Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-08-21 / 30. szám

az udvarnoki városrész fokozatosan az esztergomi káptalan kezébe csúszott át. Tulajdonjoga bizonyítására 1221 előtt az esztergomi káptalan két oklevelet hamisíttatott Imre király nevére. Az egyik 1202-re datált hamis oklevél szerint Imre a vásárhelyet a leírt határok között levő telkekkel, épületekkel és lakosokkal az egyháznak adta, az így nyert népeket adózási és bíráskodási szempontból is az esztergomi egyháznak vetette alá. A király nevére szóló, 1202-re hamisított oklevél megerősíti az előző évről szóló fiktív adományt, továbbá az egyháznak adta a Szent Lőrinc-templom mellett fekvő földet. 1221-ben a káptalan pert nyert a királyi udvarnokok tulajdonjogát illetően és ettől kezdve jogilag is a káptalan birtokát képezte. Népei az egyház alattvalói lettek. Az egyházi túlsúlyt még két további mozzanat biztosította. A latin települést körös-körül egyházi birtokok övezték. 1239-ben IV. Béla hozzájárult, hogy a Várhegy tövében egy érseki várost alapítsanak, mivel az érseknek nem volt a közelben városa, ahol magát és egyházát megvédhette volna. így fél évszázad alatt rendkívül megnőtt az egyháziak túlsúlya, bár az időközben lezajlott tatárjárás szinte egészében elpusztította a várost. Mintegy tizenkétezer főből álló lakossága szinte teljesen odaveszett. A városba visszatérő IV. Béla egy újabb inváziótól tartva a királyváros polgárait a várba rendelte, a királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozta, és székhelyét 1256-ban Budára helyezte át. Jómaga azonban családjával együtt az esztergomi ferenceseknek a tatárjáráskor ; ..

elpusztított és általa fényesen újjáépített templomába te- metkezett 1270-ben. Sírját ^

a régészek máig nem talál- tálc meg, pedig napjainkban szenzációs felfedezés volna,

hiszen talán ez az egyetlen 'jimRl AM IÜaSk*

feltáratlan királysírja Ár- i

pád-házi uralkodóinknak.

Esztergom a 15. században vallási és reneszánsz kulturális központ volt. A 14-15. században Esztergom érsekei révén gyakran országos események színtere volt, a magyar kultúra egyik legfontosabb fellegvára lett. Udvarukban, amelynek gazdagsága a budai és visegrádi királyi udvarokéval vetekedett, gyakran fordultak meg királyi vendégek. Királyaink közül kedvelték és támogatták az érseki székhelyet Károly Róbert, Nagy Lajos és Luxembergi Zsig- mond is. A tudósok és művészek közül kiemelkedő vendégei voltak Esztergomnak Regiomontanus, a híres csillagász, Ilkus Márton, Georg Peuerbach, Pier Paolo Vergerio, Janus Pannonius és végül Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója, aki történeti munkájában kiemeli Vitéz János építkezéseit. Vitéz folytatta nagy elődje, Széchy Dénes munkáját. Sokat épített a késő gótikus, függőfolyosós váron, udvara világhírű volt. Sokat tartózkodott a várban Mátyás király is. Vitéz európai hírű könyvtárába számos művészt gyűjtött maga köré. Galeotto Marzio többször huzamos ideig tartózkodott Esztergomban. Itt írta meg „De homine” (Az emberről) szóló physiologiai és orvosi vonatkozású munkáját. Vitéz János a régi székesegyház mellé emeletes könyvtárat, csillagvizsgálót építtetett. Legjelentősebb alkotásáról, híres palotájáról és függőkertjeiről írjta Antonio Bonfini a következőket: „...a várban tágas lovagtermet épített. Ez elé vörös márványból pompás, kiugró tornácot - loggiát - emeltetett kettős erkéllyel. A nagyterem fejéhez a Sibyllák kápolnáját építtette, ahol valamennyi Sibylla képét láthatjuk. A lovagterem falán sorban nem csak az összes magyar király, de a \ szkita ősök képei is láthatók... továbbá kettős ker- L \ tét is létesített, amelyeket oszlopokkal és felettük & \ húzódó folyosóval koronázott. A két kert közé, a szikla mellett kerek tornyot építtetett vörös márványból, s ezt különböző termekkel, fönt kilátó erkélyekkel ékesítette... Szent Adalbert bazilikáját üvegmázas cserepekkel fedette be...” A várost 1543-ban elfoglalta a török, az jS Oszmán Birodalom végvára, az Esztergomi szandzsák központja lett. A tizenötéves há- /j9 / ború idején Karl von Mansfeld csapatai gróf

Cseszneky Mátyás magyar huszárainak segít- ségével visszafoglalták ugyan, de 1683-ig - végleges felszabadításáig - többször cserélt gazdát.

Az egymást követő ostromok során majdnem az egész város elpusztult, elnéptelenedett. 1683-ban a Bécset felszabadító Sobieski János lengyel király serege űzte el végleg a törököket.

Újjáépülő Esztergom

1256-ban a polgárság, megunva a várhegyi szállását, visszaköltözött az újjáépülő királyi városba, ami azonban sokáig nem nyerte vissza régi ^

gazdagságát és hatalmát. A város a káptalan tulajdona lett, az ő földjén épült fel az új városháza. Ennek feltétele pedig az ősi vámmentesség jogáról való lemondás volt. A várat ezután az érsekek építették tovább. Övék volt a vár alatti Víziváros is. A valóban város jellegű és méretű, „királyi város” fallal védett magja azonban továbbra is királyi fennhatóság alatt maradt. 1327-ben a királyi városhoz csatolták a legnagyobb és legjelentősebb külvárost, a délkeleten fekvő Kovácsit, a különféle mesteremberek, kovácsok, ötvösök és pénzverők három templommal is rendelkező városrészét.

Élet a török hódoltság után

A polgárságát vesztett, részben a harcokban elesett, részben elmenekült vármegyei lakosság benépesülése lassan következett be, egyrészt a szándékos betelepítésnek, másrészt a spontán bevándorlásnak köszönhetően. A várost a feudális kötöttségek elől menekülő jobbágyok, németek, csehek, rácok népesítették be. Ők az ingyen kapott föl-