Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-04 / 45. szám

Világítás és adósságrendezés napirenden Két kiemelt téma szerepelt a múlt csütörtöki testületi ülés napirendjei között, a képviselők egyrészt a múlt héten Tétényi Éva polgármester által elindított adós­ságrendezési eljárásról tárgyaltak, valamint a közvilágítás ügyéről. KÖZÖSSÉG A testületi ülés a kihirdetett napirendi pontok módosítását és ismertetését köve­tően elsőként a Vértes Volán Zrt. támo­gatási szerződésének tárgyalásával kez­dődött. A képviselők már rögtön az első előterjesztésnél vitát indítottak, köszön­hetően annak, hogy a helyi közösségi közlekedés normatív támogatása kötelező vagy önkéntes feladata-e a városnak. A múlt héten Tétényi Éva polgármester által elindított adósságrendezési eljárás miatt ugyanis már csak a kötelező feladatait teljesítheti Esztergom a törvény alapján. A vita után a testület végül 15 igennel elfogadta azt a határozatot, mely szerint Esztergom pályázik a normatív támogatás összegére, melyet az állam finanszíroz, és a közösségi közlekedésre fordít a város. A következő pontként a Szent Miklós Program elemeiről szóló önkormányza­ti rendelet meghatározására tértek rá a képviselők. A vita ebben a kérdésben is folytatódott az adósságrendezési eljárás miatt, de végül ezt is egyhangú döntéssel szavazták meg a képviselők. Ezután egyebek közt az óvodák köz- étkeztetéséről, a kötelező tíz testnevelés óra bevezetéséről tárgyaltak a képviselők, utóbbihoz kiegészítő határozatként elfo­gadta a testület, hogy az iskolaigazgatók saját hatáskörben akár fel is menthetik a diákokat a délutáni sporttevékenység alól a szülők kérelme alapján. A Fidesz-frak- ció által benyújtott határozatot tizenhá­rom igen egy nem és egy tartózkodással szavazta meg a testület. Az ülés folyta­tásaként a Magyar Zarándokút Önkor­mányzati Társuláshoz való csatlakozásról döntöttek a képviselők. A társulás múlt csütörtökön a Parlamentben alakult meg, amely Esztergom és Máriagyűd közötti magyar „El Camino”-t szervezi meg. A város tagja lett a társulásnak a képviselők döntése alapján, a Fidesz-frakció javaslata szerint pedig két év haladékot kér Eszter­gom az anyagi hozzájárulás finanszírozá­sára, melyet a társulás következő ülésén tárgyal. A napirendet tizenöt igen szava­zattal fogadta el a testület. Ezt követően a decemberi testületi ülések munkatervét egészítették ki a képviselők, mely során a december 17-ei közmeghallgatás időpont­ját december 8., szerda 17 órára módosí­totta a testület tizenegy igen és négy nem szavazattal. Mindezek után a, sürgősségi pontok következtek, így egyebek közt a Szé­chenyi tér ünnepi díszkivilágításnak felszerelése, bontása és javítása. Tété­nyi Éva előterjesztése szerint az adventi ünnepekre a szokásos díszkivilágításokat jóval kevesebb összegből szerette volna az önkormányzat megvalósítani, ezért három ajánlatot kért be, ezek elbírálását kívánta megszavaztatni a polgármester. Steindl Balázs, a Fidesz-frakció vezetője azonban hangsúlyozta, az adósságrende­zési eljárás miatt ilyen jellegű önkéntes vállalásra nincs lehetősége a városnak, majd Marosi György jegyző képviselői kérésre, megerősítette ezt. így végül ez az előterjesztés lekerült a napirendről. Ezt követően a közvilágítás szolgálta­tásról tárgyaltak a képviselők, Petróczy 10 hidlap 2010. DECEMBER 4. / Vili. ÉVFOLYAM / 45. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents