi illetőségű, az adott önkormányzatok joghatóságába tartozik. Ezek egyike a megtisztelő Pro Űrbe díj adományozása azoknak, akiket az adott település önkormányzata érdemesnek tart rá. Esztergomban az 1970- es évektől adományozzák a díjat. Akkor pontos jogi szabályozása született annak, hogy milyen kritériumok szükségesek az elismerés elnyeréséhez. Javaslatot vagy a tanácselnök vagy a végrehajtó bizottság valamely tagja tehetett, a jogosultságot végül a VB határozta meg. Esztergom Város Képviselő-testülete napjainkban is évről évre adományoz Pro Űrbe díjat évenként három olyan esztergomi polgárnak, akiktartósan kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, jó híre növeléséhez. A Pro Űrbe díj tehát adományozható jogi és természetes személyeknek, valamint egyéb szervezeteknek, a tudomány, művelődés és művészet terén elért kiemelkedő eredményekért, az oktatási, kommunális, szociális, egészségügyi vagy gazdasági területen kifejtett jelentős tevékenységért, továbbá olyan személyeknek, akik munkájukkal hozzájárultak a rend és közbiztonság színvonalas emeléséhez, illetve akik sport- és egyéb eredményeikkel öregbítették a város hírnevét, hozzájárultak az ókori latin kifejezéssel élve „civitas", jelen esetben Esztergom gyarapításához. Városunkban a díj átadására általában minden év augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján kerül sor a vár lovagtermében. Talán furcsának tűnik, hogy mai, anyagiakkal, banki tranzakciókkal átszőtt szomorú pénzvilágunkban az elismerés nem jár anyagi juttatással. A képviselő-testület által elfogadott fölterjesztettek,egy emlékplakettet és egy hozzá tartozó oklevelet vehetnek át, ám ha értékteremtésben, az értékek megőrzésében gondolkodunk vélhető, hogy egyik díjazott sem borítékot várna, sokkal inkább érzik azt, hogy tevékenységüket, munkájukat, erőfeszítéseiket értékelte a képviselő-testület. Gábor Éva/ Varga Péter Dénes 18 hídlap hidlap.net