Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-08 / 18. szám

exkluzív Esztergom-emberek Sok arcot megmutatni: ez a színészet lényege Gulya István Labancz Lilla neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, hiszen a feltűnő je­lenség korábban szerepelt a Kisváros, aTűzvonalban és a Barátok közt című magyar tévésorozatokban, tavaly mu­tatták be a főszereplésével készült első nagyjátékfilmjét, az Álom.net címűt. (Eközben az egyik férfimagazin olvasói az„év nőjének" választották.) Mialatt sokat szinkronizál, első nagyobb szín­házi lehetőségével kacérkodik és ha­zai tévésorozatokban forgat, amerikai filmes bemutatkozását érleli Pamela Anderson oldalán (Boszorkányok) és a tengerentúlra készül tanulni. A színész­nővel a munkáiról, a celebségről és a vallásosságáról beszélgettünk.- Az Álom.net megosztotta a közönséget. Neked tetszett a film?- Nem tudom kívülállóként, elfogulat­lanul kezelni. Én nagyon szerettem ezt a filmet, az egész forgatás nekem minden téren rengeteget adott. Azt lehetne mon­dani: egy picit belekomolyodtam a vé­gére. A harminchárom napos forgatáson minden nap dolgoztam, naponta tizen­két órát - és imádtam. Az első filmfősze­repemet játszottam, egy kicsit úgy voltam vele, hogy az „első gyermekem születik". Tudom, hogy némelyeknek nem tetszett, némelyeknek igen, de tudom, miről szól, kiket céloztunk meg vele, és a visszajelzé­sekből tudom azt is, ők teljesen meg vol­tak vele elégedve.- Az a benyomásom, többen dolgoznak azon, hogy „kitaláljanak" téged. Ki az iga­zi Labancz Lilla? Az Álom.net-beli szöszke pompomlány? A színésznő, aki a Tűzvonal- ban és a Diplomatavadász című tévésoro­zatokban játszik, és Pamela Andersonnal készül forgatni? Esetleg az a bombázó, akit az egyik férfimagazinban az „év legjobb nőjének" választottak? Vagy pedig az a lány- ahogy olvastam -, aki számára fontos és szimpatikus a vallás?- Éppen azért színes egy ember vagy főleg: egy színész, mert nem lehet mérta­nilag mechanikusan megrajzolni az arcát. Itt van például ez a szőke nős dolog. Amit imádtam, máig imádok, nem éreztem ma­gam rosszul szőkén, nem azért festettetem barnára a hajam, hogy ebből a szerepkör­ből ezáltal örökre „kitörjek", de tény: nem volna szerencsés, ha egyetlen skatulyá­ba szuszakolnának egész életemre, mert nem vagyok benne biztos, hogyha a né­zők a következő filmemben megnéznek, azonosulni tudnak velem, a karakterem­mel. Pont az a jó, ha sok arcomat megmu­tathatom, és ezért ezek után nem is tudják eldönteni, milyen vagyok a való életben. Szerintem ez a színészet lényege.- Huszonhárom éven át védjegyednek számítottak a hosszú, platinaszőke hajtin­cseid. Levágattad, beszíneztetted. A fentiek miatt váltottál?- Igen. Egy „radikális" lépést tartottam szükségesnek. Csak akkor ijedtem meg, amikor ott ültem a tükör előtt, és meg­láttam magam... Ugyanis a festék feketé­nek tűnt a fejemen (nevet). De aztán ab­szolút megelégedtem a végeredménnyel, és nem is akarom visszafestetni a hajamat szőkére. Igaz, az idén kezdjük el forgatni a Boszorkányok című, amerikai és magyar koprodukcióban készülő filmet, aminek a tengerentúli társalkotói még nem tudják, hogy barna lettem, s természetesen, ha a szerepem úgy kívánja, újra szőke leszek.- S ha már a forgatás: korábbi szerep­lésed után titkos ügynökként térsz vissza a nagysikerű Tűzvonalban című televíziós akciósorozatba.- Valóban, korábban már játszottam ebben a filmben, akkor egyszer Balikó Ta­másnak, majd László Zsoltnak alakítottam a barátnőjét. Most visszahívott a produk­ció, hogy Vanda karakterét szeretné to­vább vinni a sorozatban, méghozzá tit­kos ügynökként. Hogy mondhattam vol­na erre nemet?- S tényleg vallásos vagy?- Nem tagadom, beszéltem erről több helyen is, több alkalommal. Nem vagyok elkötelezett hitgyakorló, vagyis nem já­rok minden nap templomba (nincs is rá időm), de kiskoromban a nagyma­mám révén eléggé közel került hozzám a vallás, általa vallásos neveltetést kap­tam. Nagyon szerettem vele misékre jár­ni, egyszerűen volt annak egy hangula­ta, hogy elmegyek mamával templom­ba. Ebből „kinőttem", ám ma is abszolút hívő vagyok, de nem tartom magamat fanatikusnak.- Egészen más: amellett, hogy a közel­jövőben mindenféle mozgóképes alkotá­sokban találkozhatunk veled, láthatunk-e színházban?- Jó kérdés, mostanság többen is feltet­ték nekem. Igen, van róla szó, pont a na­pokban kerestek meg egy színházi aján­lattal, de erről még nem szeretnék beszél­ni. Korábban másfél évig játszottam egy darabban, és nagyon-nagyon szerettem, sok ismeretségem megmaradt onnan (színészekkel, rendezőkkel). A filmes fel­24 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents