Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-18 / 47. szám
KULTÚRA / HELYT HISTÓRIA Az osztrák örökösödési háború VI. Károly német-római császár 1740. október 20-án halt meg, akivel kihalt a Habsburg-ház férfi ága. Hiába igyekezett az uralkodó birodalma fejedelmeivel elfogadtatni a leányági öröklődést biztosító Prgamatica Sanctiót, arról Mária Terézia trónra léptekor kiderült, hogy senki nem veszi komolyan. A királynő ugyan közölte népeivel, hogy jogosan lépett trónra, azt azonban már elmulasztotta megüzenni a fejedelmeknek, hogy az adott pillanatban sem pénze nem volt, sem jártassága az államügyek intézését illetően. Az uralkodás „mesterségébe”, vagyis a birodalom kormányzásának a fortélyaiba ugyanis Károly nem avatta be, a fiatalasszony atyjától örökölt tanácsadói pedig mind hetven év körüli idősek voltak, amint később, egy másik történelmi pillanatban elhangzik majd: „beporosodott múmiák gyülekezete”. Egyébként korábban sem voltak különösebben nagy elmék, hajlott korukra pedig még óvatosabbakká és tehetetlenebbekké váltak. Károlyt még szinte el sem temették, amikor megjelent a bécsi udvarnál Károly Albert bajor választófejedelem követe, aki még csak nem is az ifjú királynőnek, hanem az udvari főembereknek jelentette be ura trónigényét a császári méltóságra. VI. Károly német-római császár Nyomában ott termett a szász követ, aki arra hivatkozott, hogy III. Ágost szász választófejedelem és lengyel király felesége, Mária Jozefa főhercegnő 1. Habsburg József legidősebb leánya, tehát az ő leszármazottját illeti meg az örökség. V. Fülöp spanyol király pedig ugyancsak jelentkezett a teljes Habsburg-örökségért, miközben közbelépett a legnagyobb erő, Poroszország is. A császártisztelő I. Frigyes Vilmos helyét épp ebben az évben foglalta el II. Frigyes, aki saját magán kívül legfeljebb még Voltaire -t tisztelte, de a Habsburgok iránt semmiféle. hajlandóságot nem mutatott. Ennek ellenére először nem is a trónigényét jelentette be, sőt felajánlotta, hogy megsegíti Mária Teréziát ellenségeivel szemben, ha a segítségért cserébe megkapja Sziléziát, a monarchia leggazdagabb tartományát, ami bányáival, virágzó városaival és iparával a dunai állam legfontosabb tartománya volt. Az udvari tanács hosszas töprengés után elfogadta a segítséget, a követ azonban, aki az üzenetet Berlinbe vitte még meg sem érkezett rendeltetési helyére, amikor december 16-án, éppen 270 évvel ezelőtt a poroszok betörtek Sziléziába. Kitört az osztrák örökösödési háború. Január 3-án Boroszló megadta magát. Rövidesen egész Szilézia porosz kézre került. A kialakult helyzetben közel sem volt másodlagos Magyarország állásfoglalása, azé a Magyarországé, ahol nem egészen három évtizede még Rákóczi zászlai lengtek és a kurucok tárogatói sírtak az éjszakában. Pedig Mária Terézia mindennek ellenére segítséget csak tőlünk remélhetett. 1741 tavaszán, tizenkét év után először tehát országgyűlést hirdetett Pozsonyba. A diéta elégedetlen hangulatát nem utolsósorban a királynő személyes megjelenése, lélektani érzéke fordította kedvezővé. Míg a rendek kezdetben sérelmeiket hangoztatták és a német tanácsosok illetéktelen befolyása ellen tiltakoztak, szeptember 4-én a királynő gyászruhában jelent meg és a magyar urakhoz intézett beszédében elpanaszolta, hogy mindenki elhagyta őt és csak a magyarok lovagiasságára és vitézségére számíthat, csak rájuk bízhatja magát és gyermekeit. A rendek a pillanat nagyszerűségétől meghatódottan megszavazták a kellő katonai segítséget, így rövidesen több mint hatvanezer magyar katona küzdött a császári lobogók alatt a bajorok ellen meglehetős, a poroszokkal szemben már kevesebb sikerrel. Igaz ugyan, hogy. Károly Albert bajor választófejedelem időközben császárrá koronáztatta magát Frankfurtban, de halála után a címet majd Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc fogja örökölni. Alsó-Szilézia átadásával a porosz fronton is sikerült fegyverszünetet kieszközölni. Mindeközben Savoya, vagy amint ekkoriban már inkább nevezték Piemont is Mária Terézia mellé állt, míg végül Anglia is beavatkozott a háborúba Bécs oldalán. Az osztrák csapatok ekkorra elérték a .Rajnát, Németalföldön angol seregek szálltak partra és nyomultak előre. A leginkább magyar katonákból álló hadak rövidesen Strassburg előtt álltak. Igaz, a poroszok benyomultak Csehországba, sőt Prágát is megszállták, de Felső-Szilézia osztrák kézen volt. II. Frigyes már Alsó-Szilézia elvesztésétől rettegett. Közben azonban gyengítette az osztrákok támogatottságát, hogy az angolok a franciákkal bocsátkoztak háborúba, sőt hadat üzentek Németalföldnek, azaz HollandiáMária Terézia és Lotharingiai Ferenc nak is, így a magyarokkal ugyan megerősített és sikeresen harcoló Ausztria lassan elveszíteni látszott szövetségeseit. Végül francia javaslatra 1748-ban összeült az aacheni békekongresszus. Az itt született döntés értelmében Mária Terézia ugyan elvesztette majdnem egész Sziléziát, de trónutódlását már senki nem kérdőjelezte meg, a császári cím férjén keresztül mégis csak a Bécsben székelő uralkodóra szállt és a történet sem ért véget, hátra van még a hétéves háború. Az osztrák örökösödési háború elhúzódása összességében csak arra volt jó, hogy a szövetségesek mindkét oldalon kiábránduljanak egymásból. A magyarok hathatós segítségét és hozzáállását ugyanakkor a királynő uralkodásának negyven esztendeje alatt soha nem felejtette el. VARGA PÉTER DÉNES Vili. ÉVFOLYAM / 47. SZÁM / 2010. DECEMBER 18. > hidlap.net
