Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-18 / 47. szám
KULTÚRA rengeteg befektetett energia, ami nélkül nem működik a dolog, és azért úgy érzem, hogy szerencsénk is van. Balázs: Biztos, hogy meghatározó volt a személyes példaadásunk és az egyértelmű véleményünk a közös együttlétről, összefogásról, egymás óvásáról, hogy mindig tudták, bármit jelent ki az egyikünk, azt a másik soha sem fogja megkontrázni. Eci; És a szeretet helyes sorrendje. Azzal, hogy gyerekeink lettek, egymás számára nem kerültünk második vagy harmadik helyre. Elsők maradtunk egymásnak, azután következtek ők. Ezt a mintát látták és azt hiszem, a maguk kapcsolatait is ilyen alapon alakították ki. Balázs: De ugyanez volt a mi esetünkben, a szüléinkkel kapcsolatosan is. Ahogy összeházasodtunk egymáséi lett az első hely és „annak okán elhagyja apját anyját”, a szülők normálisan és minden megbántódás nélkül örömmel vették, hogy ők immár „csak” a másodikok.- Az egyetem után visszakerültetek Esztergomba, aztán jött egy óriási huszárvágás, Líbia.-Eci: Igen, a nagy kaland. Kimentünk három és fél évre dolgozni, nyilván elsősorban az anyagiak miatt. Nagyon nehéz volt. Valójában, ami ott tartott, az egyrészt a szerződés, másrészt a tisztesség. Ott megtanulhatta az ember, hogyan kell becsülettel, tisztességgel helytállni, ráadásul akkor azután végképp csak egymásra számíthattunk.- Együtt találtátok ki, vagy egyszer csak egyikőtök hazajött és azt mondta, hogy, na, menjünk!- Eci: Ez szó szerint így volt. Balázs egyszer november közepén hazajött és közölte: Ecusom, februárban megyünk Líbiába. Azt hittem infarktust kapok. Tragikus volt, katasztrófa, de nem volt választásom. Vagy elengedem egyedül és akkor nincs tovább házasság, vagy itthon marad és akkor egy életre úgy érzi, hogy kihagytunk valamit. így azután csomagoltam és mentünk.- Mindkettőtöknek megvan a maga hobbija. Balázs örömmel és nagyszerűenzongorázik, te művészien fotózol, de a passziók közé tartozik az utazás is.-Balázs: Valóban. Az első lökést ehhez éppen Líbia adta meg legalább is anyagi értelemben. Azt, hogy a nyolcvanas évek elején minden nyáron a gyerekekkel együtt legalább egy hónapot külföldön tudtunk tölteni. Most már persze kettesben megyünk. Kiszúrom az úti célt, Ecus vagy módosít rajta, vagy nem, megegyezünk az időpontban, tájékozódunk, olvasunk az illető országról vagy országokról, azután nekivágunk a saját szakállunkra mindenféle iroda segítsége vagy bevonása nélkül.-Azt mondod: most már kettesben. Ugyanakkor kvázi családtagként tudom, milyen fontos számotokra ez a szépen megsokasodott família, az együtt töltött ünnepek, általában az együttlétek.-Eci: Valójában karácsonytól karácsonyig élünk. Lélekben már januárban készülünk a következő karácsonyra, amikor bizony előfordul, hogy vagyunk itt vagy ötvenen. Szenteste persze csak huszonegy körül - gyerekek, unokák, anyám - utána aztán az egész família. Mindenki egyszerre beszél - persze a legtöbbet én.- Visszatérve egy kicsit a gyerekekre, számomra a családban a kedvenc, az „ügyeletes zseni” mindig Zsuzsika volt.-Eci: Jaj, mértté elfogult vagy! Dévaiéban igaz, hogy Zsuzsi különleges képességű gyerek, illetve már anya. Nagyon szorgalmas és hihetetlenül szívós. Mindig a legjobb akar lenni abban, amit tesz. így végezte el a jogot, így szerezte a négy nyelvvizsgáját, az angolt, franciát, németet és a spanyolt meg egyáltalán mindent a tökéletességre törekedve művelt. Nem mondom, hogy mindig jókor volt jó helyen, de most ismét csinál valamit, ami iszonyú teher, hiszen Brüsszelben attasé. De Szabi fiúnk például munkamániás, ő az, aki a leginkább a földön jár, ő gondolkodik a legpraktikusabban az életről, Encsi pedig - talán anyámtól örökölte - nagyszerű pedagógus, aki máig négy órákat készül az óráira.- Balázs, te nem vagy bőbeszédű ember, és ami a világ anyagi természetű részét illeti nem is rendelkezel túl nagy igényekkel. Líbia után például vettél egy autót és ha több mint bő tíz év után Szabolcs nem cseréli le neked, máig azzal járnál.-Balázs: így van. Életemben talán összesen négy autóm volt, abból is hármat Szabolcs cserélt le. Engem sokkal inkább érdekelnek a nyelvek. Angolul, franciául olvasok, ez a mániám, nagyon jól le tudom vele kötni magamat, még zongorázni sincsen annyi időm, mint korábban, a nyugdíj mellett dolgoznom is kell egy kicsit, hogy tudjunk utazni, hiszen ez az egyetlen luxus, amit megengedünk magunknak. Persze karácsonykor én játszom a Mennyből az angyalt, pontosabban kísérem a gyerekeket, akik ilyenkor énekelnek, táncolnak, szavalnak. Ecus egyébként is könnyen elérzékenyül, de ilyenkor aztán könnyekig meghatódik.-Eci! Amíg Balázs közismerten szűkszavú, te a világ egyik általam ismert legjobb humorú embere vagy.-Eci: Na, éppen te mondtad egyszer, hogy Misi, a bátyám és én ketten teszünk ki egy Pista bácsit, az apámat. Egyébként hiszem és tudom, hogy az embernek mindenben meg kell látnia a dolgok jó oldalát, mindennek megvan az a darabja, amin inkább lehet jókat nevetni, mint sírni. Ennek talán az is forrása, hogy ha végiggondolom az életemet, gyakorta taglalom, eleget tettem-e azoknak a feladatoknak, amiket vállaltam. Tisztességgel állíthatom, hogy igen és ebben óriási szerepe van ánnak, hogy mindig nagyon együtt voltunk és vagyunk Balázzsal.- Csomagolsz már az idei karácsonyra?-Eci; Hogyne, persze. A dekorációkat már feltettem, kötöm a masnikat a fára, tervezem, hogy mit, hogyan fogok csinálni.- Hogyan oldjátok meg ennyi kisgyerek előtt, között, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, meg az angyalok díszítik áfát?-Eci: Leginkább kompromisszumok árán. Amíg át tudtuk vinni őket anyámhoz, addig teljes volt a titoktartás. Amikor aztán kicsit nagyobbak lettek, akkor lefektettük őket aludni arra az időre, amíg a fát díszítettük, de tavaly bizony már leselkedtek. Meg kell mondanom, igazi úri emberek, nem kérdezik meg, hogy mi történik. Amikor azután direktbe látják a fát és mi előadjuk, hogy a Jézuska ezt előre hozta, mert nagyon sok dolga van, akkor a fele elhiszi, a másik fele somolyog, de aki somolyog, az is diszkréten teszi. Nem árulkodik. VARGA PÉTER DÉNES D hidlap 2010. DECEMBER 18. / Vili. ÉVFOLYAM / 4 7. SZÁM
