Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-04 / 45. szám

KÖZÖSSÉG A találkozón két nagyobb témáról esett szó, egyfelől egy új, többcélú, száraz szi­getelőlapot mutattak be a szakembe­rek, másfelől pedig technológiai fejlesz­tésekről és gépbeszerzésekről is zajlott eszmecsere. Az idézett új fejlesztésű terméket elsősorban a kis- és közép- vállalkozásnak számító építőipari cé­gek figyelmébe kívánták ajánlani a ma­gyarországi képviseletet jelentő Promat GmbH, szakemberei. Az összejövetel másik érdekes része volt az új beruhá­zásokkal kapcsolatos fejezet. A vállalko­zók egy részét különösen az érdekelte, hogy cégük milyen pénzügyi kondíciók­kal kell, hogy felvér­tezve legyen, hogy I a gépekkel kapcso­latos beruházásokat meg tudja valósíta­ni. Az előadás folya­mán szó esett még a 2011-es Széchenyi Terv egyes részeiről, azokról a pályáza­tokról, melyek a fent említett technoló­giai fejlesztéseket és gépbeszerzéseket befolyásolhatják. KRESZ-TESZT A SULIBAN ESZTEBCOM> A Szent Imre iskola általá­nos iskolai intézményegysége novem­ber 25-én tizedik alkalommal szervez­te meg városi közlekedési vetélkedőjét. A játékos versenyen öt iskola mérhet­te össze tudását. A 4- osztályos tanulók képzeletbeli rendőrként intézkedhettek, kresztáblákat kellett felismerniük és kü­lönböző közlekedési helyzetekben fog­lalhattak állást. A verseny főszervezője Szabolcsné Zink Mária tanító volt a zsűri elnöke pedig a Molnár Gábor Autósisko­la oktatója, Olaszy Marietta. A vetélke­dőt a Gyakorló általános iskola csapata nyerte meg. KÖSZÖNETÉT MONDANAK A POLGÁRŐRÖK AMMAVÖLCY-SÁRISÁP. A Sárisáp-Annavölgy Polgárőr Egyesület nevében Kun Csaba elnök ezúton köszönetét fejezi ki mind­azoknak a magánszemélyeknek, akik a 2009. évi adójuk egy százalékát az egye­sület részére ajánlották fel. A 79.604 fo­rint összegű támogatást az APEH szep­• metszeteketet • festményeket • akvarelleket • grafikákat • fotókat 1200 féle magyar, olasz és cseh keretlécek Kereteztessen • családi képeket . Aonre •gobelint ,enti idősen mmdenr • gyerekrajzot Adve ,nyt adunk! • kirakót >j QO/o kedvezrT,e “ • régi fotográfiákat SssöaTpffiv &0Ci dk 80 ®® 2® ®2§ofl§fii2 mmSacpOii^^ __ 2 500 Esztergom-Kertváros, Ipari Park, Hrsz. 30051 Tel./fax: 06 33 419187; mobil: 06 30 9491444; email: infof&Jegomko.hu; www.egommhii EGOM- $ „A (cert ékköw-.. • Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában Hasított tűzifa, ömlesztett köbméterben, díjtalan házhozszállítással! 4 m3 bükk 42.000 Ft 4 m3 tölgy 42.000 Ft A tűzifa és a mérlegelés telephelyünkön megtekinthető! 2531 Tokod, Hrsz.: 023/16.; tel.: 06-20/333-2891,06-20/519-2178; www.vest.hu tember 23-án utalta át az egyesület számlájára. A pénzt az „Egyesületi alap­szabályában foglalt cél szerinti tevé­kenységére fordítják. KÖSZÖNETÉT MONDANAK A BORBARÁTOK AHRAVÖLCYSÍRISÍP> kz Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnői­nek Egyesülete nevében Schummel Ta­más elnök köszönetét mond a támo­gatásért mindazoknak a magánsze­mélyeknek, akik 2009. évi adójuk egy százalékát az egyesületnek ajánlot­ták fel. Az egy százalékokból összegyűlt 128 132 forintot szeptember 23-án utal­ta át az APEH az egyesület számlájára. A támogatást az egyesület alapszabályá­ban megfogalmazott cél szerinti tevé­kenységekre fordítják. OPTIC WORLD 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 5. Tel.:+36 33 315 355 www.opticworld.hu Nyitva tartás: H-P: 9-17, Szó: 8-12 OKTÓBER A LÁTÁS HÓNAPJA MINDEN NAPSZEMÜVEG ÉS OPTIKAI KERET KEDVEZMÉNNYEL! Az akció komplett szemüveg készítésre vonatkozik Vili. ÉVFOLYAM / 45. SZÁM / 2010. DECEMBER 4 hidlap.net 9

Next

/
Thumbnails
Contents