Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-08 / 18. szám
régió Hagyományteremtő koncerttel ünnepelt a 150 éves Csolnoki Fúvószenekar Karmesterest a jeles évfordulón Ünnepi Karmesteresttel ünnepelt a Csolnoki Fúvószenekar múlt szombaton, az együttes ugyanis az idén lesz 150 éves. Az eseményen a helyi zenekar mellett kilenc vendégzenész és négy vendégkarmester is színpadra lépett. A fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Csolnoki Fúvószenekartöbb nagy volumenű rendezvénnyel készül a neves évforduló megünneplésére. Ennek az ünneplésnek volt az első programrésze múlt szombaton a Csolnoki Sportcsarnokban tartott Karmesterest. A koncertet rengeteg munka előzte meg, hiszen a fellépők összeszervezése mellett az esten elhangzott darabok elsajátítása is hosszú hónapokig tartott.„Nagyon sokat dolgoztunk a koncert sikeréért, de azt gondolom, hogy megérte, hiszen az est rendkívül jól sikerült, a zenekar telt ház előtt játszotta el az összes tervezett darabot. A visszajelzések alapján pedig azt kell mondA zenekarral kapcsolatban bővebb információt a www.csolnokizenekar.hu weboldalon találnak az érdeklődők, akik a honlapon véleményüket, hozzászólásukat is leírhatják az együttessel, fellépésekkel kapcsolatban. A Csolnoki Fúvószenekar ezúton is szeretné megköszönni támogatóinak - Baumit Kft, Dorogi Kistérségi Társulás, Esztergom Város Önkormányzata, Csolnok Község Ön- kormányzata, Garden Club Kertcentrum, Halászné Mácsai Andrea, Baloghné Mezei Rita, Mezei József, Kocsis László, Pizza Casa Luigi,Tyco Electronics Hungary Kft.,Tarkövi Gábor, EHIR Kft., Dág Község Önkormányzata, Leányvári Ön- kormányzat - a rendezvényhez nyújtott segítséget. jam, hogy a közönségnek is nagyon tetszett az előadás, nagy érdeklődéssel kísérték végig a közel háromórás műsort. Különösen nagy sikere voltTarkövi Gábornak, aki Csolnokon kezdte zenei pályafutását, jelenleg pedig a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása és az est egyik vendégfellépője volt. Óriási sikere volt a közönség körében, a nézők hosszú percekig tartó vastapssal köszönték meg a játékát" - részletezte az est hangulatát Mezei Zoltán a zenekar karmestere. A koncerten az együttes jelenlegi tagjai mellett kilenc vendégzenész is színpadra állt, valamint Födi János és Mezei Zoltán zenekarvezetők mellett négy vendégkarmester is vezényelt. Az ünnepi koncerten karmesteri pálcát ragadott a német Hermann Schwarz, a szintén Németországban élő Tarkövi István, valamint Födi Krisztina és Gyarmati György is vezényeltek.„A koncertet egyfajta hagyományteremtő szándékkal is szerveztük, szeretnénk ugyanis évről évre összehozni egy hasonlóan nagy volumenű rendezvényt sok vendégfellépővel, számunkra kedves zenésszel, karnaggyal. Azt gondolom, hogy ez az első alkalom jó alapként szolgálhat a további tervekhez, hiszen egy rendkívül színes és változatos programot sikerült összeállítanunk" - vázolta a távolabbi terveket Mezei Zoltán. A közelebbi eseményeket tekintve sem pihen a Csolnoki Fúvószenekar, hiszen a nyáron két alkalommal is zenével töltik meg az esztergomi Széchenyi teret. Emellett pedig újabb nagy volumenű koncertet szerveznek október másodikára, amikor is a Zene Világnapját és a zenekar 150. évfordulóját is megünneplik, emellett pedig felavatnak egy táblát azok emlékére, akik már nem lehetnek közöttük. KÉRJÜK TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNK MŰKÖDÉSÉT ADÓJA 1%-val r Kedvezményezett neve HATÁRTALAN SZÍV ALAPÍTVÁNY Kedvezményezett adószáma 18611753-1-11 A „Határtalan Szív” kiemelten közhasznú Alapítvány elsődleges, közérdekű célja a halmozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermek és fiatalkorúak esélyegyenlőségének elősegítése, életminőségük javítása, családsegítés az ehhez kapcsolódó szocío-karitatív módszertani tevékenység. Királyvárosi Lovas Liget, Esztergom (Suzuki út) Pünkösdi Nyílt Nap 2010. május 24. hétfő , & 1 . ~~1 Programjaink: Á i "Cs Nyitás 9:30-kor 1^ i, ís* J 10 órakor X W carussei lovaglás ^ (több lovas szinkron díjlovas bemutatója zenére) 10:30-kor íjászbemutató 11 órától díjugrató bemutató 11:30-tól az Arany sólyom lovagrend vívó bemutatója 12 órától ingyen lovaglás (14 óráig) 13 órától „Kincsesláda" (a Duna-Ipoly Nemzeti Park játékos természeti fogla 1 kozása gye reke k n e k) 15 órától vetélkedő (csapatverseny lovas és népi feladatokkal, értékes nyereményekért) és Pünkösdi király választás 17 órától tábortűz, szalonnasütés Egész nap kézműves foglalkozásokkal, büfével, íjászattal, lovashintóval várjuk kedves vendégeinket! Bővebb információ: 33/312-320 hidiap.net hídlap 23